Őszintén szólva, sok minden eszembe jutna egy kánikulai szombat délutáni programra, de az biztos nem, hogy a Kölcsey Központba kiállításra menjek. De Ildikó, az én szponzorom, olyan szépen invitált, hogy nem tudtam nemet mondani!

Gonda Zoltán debreceni festőművész kiállítását néztük meg. Azért azt tudnotok kell, hogy – sajnos – nem tartozom a képzőművészetek terén járatos és „értő” látogatók közé, ezért csak a saját benyomásaimról tudok beszámolni.

Első látásra a színek sokfélesége, kavalkádja fogott meg, még mielőtt közelebb mentem volna a festményekhez. Élénk, markáns színek, amik vonzzák a tekintetet. Még nem tudod, mit ábrázol a festmény, de oda kell menni, meg kell nézni. És azután el kell gondolkozni. 

Egy festmény is olyan, mint egy vers, egy zenemű, mindenkinek mást mond. Én megijedtem, megborzongtam, megbékéltem, megnyugodtam. Nem tudom jobban kifejezni ezt az érzést. A sajátos színvilág, a barna, a vörös dominanciája, vagy éppen a fényesség, gyönyörű keretét adja a mondanivalónak.

Hát igen. Csak az a kérdés, hogy mi a mondanivaló. Nem tudom, hogy voltál-e már olyan kiállításon, ahol maga a művész vezette a tárlatot, beszélt a festményeiről. Nekünk olyan szerencsében és megtiszteltetésben volt részünk, hogy szponzorunk közbenjárásával személyesen is megismerhettük a művész urat, aki elmondta egy-egy alkotás keletkezésének körülményeit és azokat az érzéseket, amelyek motiválták az alkotásban. És akkor rácsodálkozhattál. Tényleg, erre nem is gondoltam. Hihetetlenül más, hihetetlenül nagyszerű volt. Más szempontok, más érzések, más gondolatok, és mégis beleillik abba, amit te gondolsz és érzel.

Ha megkérdeznéd, melyik festménnyel tudnék „együtt élni”, kettőt emelnék ki: „Az alkony színei” című alkotást be merném tenni a hálószobámba, mert számomra különösebben mély mondanivaló nélkül egyszerűen gyönyörű. „Az idő sodrában” olyan mélyenszántó gondolatiságot fogalmaz meg, - a születéstől a halálig - ami miatt a középpontban lenne a helye. 

Ajánlom mindenkinek, aki szereti a szépet, szereti a színeket, és szeret eltöprengeni ….

Köszönjük Gonda Zoltánnak a kedvességet, szerénységet, és nem utolsó sorban a festményeit. Ő így tesz valamit a világért. És jól teszi.

Már megint be kell, hogy lássam, a szponzori javaslatot érdemes elfogadni! Köszönöm!

Dr. Horváth Andrea, Napsugár Csapat

Páratlan élményben volt részünk múlt vasárnap, akik Szilágyi Ildikó szervezésében ellátogattunk a Déri Múzeum új Munkácsy kiállítására. Családtagokkal együtt több mint húszan lehettünk. Nagy örömünkre Ildikó idős szülei is velünk voltak. A kiállítás előtt a délutáni napsütésben kép is készült kis csoportunkról.

A múzeumban ismét együtt van a trilógia: a Krisztus Pilátus előtt, az Ecce Homo és a Golgota. AzEcce Homo a debreceni Déri Múzeum, a Krisztus Pilátus előtt a kanadai Art Gallery of Hamilton, a Golgota pedig Pákh Imre amerikai magyar műgyűjtő tulajdona. A három képet most egy új, hang- és fénytechnikával kísért kiállításon ismerhetik meg a látogatók.

Az utóbbi majdnem 5 évben, mióta testvéreimmel az Életfa Programban dolgozunk, én az ország különböző pontjain, messze éltem tőlük. De nem csak tőlük, hanem a csapatunk nagy részétől is. Így aztán nem csoda, ha a vezetőimtől is távol kerültem, Harsányi Edittől, Baloghné Erzsikétől és Andrástól.

Igazgató Úr mindenhol ott van, így abban a szerencsében van részem, hogy minden hónapban Pesten konzultál velem, ami nagy segítséget jelent a mindennapi fejlődésemben.

Gáborral, a párommal hetek óta terveztük, hogy januárban elmegyünk az Operaházba és meghallgatunk egy koncertet, amire mind a ketten kíváncsiak voltunk. Ő még a tanítványainak is ajánlotta, akikkel együtt készültek. Nagy szerencsémre nincs nehéz dolgom, amikor az jut eszembe, hogy Operába szeretnék menni. Dénes bátyám hosszú évek óta oszlopos tagja az Operaház Zenekarának, amiért egész családunk nagyon büszke rá!