Menu

just logo uj     nahrinlogo   infoblokk kedv final felso ESZA                                                          

A+ A A-

A VALÓRA VÁLT ÁLOM

avagy EGÉSZSÉGTERV TANÁCSADÓ LETTEM

etta

Gondolom sokaknak ismerős a montázsképben látható idézet. De miért is említem-e sorokat? Mert 2018. december 1-től az Életfa Program Egészségterv Tanácsadóinak táborát erősítem, s ezzel egy újabb kitűzött célom, álmom vált valóra. Ezen a napon lehetőséget kaptam Schmidt Ferenc Igazgató Úrtól és a cég projektvezetőjétől, Hegyi Zsolttól, hogy tudáspróba keretében megszerezzem egészségterv tanácsadói minősítésemet, melyet ezúton is KÖSZÖNÖK!

Ennek birtokában hivatalosan módom nyílik az Életfa Program Egészségterv Tanácsadói Rendszer segítségével egészségügyi kérdőívek kitöltésére, ezáltal feltérképezhetem családtagjaim, barátaink, ismerőseink, vásárlóim és a hozzám fordulók egészségi állapotát, s egészségterv készítésével megelőzhetővé, illetve kivédhetővé válnak számukra a komolyabb megbetegedések, sőt hosszútávon jobb életminőség is nyújtható konkrét megoldási javaslatok birtokában.

A tudáspróbát követően folytatódott a tervezett program, mégpedig 10-12 óráig kollégáimmal ÉPETR konzultáción vettünk részt, ahol Hegyi Zsolt projektvezető kiemelte az Életfa Program Egészségterv Tanácsadói Rendszer fontosságát, hatékonyságát és annak sokrétű alkalmazhatóságát, valamint tájékoztatást kaptunk a közeljövőben várható fejlesztésekről is.

A konzultációt 12-15 óráig ÉPETR terméktáblázat képzés követte, ahol interaktív előadásban volt részünk Starkné Szabó Eszter vezető dietetikus jóvoltából.

Mind a konzultáció, mind a terméktáblázat képzés rendkívül hasznos információkkal szolgáltak számomra, amelyek tökéletesen beépíthetők egészségterv tanácsadói és jógaoktatói munkámba egyaránt.

Köszönöm VEZETŐIMNEK, Hegyi Gyöngyi Értékesítési Igazgatónak és szponzoromnak, Tóthné Cserhalmi Mariannak a BIZALMAT és a TÁMOGATÁST!

Szeretettel és üdvözlettel:
Tárnok Ágnes
Életvezetési és egészségterv tanácsadó
Jógaoktató
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Életfa MLM Alapok képzés Budapesten! 2018. október 6-án!

emlmate 20181006

Szeretettel várjuk Életfás munkatársainkat, akiknek célja az üzletépítés alapjainak megismerése, az Életfa vállalkozás eredményes elindítása, az üzletépítést támogató eszközök hatékony használatának elsajátítása. 
Valamint mások tapasztalatait meghallgathatod, tanácsot kapsz a sikerhez. A jó indulás jelenti a vállalkozás eredményességét – segítséget kapsz ehhez.
Csak olyan gyakorlati dolgokról fogsz hallani, amiket Te is meg tudsz csinálni.

Miről is lesz szó ezen a napon?
A hálózatépítés logikájáról, a személyes fogyasztás lényegéről, a forgalom fontosságáról és kialakításáról, a vevőkörről, a vállalkozás indításának lépéseiről, hogyan készüljünk a „nem” –ekre?
A kifogások, ellenvetése természete és kezelése, valamint, hogy honnan tanulj és miből? 
Gyere, tarts velünk ezen a napon!

emlmate 20181006 1Előadónk: Tonk Emil MLM szakember, aki közel 40 év tapasztalatát adja át profi módon!

Helyszín: 1068 Budapest, Benczúr u. 45. 203
Időpont: 2018. október 6. 9:30-14:30 h-ig!

Jelentkezési határidő: szeptember 28.

Jelentkezni a www.eletfaprogram.hu oldalon az oldalra történő belépést követően az Irodám/Képzések menüpontban lehet, online jelentkezési felületen.

