Tamási Áron Kossuth-díjas magyar író Amerikában, a szülőföldjétől távol, a honvágy rabságában kezdte el páratlan munkásságát.Leggyakrabban az ún. népi írók közé sorolják, hűséget a szülőföldjének tartogatta.
Saját maga így ír erről:
„Az erkölcsi magatartásnak a mi életünkben három ismertető jele van. Először: forduljunk egészen a nép felé, melynek sorsa, élete és küzdelme a mi egyetlen gazdánk. Másodszor: a szépirodalmi munkásságon kívül, próbáljuk a szellemi működés minden más eszközével is felmérni ennek a népnek a sorsát. Harmadszor: alkalmazzunk mindig szigorú erkölcsi mértéket: erkölcsit, ha cselekedetekről van szó, s az erkölcsi mellett a legnagyobb művészit, ha írásokkal állunk szemben.”
Ma is érvényes gondolatait és Ozsváth Sándor cikkét fogadjátok szeretettel!

Berecz Ildikó

Közeleg Tamási Áron halálának ötvenedik évfordulója. Budapesten hunyt el 1966. május 26-án (született Farkaslakán, 1897. szeptember 20-án).

Nem szándékom Tamási életét és munkásságát méltatni, azt megteszik az irodalomtörténészek, csupán pár személyes emléket szeretnék idézni, életre szóló, meghatározó élményeket.

Már igen korán megkedveltem műveit! A túloldali Szatmárban, partiumi nagyszülőknél nyaralva végigolvastam a kicsiny, de gondosan összeválogatott családi könyvtár valamennyi halinakötéses könyvét, az egykori Erdélyi Szépmíves Céh kiadványait. Akkor kerültem közelebbi ismeretségbe Tamásival, Nyírő Józseffel majd Wass Alberttel is. Kamaszkorom meghatározó olvasmánya az Ábel-trilógia, Nyírőtől a Madéfalvi veszedelem, az Uz Bence meg Wass Albert Tizenhárom almafája. Utóbbi szerzők – mennyit szapulják őket még most is bizonyos irodalmi körök! – hazafiságra, öntudatos magyarságra neveltek, s nem mellesleg olvasóvá, könyv- és irodalomkedvelővé.

Tamási Áronnal tizenhárom évesen kötöttem igazán szoros barátságot, azon a nyáron olvastam el ugyanis először Hazai tükör című regényét. 1953-ban írta, s rákövetkező évben e művéért kapott Kossuth-díjat. Ma úgy mondanánk, hogy műfaja történelmi ifjúsági regény - mégpedig a legjavából. Visszaröpíti az olvasót a múltba (1832-53 között játszódik a cselekmény), Székelyföldre, az Ojtozi szoros alá, Bereck mezővárosába. Egy fiúgyermek felnőtté válásának folyamatát követhetjük nyomon, öntudatra ébredésének, személyisége formálódásának katartikus pillanatait élhetjük át, s Tamási lebilincselő előadásában Madár Vincével együtt mi is belesodródhatunk a ’48-49-es szabadságharc erdélyi eseményeibe.

Később aztán majd minden könyvét elolvastam, s különösen megragadtak „tündéri realizmussal” írott színművei. Első nagyobb amatőr színházi rendezésem is természetesen Tamási-darab volt Püspökladányban: az Énekes madár első felvonása.

Farkaslakán 1966-ban jártam először, közvetlenül temetése után, s később szinte minden évben elzarándokoltam a „bajlátott szülőföldre”. Volt, hogy öccse, Gáspár bácsi engedélyével a szülői ház pajtájában éjszakázhattam, másnap meg az udvaron, egy lóca végén, székelyharisnyásan, fél térdre ereszkedve dedikálta nekem Vadon nőtt gyöngyvirág című kötetét. S ott voltam ’72-ben is, mikor már Áron bátyó síremlékét faragták Szervátiuszék. A „tonnás hegyibeszédet” - ahogyan az emlékművet Sütő András becézte - végül a nagy székely író születésének 75. évfordulóján avatták fel. Az elmúlt 44 év változásait talán jól érzékeltetik a mellékelt fényképek…

