Az utóbbi napokban tapasztaltható szélsőséges energiák, melyek a számtalan riasztó eseményt is kiváltottak a világban /párizsi merénylet/, arra engednek következtetni, hogy a belső tartartalékainkat kell mozgósítanunk, hogy meg tudjuk őrizni saját egyensúlyunkat.

Mivel eredendően természeti lények vagyunk, elsősorban a természethez fordulhatunk energiáink feltöltése érdekében: séta, túrázás, sport a természetben stb.

Mit tegyünk akkor, ha az urbanizált világban egyre jobban elszakadunk az Anyaföldtől?  Gondoljunk a városi aszfaltra, az erődítményként magasodó beton épületekre, ahol elvétve találunk egybefüggő zöld területet, parkokat, ahol az energiáinkat feltölthetnénk? Helyette az állandósult vitatkozásokkal akarunk energiát nyerni másoktól, pedig a befelé fordulás csodája az elménket a megoldás-megvalósulás  irányában fordítja.

Mert az első megérzések, bevillanó  ötletek-gondolatok, azok melyek  a helyes utat vetítik előre. Ugyanakkor csak visszatekintve jut eszünkbe, hogy az út elején volt olyan gondolatunk, amit felülbíráltunk.  A visszapillantó tükör mindig tisztább, mint a szélvédő.

Ilyenkor jusson eszünkben az a lehetőség, hogy a csillagos ég felé emeljük tekintetünket, mert ott megtalálhatjuk újra azokat a csillagenergiákat, melyek az emberiség kezdete óta nyújtanak támogatást, támpontot az őket ismerőknek.  Manapság sokat hallunk az aktuális sorozatokról, az egyperces celebekről, de arról, hogy egy adott csillagképben haladó a Napnak, Holdnak és a többi bolygónak, milyen hatása van ránk, a mindennapjainkra, a világra (ár-apály jelenség, telihold, fogyó hold) nagyon keveset tudunk. Pedig ez a tudás rejti magában a jó lét, és a jól lét lehetőségét.

Ezt a hiányt kívánjuk kitölteni asztrozófiai¹ sorozatunkkal, melyet kiegészítünk az ősi csillagnevek, csillagképnevek felelevenítésével, azok jelentésével, az egymást követő hónapok csillagjegyei mögött rejlő csillagüzenetek megosztásával. 

Fogadjátok tőlem szeretettel!

Rácz Mária Erzsébet

A JANUÁR EGY ASZTROZÓFUS SZEMÉVEL

Az első hónap - Boldogasszony hava és a Bak zodiákus jegye - idején fagyott a föld és a Nap égi útjához a Nyilas csillagkép², kiáradó energiája adja a hátteret. Fölötte a Kígyó csillagkép³ farkánál nemzi a „Tejút hasadékában” a fényt.

Mellette a Sas csillagkép⁴ - a magyar mitológiában a Hadak útján repülő Turul - az égbe (tehát felfelé) emelő üzenetet hozva, mutatja a kiemelkedés lehetőségét, az elindulást az Istenek útján⁵ (Tejút). A szárnyalás lehetőségét hordozza, amennyiben gyökeresen változtatunk a méltatlan helyzeteken, és elsősorban felülkerekedünk önmagunkat korlátozó dolgokon (pl. halogatás, szétszórtság, lustaság, időpazarlás stb).

A Nap ebben az időszakban jár az legmélyebb ponton az égi egyenlítőhöz képest, ilyenkor hangulatunkra a külső fény hiánya nyomja rá bélyegét. Csak a belső fénymagunk biztos tudata segít(het) át ezen az időszakon, amikor az égre tekintve a csillagok fényét magunkba engedve, felélesztjük optimizmusunkat. A megújulás és a megszületett új fényenergiák beragyogják lelkünket, de ehhez meg kell engednünk magunknak az elmélyülést, ahogy Igazgató úrtól is hallottuk: ajándékozzuk meg magunkat, saját fejlődésünkre fordított idővel (arany óra)  A felsőbb énünk üzeneteit csak így, ekkor hallhatjuk meg. 

