AUGUSZTUS ASZTROZÓFUS SZEMMEL
- Írta: Rácz Mária Erzsébet
- Kategória: Kultúra
- Találatok: 4013
Szent Jakab havából Kisasszony havába lép a Nap, mikor az Oroszlánban jár.
Forró, száraz ideje ez az évnek, a Nap tüzes nyilaival perzseli a földet. A növényekben lassul a nedvek keringése, befejeződik az ízesedés, hamvasodás.
Kezdődhet a gyógynövények gyűjtése, a gyümölcsszedés és indulhat a virágkarnevál!
A természet a fénylő Nap díszes tróntermévé válik.
A termésjósló július 20-i Illéssel indul az oroszláni időszak, aki a gonosz ellensége, majd 22-én, Mária Magdolna napján kell a kisleányok haját vágni, hogy még nagyobbra nőjön, de mosni és sütni nem tanácsos.
A „mennydörgés fiainak”, Jakabnak (25-e) és Jánosnak az eljöveteléig a zab aratását be kell fejezni.
Július 26-a Szent Anna napja, ki a magtalan, s az áldott állapotban lévő asszonyok segítője is. A legenda szerint ő áldotta meg a német császár ellenhadba vonuló Szent István királyunkat.
Augusztus 6-a Jézus urunk színe változásának az ünnepe. A bab és a bor szentelésének az ideje, s ekkor kezd el tarkállani a szőlő, ezután feketedik a tarló és fehéredik az arató.
Lőrinc napjától veszélyes a folyókba fürödni és a dinnyébe is ekkor „vizel”.
Augusztus 15-én Nagyboldogasszony napján emlékszik a nép Istvánra, aki ezen a napon az ő oltalmába ajánlotta Magyarországot.
A búzacséplés és gyógynövénygyűjtés ideje is. Augusztus 20-a Szent István ünnepe és ekkor sütik az új búzából az új kenyeret.
Az Oroszlánban látható égitestek a rálátás fontosságát, képességét és feladatát is hordozzák! Itt a Nap-szerű alkotások a maximalizmus, a teljesség igényével születnek.
A Rák anyai minőségét az apai minőség váltja fel. A gyermek, más síkon az alkotás viszi tovább a megalkotott fényt, magát az életet. A szeretet világát kell folytonossá tenni, hiszen ez által válik szabaddá az ember-lélek.
Testi síkon a szív, a hát és a gerinc tartozik az oroszlán jeléhez. E szervek is beszédesen szimbolizálják a szeretetet, a becsületességet, az emberi tartást, az egyenességet és a büszkeséget e minőségben.
Az állatöv Oroszlán szakaszának első fele mögött a Rák csillagkép látható. A szellemi szeretet-hármas impulzusa kiegészíti a feltétel nélküli szeretet érzés- energiáját. A jel utolsó harmada a tiszta oroszláni minőség megjelenése, mert itt a csillagképek Oroszlánja jelenik meg. A Rák csillagai alatt felbukkanó Hydra feje már az alázat szellemi megjelenésére utal.
Ha az oroszlánban végzett teremtő feladatainkat kellő alázattal és szeretettel végezzük, akkor nem marad el az aratás, ami a következő hónap lehetősége.
Ehhez kívánok magunknak kellő rálátást, szeretetet és alázatot!
Szentendre, 2016. Oroszlán hava 08.
Rácz Mária Erzsébet
asztrozófus
Napsugár csapat
Mesterem, Paksi Zoltán: „Égi utak csillagüzenetei” című könyve alapján