ARANY JÁNOS

(Nagyszalonta, 1817.március 2.–Budapest, 1882.október 22.)

Vallomással kezdem: tiszta szívből szeretem. Az ő verseit olvasta nekem esténként apukám az ágyam mellett ülve. Általános iskolás éveimet az Újvidék téri, Arany Jánosról elnevezett alma máterben töltöttem. Természetes volt, hogy évről évre az ő verseiből rendeztünk szavalóversenyt. Így volt szerencsém észrevétlenül és akaratlanul Arany János mágikus erejű magyar nyelvét elsajátítani. Ennek felbecsülhetetlen értékére nemrég döbbentem rá, amikor elővettem a Toldit, és úgy olvastam, mintha először látnám. Mindenkit csak biztatni tudok, próbálja ki! Nagy kaland!

Arany János világirodalmi mércével mérve is Géniusz. Abból a ritka fajtából, akiben a zseni megfér a szerény és szelíd „normális” emberrel. Hogy mi fán terem az ilyen ritka gyümölcs, megpróbálom megmutatni azáltal, hogy felvillantom életének néhány meghatározó állomását.

Bocskaitól nemességet kapott családja az ő születésekor már elszegényedett. Késői ajándék volt ő szüleinek, nővére már rég férjhez ment, gyermeke is volt. Arany János békés, csendes, református szellemű környezetben nevelkedett, idős szüleivel. Apja rengeteget mesélt neki a Toldiakról, és megszerettette vele a népköltészetet, és az irodalmat. Mire hatévesen iskolába került, már tökéletesen olvasott. Felsőbb iskolába Debrecenbe ment tanulni, de váratlanul elhagyta a kollégiumot, és vándorszínésznek állt. Hamar megtapasztalta azonban a nyomort, és amikor egy éjszaka, álmában halottnak látta édesanyját, hazaindult, gyalog. Otthon aztán kiderült, hogy apja megvakult, anyja pedig két héttel később valóban meghalt, kolerában. Az egyház és a város részvéttel tekintett a fiú sorsára, és állást kínáltak neki Nagyszalontán.

1840 novemberében megnősült. Egy ügyvéd árva, vagyontalan leányát, Ercsey Juliannát vette el. 1841-ben megszületett Juliska lányuk, 1844-ben László fiuk, aki később ismert bankár, népköltés-gyűjtő, költő és irodalomtudós lett. Ezekre Arany nagyon büszke volt.

Míg betöltötte polgári hivatalát, szakadatlanul olvasott és képezte magát. Megtanult például teljesen egyedül angolul. Beszélni persze nem tudott, csak az írásképet ismerte. Így kezdett el Shakespeare-t fordítani! Költői pályáján az első mérföldkő 1845.: Az elveszett Alkotmány c. szatirikus eposszal megnyerte a Kisfaludy Társaság pályázatát. A rákövetkező évben szintén pályázott, és a Toldi akkora sikert aratott, hogy a társaság a kitűzött 15 arany pályadíjat kivételesen húszra emelte. Arany egy csapásra ünnepelt költő lett.

1848-ban a forradalom kitörésének csak távoli szemlélője volt. Ősszel nemzetőrnek állt Aradon, 1849 tavaszán pedig belügyminisztériumi fogalmazó lett Debrecenben és Pesten. Ezzel a priusszal a fegyverletétel után egy ideig bujdosnia kellett és elveszítette állását is.

1851-ben tanítani hívták a nagykőrösi református gimnáziumba. 10 éven át lelkiismeretesen tette a dolgát, mint a magyar és latin nyelv tanára. A gimnázium ekkoriban számos neves tudósnak is menedékül szolgált. Az 1854-ben odalátogató Jókai Mór később ezt írta a tanári karról: „A Fiastyúkban sincs annyi csillag, mint akkor Nagykőrösön volt...”

1858-ban a Magyar Tudományos Akadémia tagja lett. 1860-ban a Kisfaludy Társaság is igazgatójává választotta, így Pestre költözött. Lapokat szerkesztett, verseket írt.

1865-ben leánya, Juliska meghalt, alig fél évvel azután, hogy Szél Kálmántól megszületett kislánya, Szél Piroska. Arany egy évtizedre elhallgatott. (1868-tól Aranyék nevelték Juliska kislányát, aki 21 éves korában ugyancsak a tüdőbaj áldozata lett.)

1865-ben a Magyar Tudományos Akadémia titkára lett majd 1870-ben főtitkár. 1867-ben a Szent István-rend keresztjével tüntette ki Ferenc József.

1877-ben lemondott főtitkári hivataláról, de ezt az Akadémia nem fogadta el, csak harmadik kérésére, 1879-ben. Miután titkári fizetését 1877 óta nem vette fel, felkérték, hogy legalább az akadémia palotájában elfoglalt lakását tartsa meg! Egyszersmind tiszteletbeli főtitkári címmel ruházták fel és igazgatósági taggá is választották.

A hatvanas évek végén egészsége megrendült, 1870-ben meg is operálták. Hallása és szeme is gyöngülni kezdett. Régi tüdőbetegsége is újra gyötörte. 1882. október 15-én, a Petőfi-szobor avatásán aztán megfázott és tüdőgyulladást kapott. Egy héttel később, 22-én, déli 12 órakor elhunyt a Magyar Tudományos Akadémia épületében, életének 66., házasságának 42. évében.

Temetése 1882. október 24-én volt a Kerepesi temetőben. Sírja ma is ott található.

Pilisszentiván, 2016. február 28.

Szeretettel

Acél Anna
Az Életfa Program
Honismereti- és Kultúra szirmának tagja

• Előző
• Tovább

Tweet