Újévi fogadalmainknak nagyobb energiát adunk, amikor összecseng a meditációban megélt felismerésekkel, és a magasabb szintről kapott rálátás lehetőségével. Könnyebben tudjuk felvállalni a sorsfeladatainkat.

Kívánok Mindenkinek Fénytől beragyogott elmélyüléseket egész évre!

Szeretettel
Rácz Mária Erzsébet
asztrozófus
36 20/267 1283
Napsugár csapat

Szentendre, 2016. Boldogasszony hava 16.

A csillagkép az Ekliptika Bak 0° 34’- Bak 26° 22’ tart.

Ezen területen átvonuló bolygók fényét „Tejút központjából áradó, lüktetve érkező teremtő energiák ” adják. Nyilas a „magyarság csillagjele”. A Nyilas csillagaival kapcsolatba kerülve az Isteni szeretet válik kézzelfoghatóvá számunkra.

forrás: A cikk megírásához mesterem Paksi Zoltán „Égi utak csillagüzenetei” könyve szolgált alapul.

[1] Az asztrozófia, csillagbölcselet, a bolygók mögötti csillagképek ősi üzeneteivel egészíti ki az arra figyelők ismereteit.
[2] A Nyilas csillagkép a déli horizont fölött 10-25°-os magasságban, a Tejút legfényesebb részén helyezkedik el, galaxisunk középpontjában.A Nyilas csillagkép állata az égi Ló és az égi Szarvas, mitológiánk két szimbolikus állata.
[3] A Kígyó az egyetlen olyan csillagkép, amely két darabból áll, ezek a Serpens Caput (A kígyó feje) és a Serpens Cauda (A kígyó farka).
[4] A Turul ház (Árpád ház) révén a magyarság egyik vezércsillaga
[5] Más nevei:  Tejút,  A Hadak útja, Csillag ösvény, Teljesség útja, Négy égi folyó

1823. január 22. Cseke

A kézirat tanúsága szerint ekkor és itt tesz pontot Hymnus című költeménye végére a 33 éves Kölcsey Ferenc.  A műnek alcíme is van: A magyar történelem zivataros századaiból. Az akkor már 8 éve Szatmárcsekén élő költőt a bécsi udvar alkotmánytipró intézkedéseinek fokozódása készteti a Himnusz megírására, egész hazafias költészetünk legnagyobb dicsőségére.
A mű megírása után hat évvel, 1829-ben kerül a nyilvánosság elé, ekkor jelenik meg ugyanis Kisfaludy Károly folyóiratában, az Aurórában. Az 1830-as években egyre népszerűbb lesz, és - akárcsak Vörösmarty Szózata - a nemzeti identitás egyik szimbólumává válik. (Régi szép idők!)

Az 1840-es évek elején felerősödik a nemzeti igény, hogy dallam is szülessék e művekre.
"Élnek még hazafiak és honleányok, akik a nemzetért, egymásért, a „köz” javáért is képesek lelkesedni és tenni..."
Így a pesti Nemzeti Színház akkori igazgatója, Bartay András, pályázatot ír ki, előbb a Szózat megzenésítésére (ezt Egressy Béni nyeri), majd egy évvel később, 1844. február 29-én a Himnusz zenéjére.  A Himnuszra beérkezett 13 jeligés pályamű közül a bizottság, melynek tagjai között foglal helyet Szigligeti Ede és Vörösmarty Mihály is, egyhangú döntésével Erkel zenéjét jutalmazza a pályadíjjal. A díjnyertes művet 1844. július 2-án mutatják be a Nemzeti Színházban, majd ugyanezen a nyáron szélesebb nyilvánosság előtt is, 1844. augusztus 10-én, egy ünnepségen, amikor is vízre bocsátják a Széchenyi István nevét viselő gőzöst az Óbudai Hajógyárban.