Képzésekkel kapcsolatban a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen, és a
+36-70/708-4442 számon várjuk kérdéseiteket!

Üdvözlettel az Életfa Program
Oktatási csoport

 

EGY ÚJABB MÉRFÖLDKŐ MEGTÉTELE A KITŰZÖTT CÉLUNK ELÉRÉSÉHEZ

eummakce

Az utóbbi időben egy nagyon nagy célt tűztem ki magamnak, ennek kapcsán gondolkodtam, hogyan kerülhetnék ehhez mindinkább közelebb.

Mikor egy nap konzultációra érkeztem szponzoromhoz, Karczáné Arankához, többek között ez is témája volt a konzultációnknak, hogyan érhetném el mielőbb kitűzött célomat. Ekkor Aranka felvetette az Preventissimo oldal használatának lehetőségét, amiben nagyon nagy lehetőséget láttam. Ám jött a bökkenő: ennek az oldalnak a hivatalos használatához szükséges elvégezni egy tanfolyamot. Így hát Szponzorunk, Aranka segítségével én és csoporttársam Zsírosné Takács Tímea 2018. augusztus 4-én elindultunk Budapestre ÉPETR Tudáspróbára.

Mit mondjak...  izgultam rendesen, mint minden számonkérés előtt. Budapesten nagy szeretettel fogadott bennünket Gálné Anita, Hegyi Zsolt és Starkné Eszter.

Elkezdődött a tudáspróba, aminek megtétele után Egészségterv Tanácsadók lettünk.

eummakce 1

Aztán egy nagyon tartalmas és rengeteg új információval szolgáló oktatáson vettünk részt. A közben felmerülő kérdéseinkre kaptunk választ Esztertől és Zsolttól.

Az egészségterv hétköznapi használatához akkor is és azóta is nagyon nagy segítségünkre van Varga Adrienn, aki nagy nagy sikerrel használja már a Preventissimo oldalt.

Újabb pozitív élményekben és rengeteg új információban gazdag napot tölthettünk Budapesten, ahol a jókedv és derű uralkodott egész nap.

Nagyon szépen köszönöm Hegyi Zsoltnak, Starkné Szabó Eszternek, Gálné Tóth Anitának, Karcza Sándornénak és Varga Adriennek, hogy segítettek nekünk és azóta is bármikor, bármiben fordulhatunk hozzájuk segítségért!

A tartalmas nap után hatalmas lehetőséggel, Egészségterv Tanácsadókként indultunk haza Létavértesre, hogy megszerzett tudásunkat még nagyobb hatékonysággal tudjuk az embereknek átadni!

Létavértes, 2018. augusztus 28.

Üdvözlettel:

eummakce 2

Gelleiné Mihók Ibolya
Diabetológiai szakápoló és edukátor
Egészségterv Tanácsadó

eummakce 3

ÉPETR TUDÁSPRÓBA ÉS MLM ALAPKÉPZÉS EGY NAPON

etemaen

Az Életfa Program Just és Nahrin termékei az első pillanattól bizonyították nekem és családom számára a hiteleségüket és pozitív hatásaikat. Számomra egyértelmű reakció volt, hogy nem őriztem meg e termékcsalád titkait, hanem elmondtam ismerőseimnek és barátaimnak is.
Lelkesedésem és termékszeretetem hatására két munkatársammal és barátnőmmel Szilvivel, Szponzorunk Gyöngyi tanácsait követve megismerkedtünk az Életfa Program honlapjaival, és több konzultáció alkalmával tanultuk ennek a szakmának a módszereit.
Megismertük az Életfa Program Egészségterv Tanácsadói Rendszer lehetőségét és eldöntöttük, hogy szeretnénk a tudáspróba sikeres elvégzése után Egészségterv Tanácsadók lenni.

etemaen 1Tervezetten készültünk, meghallgattuk Hegyi Zsolt tanító videóit, tanulmányoztuk a terméktáblázatot és a felhasználói segédlettel egy közös laptopos konzultáción készültünk Gyöngyivel a nagy napra.
Szombaton reggel megérkeztünk Pestre, ahol már a Benczúr utcában találkoztunk Igazgató Úrral, Schmidt Ferenccel és Gyöngyivel.
A képviseleten megismertük Hegyi Zsoltot, Tonk Emilt és a cég dolgozóit.