Az utóbbi időkben már évente kétszer is felkeresem sírját, tavasszal és késő ősszel, meg-megszakítva a kényszerű parajdi kúratúrát. Szívem–lelkem örül ilyenkor, mert mindig koszorúk, virágcsokrok borítják a hantot, s nemzetiszínű szalagok sokaságát lobogtatja kedves hegye, a Gordon felől fúvó szél. Odafönt a tetőn pedig hatalmas, rozsdamentes acélból készült, kilátóként is használt Jézus-szobor vigyázza a tájat, s őrzi Tamási Áron álmát.

Debrecen, 2016. május

Ozsváth Sándor
művelődéstörténész

Az esztendő körében Szent György,- majd Pünkösd havához érkezünk.

Tombol a szerelem, a legények ekkor állítanak szerelmesük kertjébe „hajnalfát”!

Erősödik a természet, ez a beporzás ideje, amit még a szél is segít. Zöldülnek a levelek, egyre több a virág, s a növekvő világosságban örömmel üli a nászát az ég a földdel.

Április 25-én, Márk napján tartották a búzaszentelő körmeneteket, s az indás növényeket is ekkor vetették.

Katalin napja (04.30) jelezte a szénatermés milyenségét, majd május első napján állították a májusfát, (Életfa-Tejút!), ami jelképezte az ég által megáldott és megtermékenyített Föld örömét. Ez már a kender vetésének a napja.

Majd eljön Jézus keresztjének megtalálását jelölő nap május 3-án, amikor a „keresztfából az élet fája lesz”, s ezek után már lehet vetni a tengerit, s az uborkát.

A fagyosszenteteket (Pongrác, Szervác, Bonifác) csak a garabonciások (Ikrek) tudták elzavarni, majd Szent János (05.16.) napján fekete ruhába öltözve tartották a vetésnéző körmeneteket.

Jelenleg a Bika jegy első 2/3-a mögött a Kos Csillagkép látható, míg az utolsó harmad a Bika csillagképé! Beúszik még a Cet¹ is és a háttérben alul, végig ott folyik az Eridanus². Ez a szellemi háttér biztosítja a tervezésen alapuló körültekintő teremtés folyamatát. Ezekben a napokban már a konkrét megvalósításoknak jött el az ideje.

Testi síkon a nyak és a torok tartozik a Bika jeléhez. Az emberi hang varázserővel bír! A biztató szó csodákra serkenthet! Az őszinte dicséret szárnyakat adhat!

Egy megtapasztaláson alapuló termék fogyasztás tapasztalatainak belsőséges átadása kapukat nyithat meg az érdeklődő szívében!

Paksi Zoltán: Égi utak csillagüzenetei című könyv nyomán sok szeretettel küldöm csapattársaimnak, és minden kedves érdeklődőnek.

Szentendre, 2016. Pünkösd hava
Rácz Mária Erzsébet
Asztrozófus és a Napsugár csapat tagja

[1] A cethal az a tengeri szörnyeteg, amit Poszeidón küldött Aithiopia királynőjének (Kassziopeia) megbüntetésére, aki hiúságával felbosszantotta az isteneket. Későbbi görög mondákban a csillagképben az Alvilág kapuját vélték felfedezni, jelezve azt, hogy a csillagkép az ekliptika alatt található. A Halak csillagképpel együtt szerepel Héraklész 12 próbájának mondájában, nevezetesen az utolsó próbatételben, melyben Héraklész felhozza fegyver nélkül az Alvilág őrzőjét, a háromfejű kutyát Kerberoszt.

[2] Ez a csillagkép azt a legendás folyót jeleníti meg, amelybe Phaethón zuhant, mikor nem bírt apjának, a napisten Héliosznak a szekerével.

Valóban más volna? Más, mint a többi, amelyeket ismerünk? És, ha más, miben és miért?