Kölcsey Himnusza a közmegegyezés által lett nemzeti imádságunkká. 1903-ban az Országgyűlés hivatalossá akarta tenni egy törvényjavaslattal. Mivel azonban I. Ferenc József magyar király ezt nem szentesítette, a törvény nem léphetett hatályba. Egészen 1989-ig kellett várni a Himnusz törvénybe foglalásának aktusára.

Himnuszunk - Kölcsey Himnusza - egyedülálló a nemzeti himnuszok sorában. Nem magasztal, nem éltet senkit és semmit, amint a legtöbb nemzeti himnusz teszi. A mi himnuszunk közbenjáró imádság Istenhez, a magyar nép fennmaradásáért. Nem csoda hát, hogy a 20. század közepén, a magyar történelem zivataros évtizedeiben, amikor sem Isten, sem a magyarság ideája nem volt divatban, Rákosi Mátyás meg akarta változtatni. Felkért egy nagy tekintélyű költőt, Illyés Gyulát és egy még nagyobb tekintélyű zeneszerzőt, Kodály Zoltánt, hogy írnának új, a szocialista időknek megfelelő himnuszt a népnek. Az utókorra maradt Kodály Zoltán lakonikus válasza a felkérésre:
„Minek az új? Jó nekünk a régi himnusz!”
És – csodával határos módon – maradt a régi.

A Himnusz megszületésének évfordulóján ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját – 1989. óta minden évben.
Vajon kinek köszönhetjük ezt az ünnepet? Emlékezzünk meg arról a művészről, akinek szívügye teljesült a Magyar Kultúra Napjának megünneplésével! A 2008-ban elhunyt Fasang Árpád zongoraművész (1942.12.09-2008.02.19.), kulturális diplomata volt az, aki már 1985-től „lobbizott” annak érdekében, hogy a Magyar Kultúrának ünnepnapot szenteljünk. És a ma már szintén csak „volt”, egykori Hazafias Népfront segítségével sikerült ezt a nemes célt valóra váltani. Hála nekik!
És még mindig: „Isten, áldd meg a magyart, jókedvvel, bőséggel!”

Pilisszentiván, 2016. Fergeteg  hava 21.

Szeretettel
Acél Anna
Az Életfa Program
Honismereti- és Kultúra szirmának tagja

1989 óta január 22-én ünnepeljük A MAGYAR KULTÚRA NAPJÁT. Emlékezve arra, hogy a kézirat szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnusz megírását. Ebből az alkalomból fogadjátok szeretettel Oszváth Sándor írását.

Csekére megyek, mint minden év januárjában ’90 óta (a szatmáriak szóhasználatában Csekébe), emlékezni a Himnusz születésnapján kultúránkra, s magyarságunkra. Vajon hányszor tette meg ezt az utat Ferenc tekintetes szekéren vagy homokfutón Álmosdra, Debrecenbe jövet? Neki tán egy egész nap is kevés volt ahhoz, mi most autóval alig kétórányi. Debrecenből, a Kollégium mellől indulunk. Még hatéves sem volt a kis Ferenc, mikor ide beíratták, s tizennégy év elteltével, már mint kész embert bocsájtotta ki az alma mater. Házát pár évtizede lebontotta a várost átalakító igyekezet (Csokonaiét és Adyét meg az újkori tülekedés). Helyén hosszabb ideig Lenin szobra díszelgett, most ugyanott - mint mondják, ideiglenesen - egy kezdetleges napóra méri a tűnő időt.

