Családommal átmenetileg Bocskaikertben lakunk. A mai napon éppen ideiglenes otthonunk felé hajtottam a két fiammal, amikor Debrecent elhagyva egy stopposra lettünk figyelmesek. Eszembe jutott, hogy annak idején én is mennyit álltam az utak mentén, kezemet lengetve. Bizony – bizony! Egy 36 éves, 2 gyermekes családapának is van múltja J. Felvettük és elhoztuk, ameddig tudtuk.

            Szóval annak, hogy egyetemista koromban sokat stoppoltam, főképpen az volt az oka, hogy gyakran jártam barátokkal Erdélybe. A belföldi vonatjegyeket meg tudtuk fizetni, hiszen igen nagy kedvezményt is kaptunk, azonban a határátlépések során érdemes volt az ingyenes megoldást használni, mert a nemzetközi vonatjegyek akkoriban többszörös áron voltak csak kaphatóak. Jellemzően ki is ürültek ezek a vonatok a határállomások között, néhány olyan utas maradt a szerelvényeken, akik vesztegetéssel vágták át a magas költségek a Gordiuszi csomóját. Nagyon sok szociológiai tapasztalatot szereztem így, hiszen a sofőrökkel beszélgetni is lehetett. Sokukra máig is emlékszem.

            Így kerülhetett sor arra, hogy az egyébként Budapestről induló Korona expresszre Nagyváradon váltottunk jegyet este 11 órakor, majd reggel 6-kor szálltunk ki Brassóban. Berettyóújfalutól Nagyváradig stoppal mentünk.

Egy emlékezetes utazásom visszafelé volt, amikor egy éjszakai vonatút után Arad főteréről taxival mentünk ki a Tornya – Battonya határátkelőre (dzsentri világ), majd a magyarországi oldalon egy nyugdíjas házaspár vitt el bennünket Szegedig.

Ilyen esetekben persze egy út tarthatott odafelé 8, visszafelé 2 óráig.

            Mi az érdekes ebben?

Sok minden. Főleg az, hogy persze azóta (90-es évek végéről beszélünk) mennyit esett a bizalmi szint a társadalomban. Sokkal kevesebb stoppost látok, az őket felvevő autósok száma is megcsappant. Persze: sok a rossz hír (igaz, már az én időmben is volt), valamint az a vélemény, hogy miért nem vonattal megy az illető?

Akkoriban, mikor én álltam az út szélén, azt tapasztaltam egyébként, hogy szűkebb hazámban, a Tiszántúlon szívesen vesznek fel stopposokat az emberek és még jól is állnak hozzájuk – Szabolcsban különösen feltűnő volt az emberbarát hangulat.

Érdekes az is, hogy természetesen mennyit változott az időhöz való hozzáállásom. Most, ha Budapestre megyek, az a magammal szemben állított elvárás, hogy 7-kor nem a lakásból kell kilépnem (első munkahelyemen, mikor pontban 6 órakor megérkeztem, azt a jogos visszajelzést kaptam, hogy időre nem megérkezni kell, hanem munkaruhában állni a munkaterületen), hanem már az autópályán kell lennem (ahol egyébként stoppolni is nehezebb), és 8.55-kor már az ottani célponton vagyok, aminek kommunikációs ereje van (l. Tonk Emil előadása a pontosságról.) Nyilván egy stoppos nem tud pontos érkezési időpontot ígérni.

Mindenesetre a stoppolásnak komoly üzleti filozófiai üzenetei is vannak. Melyek ezek?

-          Amikor kiállsz, nem tudhatod, hogy már az első autó megáll-e, vagy több tucat el fog menni és ott maradsz sötétedésig, amikor már nagyon sokat csökkennek a esélyek.

-          Ha elég kitartó vagy, sikerre vagy ítélve, előbb – utóbb valaki meg fog állni (akár valaki, aki már másodjára jár arra és megsajnál, hogy még mindig nem vett fel senki): még senki nem maradt örökre az út szélén!

-          Nem tudhatod, hogy az illető sofőr a végcélodhoz visz, vagy csak a következő faluba, de közelebb visz a célodhoz, az biztos

-          A sofőrök helyenként bölcs élettapasztalatokat osztanak meg veled, hallgasd meg őket

-          Érdemes nagy forgalmú úton stoppolni, hiszen ha kevesen járnak arra, eleve kevesebb autós jön szóba, aki felvehet

-          Vágj bizalomgerjesztő arcot, ha megijednek tőled, nem fognak megállni

-          Légy egyértelmű szándékodban: ha nem világos, miért vagy ott, akkor elmennek melletted

-          Olyan helyen kell „lengetni”, ahol van lehetőség félreállni

-          A csajoknak jobban megy, de a férfiaknak sem reménytelen!

Hogyan fordíthatnám le mindezeket a kedves munkatársak számára?

-          Amikor Just–Nahrinos munkába kezdesz, a siker lehet gyors, de érkezhet később is. Ebben a közösségben mindkettőre volt már példa. Mindkét esetben dolgozni kellett érte.

-          Ne hagyd abba, és hidd erős hittel, előbb-utóbb sikerülni fog!

-          Akárkivel találkozol, vedd komolyan! Rendszered akkor értékes, ha többen építik kisebb – nagyobb mértékben: a messzi célhoz több állomáson keresztül vezet az út

-          Tanulj a munkatársaidtól!

-          Tudatosan építsd kapcsolataid!

-          Építs tudatosan bizalmat! Szándékaid legyenek tiszták!

-          Légy nyílt céljaidat illetően! Értsék az emberek, hogy merre kívánsz haladni!

-          Olyankor szólítsd meg az embereket, amikor képesek válaszolni!

-          Ez a műfaj a nőknek jobban megy, de azért vannak néhányan, akik erre rácáfolnak, kitűnő példa erre Balogh András.

És hogy mi számít a célhoz való eljutásnál a leginkább? Az az egyértelmű hit, hogy a célhoz oda fogok érni. Nem tudom pontosan, hogy hány órakor, bár minél jobban csinálom, minél több kapcsolatot építek, annál gyorsabban.

            Minden kedves olvasónak kellemes célba érést kívánok!

Üdvözlettel:

Karasszon Dezső

Kedves Olvasók!

Néhány gondolat az ügyfélközpontú gondolkodásmódról és cselekvésről, először, de nem utoljára. Előre is elnézést kell kérnem, mert rengeteg olyan említés lehet benne, ami reklámnak minősül. Majd én is nyomatom azokat az eufémizmusokat, hogy „Péterfia utcai bevásárlóközpont”, meg „piacvezető zöld bank”.

Tavaly ősszel voltam Tonk Emil ügyfélkezelésről szóló előadásán egy budapesti konferenciaközpontban, ahol néhány Nahrinossal is összefutottam. Kíváncsian vártam, mikor fog az előadó arról is mondani valamit, hogy az ügyfeleknek néha azért nincs teljesen igazuk, de ilyen nem volt. Az ügyfélnek mindig igaza van. J

Hogy ezt jobban megvilágíthassam, jöjjön két történet egy hétköznapi hősről. (Hankiss Elemér mondása).