OKTÓBER ASZTROZÓFUS SZEMMEL
- Írta: Rácz Mária Erzsébet
- Kategória: Kultúra
- Találatok: 4242
Szent Mihály, majd Mindszent hava tartozik a Mérleg idejéhez. Egyre jobban vöröslenek, majd bebarnulnak a levelek, s lehullnak. Elhalnak az egynyári növények, védett helyekre húzódnak az állatok, míg az emberek mérlegelnek, számot vetnek a betakarítás után és készülnek a „halált kiegyenlítő” kisfarsangokra, mulatságokra.
A szőlőhegy védőjének, Vencelnek (szeptember 28.) napja után indulnak a „Mihály vásárok”. (szept. 29.) A végítélet angyala ő, kezében a gonoszra lesújtó kard, s az igazság mérlege! „Borszűrő” Mihálykor fújó keleti szél kemény telet ígér, de ekkor hajtják be a jószágot is és most lehet a téli holmikat a vásárokon beszerezni.
Jeromos (szept. 30.) szellemi ösztönzésére írta meg magyarul a Bibliát a pálos Báthori László. A szüreti mulatságok ideje ez, mikor kieresztett indulatok felszínre kerülése hozza meg a megbékélés, kiegyenlítés lehetőségét.
Ferenccel (október 10.) indul a legjobb búzavető hét, ami Lukács-csal, (okt. 18.) az utolsó magvetővel ér véget.
16-án, Gál napjára beérik a makk és befejeződik a halászat ideje is.
Október 20-ig, Vendel idejéig kell befejezni a mezei munkákat, míg a káposzta betakarítása 21-én, Orsolya napján ér véget.
A Mérleg hava az Őszi napfordulóval kezdődik. A Nap ekkor újra az egyenlítő fölé érkezik, tehát egyenlő hosszúba nappal, s az éjszaka is. Csökken a világos órák száma, s növekszik a sötétségé.
Az ősz kezdetének szépséges fény-színei a kiegyenlítődés vágyát érleli meg a szívekben. Az egyensúly, harmónia, társkapcsolat és a szépség elvei jelennek meg.
A Mérleg jeléhez a deréktáj és a vese tartozik. Az emberi test közepe. A vese, tisztító, harmonizáló és igazságot teremtő (kiválasztja a salakanyagokat!) szerepe mellett szembetűnő az, hogy páros szerv, ezért a kapcsolatok analógiájaként is értelmezhető.
A zodiákus mérleg jele mögött a Szűz csillagkép szellemi rend sugallata egészíti ki, teszi teljessé a lélek belső harmónia igényét. Az elején látható Serleg csillagai, már az „örök igazságok” tápláló vizével itatják az érzelmek korszakot váltó erő-akaratát. A háttérben úszó Hydra a „rejtett bejáratot” őrzi.
Ebben a változó időszakban még jobban felértékelődnek a Just és Nahrin termékek harmonizáló és erőt adó termékei.
Mesterem, Paksi Zoltán „Égi utak csillagüzenetei” alapján.
Sok szeretettel:
Rácz Mária Erzsébet
asztrozófus
a „Napsugár” csapat tagja
Szentendre, 2016. Mérleg hava 06.