Debrecent elhagyva két kultúrtáj határán kanyarog utunk. Bár Hamvas Béla szerint még az Alföldön járunk, de itt-ott már érződik az erdélyi géniusz. Megjelennek a haranglábas, zsindelytetős, évszázados templomok, az első mindjárt Nyírmihálydiban, majd a legismertebb Bátorban. Az utóbbi valójában fogadalmi templom, mert Báthory István erdélyi vajda, élve menekülvén meg a kenyérmezei csatából, hálaadásul építtette az Úrnak. „A magamébul” – idézte őt mindig, figyelmeztetésképp Kozma nagytiszteletű úr. E gótikus templom hálórácsos mennyezetének méltó párja legközelebb Canterburyben látható… Meggyilkolását követően, a könyörületes Bethlen Gábor alatt, 15 évnyi hányódás után e templomban kapott végső nyughelyet zaklatott életű Báthory Gábor, Erdély fejedelme. Hosszan tűnődünk a testvérszerelembe menekülő fiatal fejedelem sorsán, közben felidézzük Makkai Sándor regényét (Ördögszekér), mely javarészt a közeli Ecseden, a másik nagy Báthory-fészekben játszódik, s épp e tragikus szerelemről szól. Hodász és Meggyes között lélekben ismét köztünk van Czine Miska bátyánk is, e táj szülötte, szerelmese, a néhai jó barát s tanítómester.

Mátészalkát, a trianoni Csonka-Szatmár egykori megyeszékhelyét éppen csak érintve ismét jeles helyhez érünk. Kocsordon, de még innen a Krasznán áll a Székely Hadosztály emlékműve. ’50-ben lebontották, de ’95-ben újra felállították! Három székelykapun át lehet ma feljutni a kicsiny dombon álló jelhez, mely a hazafiúság, a becsület, a kitartás és a magyar katonaerények kiemelkedő példáira emlékezteti az utazót. A Kratochvill Károly ezredes vezette alig tízezer fős Székely Hadosztály - egyedül s csak saját erejére számítva - tartóztatta fel 1918/19-ben az Erdélyen átözönlő román áradatot Máramarosszigettől Belényesig, lassítva ezzel a keleti országrészek elfoglalását. A hazai történelemkönyvekből mindmáig ez is kimaradt! Holott, ha ők nincsenek, mára tán a Tiszántúl is Nagy-Románia része lenne, ahogyan az eredetileg tervezve volt. Tette ezt e maroknyi sereg éppen akkor, mikor Linder Béla hadügyér úr egy katonát sem akart látni…

Tunyogmatolcs felé fordulva az országút a Holt-Szamos mellé simul (itt írta az egykori utazó örökbecsűjét, a Falu végén kurta kocsmá-t), majd az ásott Szamost átlépve máris a nagy tiszai árvízben sokat szenvedett Fehérgyarmatra érünk. Itt van a Kölcsey Társaság székhelye, s innen indult a kezdeményezés: A Himnusz születésnapja, január 22-e legyen a Magyar Kultúra Napja!

Gyarmatot elhagyva Penyigénél a Szenke patakot keresztezzük, hol egykor kilenc kislány fulladt vízbe. Lassan ennek is már vagy száz éve! Emléküket ballada őrzi, meg kilenc szép kopjafa a túlvégi temetőben. De Penyigén másért is érdemes megállni!  Az itteninél jobb ízű szilvalekvárt nemigen találni, s tüzesebb pálinkát még Szatmárban is csak keresve… Bár szeretnénk, most nincs érkezésünk időzni Túristvándiban sem, a gépészkovács egykori házánál, hol gyermekkorában a kis Móricz Zsiga hallgatta szájtátva a felnőttek történeteit. Szívesen ejtőznénk a Túr partján is, a híres vízimalomnál, mely megmaradásának titkát öreg molnárja csak sokadik találkozásunk-barátkozásunk után árulta el. (A Rákosi-korszakban csupán két működő vízimalmot hagytak meg, az egyiket Nyugat-Dunántúlon, a másikat meg itt. „Tetszik tudni, a pászkához kóser liszt kellett…”)

Már csak iramodásnyi Cseke. Az utcán templomba igyekvő emberek. E nap az ő nagy ünnepük!  Bent, Kölcsey atyafiai ajkán még a 90. zsoltár is másképpen szól, künn pedig, a csónakfejfás cinteremben párás szemmel énekeljük nemzeti imádságunkat…

Budapest, 2016. 01. 10.

Ozsváth Sándor
művészettörténész
Az Életfa Program
Honismereti- és Kultúra szirmának tagja