Egy este az Operában

Az utóbbi majdnem 5 évben, mióta testvéreimmel az Életfa Programban dolgozunk, én az ország különböző pontjain, messze éltem tőlük. De nem csak tőlük, hanem a csapatunk nagy részétől is. Így aztán nem csoda, ha a vezetőimtől is távol kerültem, Harsányi Edittől, Baloghné Erzsikétől és Andrástól.

Igazgató Úr mindenhol ott van, így abban a szerencsében van részem, hogy minden hónapban Pesten konzultál velem, ami nagy segítséget jelent a mindennapi fejlődésemben.

Gáborral, a párommal hetek óta terveztük, hogy januárban elmegyünk az Operaházba és meghallgatunk egy koncertet, amire mind a ketten kíváncsiak voltunk. Ő még a tanítványainak is ajánlotta, akikkel együtt készültek. Nagy szerencsémre nincs nehéz dolgom, amikor az jut eszembe, hogy Operába szeretnék menni. Dénes bátyám hosszú évek óta oszlopos tagja az Operaház Zenekarának, amiért egész családunk nagyon büszke rá!

Eljött a nap. Minden a legnagyobb rendben ment, Dénes bátyám telefonált, hogy a művészbejárónál hánykor vehetjük át a jegyeket. Gábor is úton volt már a vonattal. Én kicsit aggódva hosszasan sétáltattam kiskutyámat, hogy azt a pár órát, amíg egyedül lesz, nyugalomban tudja majd eltölteni. Ekkor csörrent meg a telefonom.

Mit gondoltok ki volt? A szponzorom, Harsányi Edit. Éppen Pestre tartott és „ember tervez”, lekéste azt az előadást, amit az esti programjaként tervezett. Így örömömre engem keresett fel. - Mit csinálsz ma este?- kérdezte Edit. – Operába megyek. –válaszoltam. Edit: Én is? ... 

Erre én felhívtam a kedves bátyám, aki csodával határos módon szerzett neki jegyet 5 óra után, tehát alig 2 órával a kezdés előtt! Köszönöm szépen a bátyámnak! Az Opera bejáratánál találkoztunk, nemsokára kezdődött a koncert! A 2 modern darab után szünet volt. Így aztán Edittel sétáltunk, gyönyörködtünk. Érkezésünkre vörös szőnyeget „rendeltem” Editnek, fel-le vonultunk nagy boldogságban a széles lépcsőkön. Dvorak: Újvilág szimfóniáját összebújva hallgattuk! Sikerült a nagy tapssal még ráadást is kiharcolni… Mi voltunk az utolsók, akik távoztak aznap este. Már kedvesen tessékeltek kifelé minket, amikor még egy közös fényképre összeálltunk, hogy az emlékként megmaradjon ez az alkalom.

Ez az este csodálatos élmény marad mindannyiunk életében és nem csupán a zenei élmény miatt, hanem azért is, mert egy telefonhívás miatt Életfássá vált! Közösen, együtt éltük át, ami erőt ad a mindennapokhoz és feltöltődve tudjuk folytatni a munkát. Remélem, hogy Edit legközelebb is meglátogat és akkor is hasonló kalandokban lesz részünk…

„Tudod-e, hogy mi a boldogság titka? Egyszerű dolog ám ez a titok. Azt kell mindig csinálni, amihez az embernek kedve és tehetsége van.” Berkesi András

Szeretettel:

Karasszon Eszter

• Előző
• Tovább

Tweet