MR. és MRS. - beszélgetés Lindával és Csabával
- Kategória: Kultúra
- Találatok: 6449
Az Életfa Program életében fontos szerepet játszik a kultúra. Gondoljunk csak az Életfa dalokra: himnusz, induló, jubileumi dal, gyerekdal, karácsonyi dal, vagy éppen az Életfa Gyerek Team által szervezett mesemondó verseny vagy akár a Hang kerestetik dalverseny.
Így nem is csoda, hogy tavaly megszületett az első Életfa Program produkció, a Mr és Mrs. 2011 szeptembere óta óriási sikerrel játsszák a színdarabot a Budapesti Kamaraszínházban. Mivel a szereplők úgy gondolják, hogy ezt a darabot mindenkinek látnia kell, lassan kialakul egy egész országot körülölelő turné. Miről is szól a darab? Rólunk, emberekről, a mindennapjainkról, legyünk fiatalok vagy idősek, gazdagok vagy szegények. Arról, hogy bármilyen helyzetbe kerüljünk is, legfontosabb az egymással szembeni tolerancia, a harmónia és a szeretet.
Erről kérdeztük az Életfa Program nagyköveteit, a produkció két szereplőjét, Verebes Lindát és Pindroch Csabát.
Miért pont Mr és Mrs?
Régóta keresgéltünk egy kétszereplős darabot magunkra, amikor a jogvédő irodában említettek egy még ismeretlen kortárs angol darabot. A lehetőség, hogy kétszer öt karaktert formálhatunk meg rögtön megtetszett nekünk, csak Peter Quilter ötven év feletti színészekre írta a jeleneteket. Jó pár hónap alatt fordítottuk le a darabot egy barátnőm és a bátyám segítségével és láttuk, hogy egy jelenet kivételével nem számít, hogy hány évesek vagyunk. Én nagyon magunkénak éreztem az anyagot, Csaba pedig kitalálta rá az öt rendező - öt tervező koncepciót. Versenyben voltunk egy másik színész-párral, de az író végül nekünk adta oda a Mr és Mrs jogát. Így elsőnként Magyarországon mi mutathattuk be a komédiát.
Hogyan jött létre a produkció, és miért nevezzük Életfa Produkciónak?
Elsődleges szempont volt számunkra, hogy minőségi előadást hozzunk létre. Mind jelmezben, mind díszletben szerettük volna megjeleníteni a gazdag angol társadalmi réteget, miliőt. A magyar divattervezők többségével nagyon jó kapcsolatban voltunk, így Csaba ötlete alapján minden jelenethez egy nagy divatkreátort kértünk fel. A márkáknak is egy jó lehetőség volt ez „megmutatni magukat", így az összes tervező elsőre igent mondott és szebbnél szebb ruhákat terveztek és gyártottak le nekünk.
A külcsínnél is fontosabb volt számunkra, hogy szakmailag nívós előadás szülessen. Ezért olyan kiváló szakembereket kértünk fel a megvalósításra, akik nagy részének a felkért feladat újszerű volt és motiválóan hatott rájuk. És bár az előadás közben csak ketten látszunk, a színrevitelben 22 ember vett részt rajtunk kívül. És bár a nagy többségük barátaink voltak, mégis támogatót kellett keresnünk, hogy ha jelképesen is, de honoráljuk munkájukat.
Nagyon boldogok voltunk, amikor az Életfa Program is, aminek nagykövetei vagyunk, a produkció mögé állt. Örülünk, hogy a támogatónk egy olyan program, amiben mi is részt veszünk és őszintén hiszünk benne. Másrészt az előadással módunk van bejárni az egész országot és az előadás jókedvével, kettősünk harmóniájával akár az Életfa Program létjogosultságát is igazolhatjuk.
Mennyiben segített Titeket az Életfa Program a darab sikerének elérésében?
