Menu

just logo uj     nahrinlogo   infoblokk kedv final felso ESZA                                                          

A+ A A-

Albánia hegyifutó világbajnokság

Kicsi hazánktól távol, Albánia fővárosában, Tiranába került megrendezésre 2011. szeptember 11-én a WMRA (World Mountain Running Association) sorozat hegyi futó világbajnoksága.

Albánia, hegyifutó, világbajnokság

Ez egy érdekes szakág, mely a Nemzetközi Atlétikai Szövetség égisze alatt működik. Tagja Magyarország is, a MAHFUSZ (Magyar Hegyifutó Szövetsége) közreműködésével. Különlegessége ennek a szakágnak az atlétika szépségei mellett, hogy szakított a pálya rabságával és ezt a természetben, a szabad környezetben rendezik meg. Sajátossága a hegyi futásnak, hogy évenként változik, hogy fel-le vagy csak felfelé futást rendeznek. 2011-ben Albánia, Tirana hegyes-völgyes részei adott ennek otthont.

Abban a szerencsében volt részem, hogy az Életfa-X2S Mozgás Team tagjaként képviselhettem Magyarországot, válogatott szerelésben.

A magyar csapat 18 fővel utazott el, mely azt jelentette, hogy mind junior, mind felnőtt korosztályban a hölgyeknél és az uraknál is értékelhető csapat ért célba.

Bővebben: Albánia hegyifutó világbajnokság

Átadták az Év Sportolója díjakat, Életfa különdíj Boronkay Péternek

Csütörtökön nagyszabású gálával egybekötve megtartották az Év Sportolója díjkiosztót. Az eseményt egy több hónapon át tartó szavazás előzte meg, amelyre több, mint egymillió voks érkezett.

A gálán rengeteg díj talált gazdára 10 kategóriában. A szavazás alatt 2 triatlonista is nagy versenyben volt: Poór Brigitta az extrém- és Boronkay Péter a parasportoló kategóriában. Ez mindenképpen óriási jelentőségű a sportág számára, hiszen országos ismertségű és kiemelt támogatottságú versenyzőkkel csatáztak a pontokért - döntőbe jutásuk is fantasztikus eredmény!

 

Év Sportolója, díj, triatlonista, Poór, Boronkay, tereptriatlon, xterra, Ironman

Az év parasportolója kategóriában a kecskeméti Boronkay Péter második lett, a szavazáson Sors Tamás úszó győzött.

Az extrém sportolók között idén a fiatal autocross versenyzőt, Szabó Krisztiánt választotta meg a közönség, aki immár a felnőttekkel együtt indul a bajnokságban. Poór Brigitta tereptriatlon világbajnok az előszavazás alatt végig vezetett, Litkey Farkas vitorlázóval volt szoros versenyben, a döntő utolsó 3 napján azonban megváltozott a sorrend.

Bővebben: Átadták az Év Sportolója díjakat, Életfa különdíj Boronkay Péternek

Nahrin isotea, a maratoni támogató

Nahrin, isotea, maraton, támogatóFőiskolás korom óta foglalkozom a futással. Eleinte 6-8 km-t futottam heti 3-4 alkalommal. Aztán ezek a futások elmaradtak, mert nem volt rá időm. 10 éve kezdtem újból a rendszeres testmozgást. 2003-ban futottam le először a 42 km-es távot, a maratont. Azóta minden évben 1-2 maratoni versenyt és több félmaratont teljesítek.

A versenyeken ismertem meg a különböző sportitalokat. Ezekhez a versenyeken a frissítő állomásokon lehetett hozzájutni. Kezdetekben még nem nagyon voltak kaphatók ilyen készítmények kereskedelmi forgalomban. Igazából csak a versenyek alkalmával fogyasztottam ezekből. Amikor már a nagyáruházakban is lehetett vásárolni több száz forintba került fél liter sportital. Néhányszor vásároltam ezekből, de az ára miatt maradtam a hagyományos italoknál.

Bővebben: Nahrin isotea, a maratoni támogató

Zumba gála Szomódon

Az Életfa Program termékeinek hasznosulásához a mozgás elengedhetetlen fontosságú, ezért életfa virágunk rendszere tartalmazza is a mozgás szirmot. Ennek keretében ismerkedünk mi Életfa Delfinek a zumba világával Tatán. Fogadjátok szeretettel Gyimesi Martina bemutatkozását és gondolatait!

Szeretettel: Hegyi Gyöngyi

Életfa Delfinek Vezetője

Bár néhány cikkben már megjelent a nevem, de kérem, engedjék meg, hogy bemutatkozzam!

zumba, gála, Szomód, Életfa, mozgás, tánc

Gyimesi Martina Nóra vagyok, Zumba instruktor.

Bővebben: Zumba gála Szomódon

Életfa sportfesztivál Piliscsaba - belső élmények

Szabó Tomi szólt nekem az egyik nordic walking tréning alkalmával nincs-e kedvem elindulni a Piliscsabai Életfa Terepfesztiválon, meglepő módon terepfutás kategóriában. Mivel Tomival már csapatban értünk el sikert a tavaszi K&H maraton Életfa váltóban – (518 csapatból 98.) – ezért aztán gondoltam kipróbálom magamat itt is.

Állandó ,,sporttársam", és barátom Balogh Misit is eljött velem kis családom. A helyszínen több Életfa váltót is sikerült összeállítani, szám szerint három pár lett. Én Varga Gyuszival, alkottam duót. A verseny 5 km futás – váltás 14 km biciklizés- utána újra futásból állt (3 km.)

Életfa, sportfesztivál, Piliscsaba, belső élmény

 

Bővebben: Életfa sportfesztivál Piliscsaba - belső élmények
Ez a honlap sütiket használ. A honlap további használatával hozzájárulsz a sütik használatához.
Ok