A kezdeti izgalom után sikeres Egészségterv Tanácsadói vizsgát tettünk, ami családias légkörben zajlott. A tudáspróba azt mérte fel, hogy tudjuk alkalmazni a kockázat felmérő programot. Ezek után büszkén vehettük át az oklevelünket.

etemaen 2Rövid szünet után kezdetét vette az MLM alapképzés Tonk Emillel. Jó hangulatban, sok nevetéssel telt el ez a pár óra, miközben észrevétlenül rengeteg, értékes tudással és információval gyarapodtunk.

Köszönjük az Életfa Programnak, Hegyi Zsoltnak, Tonk Emilnek és természetesen szponzorunknak, Hegyi Gyöngyinek, hogy lehetőséget biztosítottak számunkra a fejlődéshez!

Koller Viktória
Életfa Program Egészségterv Tanácsadója
Delfin csapat

 

ÉLETFA MLM ALAPOK

emlma

Kedves Életfás!

Szeretettel invitállak téged a soron következő programunkra, amit a budapesti képviseleten tartunk, 2018. április 7-én, 10:00- 17:00h-ig. (Budapest VI. kerület, Benczúr u. 45.)
Előadónk, akit csak Dr. Hogyan-ként emlegetnek - hiszen nem csak azt tanítja, hogy mit kell csinálni, hanem azt is, hogy hogyan- Tonk Emil, Magyarország egyik legkeresettebb üzleti trénere.
Miről is lesz szó ezen a napon?
A hálózatépítés logikájáról, a személyes fogyasztás lényegéről, a forgalom fontosságáról és kialakításáról, a vevőkörről, a vállalkozás indításának lépéseiről, hogyan készüljünk a „nem” –ekre? A kifogások, ellenvetése természete és kezelése, valamint, hogy honnan tanulj és miből?
Gyere, tarts velünk ezen a napon, még várjuk a jelentkezéseket április 3-ig!

Jelentkezni a www.eletfaprogram.hu oldalon az oldalra történő belépést követően az Irodám/Képzések menüpontban lehet, online jelentkezési felületen.
Képzésekkel kapcsolatban a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen, és a +36-70/708-4442 számon várjuk kérdéseiteket!

Az alábbiakban olvashattok beszámolókat azoktól az Életfásoktól, akik már részesei voltak ennek a szakmai napnak, fogadjátok szeretettel:

  • 2017. februárban az ÉLETFA PROGRAM budapesti központi klubjába vezetett csapattársaimmal az utunk, ahol tudtuk, hogy egy remek és csodás nap vár ránk az év első MLM képzésén. A megjelentek között voltak „újak” és „régiek”, közelebbről és távolabbról érkezők, akik találkozhattak Tonk Emillel, a Magyar Marketing Szövetség alapító elnökével, a két lábon járó pozitív gondolkodású, rendkívüli humorérzékkel rendelkező marketing szakemberrel.
    De miről is szólt ez a nap mindannyiunk számára? A sikeres üzletépítés lépéseiről, a kapcsolatépítésről, a fejlődésről és nem utolsó sorban az eredményes munkához vezető útról.
    Köszönöm, hogy részese lehettem ennek a napnak, hiszen ismét megerősítést, úgymond „löketet” kaptam ahhoz, hogy az eddig végzett munkámat hatékonyabban, kitartóbban és lelkesen tudjam végezni!

    Minden jót kívánok sok szeretettel:
    Tárnok Ágnes
    tanácsadó, Egészségügyi Team tag

  • 2017. október 7-én Budapesten voltunk csapattársaimmal az ÉLETFA MLM ALAPOK képzésen.
    Fogadjátok szeretettel érzéseiket, beszámolójukat a nappal kapcsolatban!