A támogatáson túl az Életfa Programnak és a Just-Nahrin Hungáriának köszönhetjük azt a merszet és magabiztosságot, amivel nekivágtunk egy önálló produkciónak. A háziasszony-házigazda szerepkörben a ti rendezvényeiteken tapasztaltuk meg, hogy jól tudunk együtt dolgozni, hogy nemcsak a magánéletben egészítjük ki egymást. Azt pedig még elképzelni sem tudjuk, hogy tudtuk volna átvészelni az igencsak megterhelő, feszített tempójú próbaidőszakot az immunisan megerősített szervezetünk nélkül.
Mi a darab üzenete a ma embere számára?
Az előadás mind az öt jelenete a szeretetről, az összetartozásról szól. Mindig van valami konfliktus, zavar (amely a jól megírt komikumot adják), de a végkicsengés mindig az, hogy együtt, szeretetben és elfogadásban minden sikerülhet. Lehet, hogy ez így most csöpögősen hangzik, de akkor is ez a legalapvetőbb kulcs az együttéléshez.
Mióta van műsoron, eddig hányan látták? Mekkora az érdeklődés a darab iránt?
Szeptember 30-án tartottuk a premiert a Budapesti Kamaraszínház Tivoli színpadján. E hónapban ünnepeljük a 25. előadást. Szerencsére nagyon-nagy az érdeklődés az előadás iránt, sokszor Nagyon boldogok vagyunk, mert a jegypénztáros elmondása szerint, nem a színház törzsközönsége látogatja csak az előadást, hanem rengetegen először járnak a Tivoliban. Most már elkezdődtek a vidéki tájelőadások is, eddig Salgótarjánban, Veszprémben, Solymáron játszottunk és várnak minket Székesfehérvárra, Sárisápra, Dunaújvárosba, nyáron pedig komáromiak, siklósiak és a Balaton több városának lakói láthatják a produkciót. Egyre több helyről keresnek meg minket, mi pedig boldogan játszunk mindenhol. Eddig körülbelül négyezer ember látta az előadást!
Milyen színészi kihívásokkal kellett megbirkóznotok a siker érdekében?
A legjobban attól féltünk, hogy esetleg kiderül, a színpadon nem passzolunk egymáshoz, vagy nem tudjuk egymás játékstílusát elfogadni. De remekül egymásra hangolódtunk. A legnagyobb kihívás talán az ötféle rendező metódusát megtanulni és könnyedén átállni egyik stílusból a másikba volt. Az a tény pedig, hogy nem jövünk ki egész előadás alatt a színpadról, az energia beosztásunkat tette próbára.
Hol tájékozódjon az, aki a következő hónapokban (április-május) meg kívánja tekinteni a darabot?
Az Életfa Program honlapján folyamatosan ismertetni fogjuk az előadások időpontját, valamint a Mr és Mrs facebook oldalán is információkat, videókat, interjúkat, képeket osztunk meg az érdeklődőkkel.
Milyen meglepetésre számíthat az az Életfás, aki a csapatával elmegy és megnézi ezt a sikeres produkciót?
Előzetes egyeztetés után minden Életfást szeretettel várunk az előadás végeztével egy „kulisszajárásra", ahol megmutatjuk hol és hogyan készülődünk az előadásra és megválaszoljuk a feltett kérdéseket is. Nagy szeretettel várunk minden kedves Életfást!
A Mr és Mrs előadást idén tavasszal két helyen is láthatja a nagyérdemű:
Budapest JÁTÉKSZÍN:
április 9. (kedd) 19:00
április 30. (kedd) 19:00.
Cím: Játékszín, 1066 Budapest, Teréz krt. 48.
Jegyvásárlás:
- Jegypénztár (1066 Budapest, Teréz krt. 48. nyitva: minden nap 13-18 óráig, előadás napokon 19 óráig) Telefon: +36 (1) 312-0430
- Jegy.hu oldalán: http://www.jegy.hu
Vidék: MAGLÓD április 6. (szombat) 19:00.
Cím: Maglódi Művelődés Háza, 2234 Maglód, Fő u. 4-6.
Jegyvásárlás a helyszínen!