Hogy valóban más, arra álljon itt néhány idézet:

Teller Ede atomfizikus: "Új, jeles felfedezésem, miszerint egy nyelv van, s az a magyar."

Enrico Fermi olasz atomfizikus arra a kérdésre, hogy hisz-e az űrlakókban, azt válaszolta:  "Hogyne, már itt is vannak, magyaroknak nevezik őket!"

George Bernard Shaw: ”Ha magyar lenne az anyanyelvem, életművem sokkal értékesebb lenne.”

Oldalakon át lehetne sorolni a hasonló véleményeket, fogadjuk tehát el kiindulópontnak, hogy nyelvünk tényleg más, de röviden nézzük meg azt is, mennyiben tér el a többitől.

Varga Csaba, néhány éve eltávozott neves filmrendező, nyelvkutató, (eredetileg matematikus) post humus írását hívom segítségül. Ő azt állítja, nyelvünk erejének titka abban rejlik, hogy megőrizte az egykori közös ősnyelv (mert volt ilyen!) alapegységét, a gyökrendszert. Nagyon egyszerű dologról van szó: minden szó visszavezethető egy 2-3 hangzóból álló ősgyökre (ezekből kb. 20 db lehet). És, ami a rejtély kulcsa: minden gyök egy-egy képet rejt magába. Mondok egy példát: a ko/go gyök mindig olyasmit jelöl, ami ívelő, görbére hajlik, ld. korong, göröngy, kör, karika stb. Az idők múlása, az eltérő tájegységek változtatnak a kiejtésen, de ez nincs hatással a gyökben foglalt képre!

De még mindig nem világos, hogy befolyásolja ez gondolkodásunkat, és főleg, hogyan hat kreativitásunkra! Hát úgy, hogy a világ lehető legmélyebb megismerését teszi lehetővé. Hogyan?

Minden szó valamely elvont jelentésű ősgyökkel kezdődik, és a szó folytatásában szűkül le a jelentés a konkrét részletre. Ráadásul nyelvünkben a szórend kötetlen, pontosabban attól függ, mit akarok kiemelni (az asztalon virág van, virág van az asztalon, van virág az asztalon stb.)

Mindez folytonos összpontosítást kíván az agytól, állandó képzettársításokra készteti. Mégpedig a jobb agyféltekétől követel permanens éberséget. A többi nyelv a bal agyféltekét trenírozza. Nyelvünk a teljesség felől közelít a részletekre, ez az analóg gondolkodás. A többi nyelv éppen fordítva; azok analitikusan gondolkodnak. Hogy a legnyilvánvalóbb példákat említsem: a magyarban a családnév az első, a kisebb egység, a személynév ez után következik. A dátumban is a legnagyobb felől haladunk a legkisebb felé: év, hónap, nap. Míg a jobb agyfélteke párhuzamba állítja a fogalmakat, és új fogalmakat rendel egy korábban már ismerthez, addig a bal agyfélteke a dolgokat részekre bontja, sorba rendezi, de nem képes áttekinteni az egészet! Mivel a mi nyelvünk állandó működésre készteti a jobb agyféltekét, így az egy életen át edzésben van! Nem csoda, hogy hatékonyabban működik, mint a más anyanyelvűeké.

Amikor megkérdezték Czeizel Endre genetikust, mitől olyan kiemelkedőek a magyarok az újítások, alkotó készség tekintetében, válaszában a jobb agyféltekét jelölte meg.

Ide tartozik még, hogy a Kárpát-medence lakói 65-73 százalékban őrzik még az európai ősgéneket. És ez nagyon nagy szám. De a genetikai vonallal egészen más területre tévednénk.

Mi maradjunk ezúttal abban: van miért örülnünk: anyanyelvünk magyar, és ezzel olyan gondolkodásbeli előnyünk van, amire más anyanyelvűek csak a következő életükben tehetnek szert, amennyiben magyarnak születnek.

Pilisszentiván, 2016. 05. 17.
Szeretettel
Acél Anna