    Szeretettel: Karcza Sándorné

  • Zsíros Takács Tímea:
    Amit Emiltől kaptunk igazából leírhatatlan. Személyisége magával ragadó. Tudását érthető módon közvetítette felénk. Humorával élénkségünket fenntartva ittuk szavait. Hétköznapi példáival könnyebben emlékezhetünk vissza tanácsaira.
    Az előadás közben/után sok teendő megfogalmazódott bennem vállalkozásom felépítésével, elindításával kapcsolatban. Bízom benne, hogy egyre sikeresebben fogok helytállni és minél több emberhez eljuttatom a kiváló termékek hírét.
    Köszönöm, hogy ott lehettem.

  • Papp Zoltánné:
    Kedves Aranka! Köszönöm, hogy meghívtál az előadásra! Részemről nagyon hasznos dolgokat hallottam, ami az üzleti életben fontos lehet a számomra.
    Különösen tetszett, hogyan lehet a személyes kapcsolatot felvenni az emberekkel és hogyan lehet és kell ápolni azt. Hogyan kell pozitívan hozzáállni dolgokhoz, hogyan kell célokat kitűzni és elérni. Nagyon tetszettek a kérdések és az IGENEK! Nagyon jó nap volt köszönöm!

  • 2017. október 7-én Budapesten voltam csapattársaimmal az ÉLETFA MLM ALAPOK képzésen. Fogadjátok szeretettel érzéseiket, beszámolójukat!

    Lengyel Ferencné
    Életvezetési és Egészségterv Tanácsadó
    Delfin csapat

  • Tonk Emil előadását egy nagyon jól felépített, inspiráló előadásnak tartottam. Nagyon jól éreztem magam közben. Rendkívüli mértékben motiváltak humoros, az életből merített hasonlatai, bölcsességei. Ezeket nem csak az üzletben, hanem a mindennapokban is fel tudom használni. Egyes mondatait idéztem is már a beszélgetéseim során.
    Hálás vagyok, hogy meghallgathattam! Bízom benne, hogy nem utoljára!

    Tisztelettel és üdvözlettel:
    Fazekas Ági

  • Amikor meghallottam, hogy mehetek Tonk Emil képzésre nagyon örültem! És hogy a kifogás kezelése lesz az egyik téma még jobban örültem, mert nekem pont ezekkel voltak problémáim. Nem csalódtam! Nagyon sok jó ötletet kaptam, amiket hasznosítani tudok.
    Hogy konkrét példát is említsek...
    A kérdezés. Nem bizonygatni az én tudásomat, véleményemet vagy elképzelésemet, hanem kérdésekkel rávezetni a beszélgető partnert a válaszra. Olyan kérdéseket feltenni, amelyekkel terelni tudom a beszélgetés irányát és célját. Elérve azt, hogy végül ő mondja ki azokat a szavakat, amelyekkel én szerettem volna őt meggyőzni.
    Az igényesség. Általános probléma a termékek ára. Ebbe sokan bele is kapaszkodnak és kifogásként fel is használják. Ehhez is kaptam ötleteket, hogyan lehet felkelteni a partner figyelmét az igényességre és a minőségre, ami neki is jár.
    Igaz, hogy elsősorban üzletviteli tanácsokról és tudnivalókról volt szó, de közben mindig megállapítottam, hogy mindaz, ami ott elhangzott az élet bármely területén remekül megállja a helyét és hihetetlenül jól alkalmazható. Ez legyen egy hétköznapi probléma, akár társas vagy magánéleti kapcsolat, bárhol bármikor elő lehet húzni egy-egy gondolatot, tippet vagy ötletet, amit itt hallottunk.
    Nagyon jó pszichológiai érzékkel megáldott előadót hallgathattunk, akinél nem néztük az órát, hogy mennyi van még hátra, hanem elfeledkeztünk az időről és én legalábbis hallgattam volna még tovább. Egy olyan ember, akit csak szeretni lehet. Köszönöm, hogy közelebbről is megismerhettem!

    Závodszki Ferencné
    Életfa Delfinek csapata

Szeretettel: az Életfa Program csapata

 

Ez a honlap sütiket használ. A honlap további használatával hozzájárulsz a sütik használatához.
Ok