JELES NAPOK: A MUHI CSATA EMLÉKNAPJA ÁPRILIS 12.

A 35-ös úton Debrecen irányába utazva Muhi község határában, a baloldalon látható a Muhi csata (vagy Sajó menti csata) emlékére állított mesterséges domb. Ezt megelőzően a Sajótól a Hejőig négy sorban telepített jegenye sor emlékeztetett az itt zajlott ütközetre. Amikor a fák elöregedtek kivágásra kerültek, Vadász György tervei alapján, 1991-ben új emlékhely felállítására került sor, melyen egy jelképes sírhalmon fakeresztek láthatók.
A csatában elesett a király öccse, Kálmán herceg, az ország két érseke, több püspök, prépost, és a király szolgálatában álló  összes templomos lovag. A mezőn, utakon holttestek hevertek, lenyakazva, feldarabolva, a tatárok áldozatainak nyomai kétnapi járóföldre is megtalálhatóak voltak. A templomos lovagok is külön emlékkeresztet állítottak a sírhalmon. Sajnos az emlékmű, különösen a fa elemek állapota egyre inkább romlik, összességében hanyatló, elszomorító képet mutat.

1241. április 11-12-én Muhi mellett ütközött meg IV. Béla magyar király az országra támadó hatalmas tatár erőkkel. Az összecsapás máig nincs kellően értékelve a magyar történelemírásban, melyet Habsburg-párti történészek alakítottak ki. A mai napig ezt oktatják történelemként. Ennek az a lényege, hogy a magyarok győzelmeit rendre elhallgatják, a vereségeinket pedig felnagyítják, mintha egy-egy csatán múlt volna az egész nép sorsa. Ez történt az 1241-es Muhi csatával is.
A történészek elsősorban a fellengzős, de megalapozatlan leírásokat vették alapul a mongol-magyar viszony megítélésében. Gróf Zichy Ladomér¹ járt utána a korabeli, magyar okleveles anyagokban és külföldi krónikákban, hogy mi történhetett valójában. Művét 1931-ben közzétette „A tatárjárás Magyarországon” címmel. Zichy művét sajnos máig mellőzik az akadémiai kutatók, arra való hivatkozással, hogy bagatellizálta a tatár pusztítás mértékét.

A néhány évtized alatt a világméretű hatalommá növekedett mongol birodalom támadása nem érte váratlanul Magyarországot, már Julianus barát is hírt adott róla.
1223-ban az alánok, a kunok pusztulásáról, majd az egyesült orosz-kun haderő verségéről, a Kalka menti csatáról is érkezett hír.
1239-ben a kun fejedelem (Kötöny) maradék népével bebocsátást kért az országba, felvéve a keresztény hitet.
1240-41 telén elesett Kijev.
1241 márciusában a magyar határőrséget legyőzték a tatárok és a Vereckei-hágón át betörtek az országba. A Magyar királyságban csak ekkor indult meg a kétségbeesett készülődés. IV. Béla Pestnél gyűjtötte össze a hadait, Európa nyugati uralkodóitól és a pápától hiába kért segítséget, nem kapott. Közben a letelepedett kunok pusztítva kivonultak az országból, mivel a magyar főurak – igaztalanul – a tatárokkal való összejátszással vádolták meg őket.

A korabeli leírásokból ismert, hogy a két fél között a csata a Sajó-folyó mellett zajlott, a területet Muhi néven csak később említik az oklevelek és a történeti művek. A magyar hadakat IV. Béla vezette, ami nem volt jó választás, mert nem volt jó hadvezér, ellenben a mongol hadakat irányító Szübötej mögött már számos győztes csata állt. Béla érdeke az volt, hogy minél előbb ütközzenek meg, mielőtt a lengyelek és az Erdélybe küldött tatár hadak csatlakoztak volna a mongol fősereghez.

A mongolok április 10-én éjjel indították meg a támadást, a középhad a Sajó felé vonult, át akartak kelni a rajta lévő hídon, hogy megszerezzék a magyarok állásait. A magyarok sikeresen visszaverték a támadást és megnyerték az első ütközetet.²
A második támadás idején Kálmán herceg és Ugrin érsek vezetésével Batu tatárjait megint visszaszorították a mieink. Béla király akkor követett el hibát, amikor nem küldött erősítést nekik, Zichy szerint ezen múlt a győzelem. Bélát az zavarhatta meg, hogy közben Szübötej is támadásba lendült a másik oldalról. Kálmán herceg és Ugrin közben megint megfutamították Batu seregét, de miután a herceg megsebesült, Ugrin pedig elesett, a támadó magyar sereg elvesztette vezetőit és menekülni kezdtek. Közben Szübőtej megközelítette a magyar erőket és körbezárták őket. A maradék magyar haderő a Sajó partján, Muhinál véres, megsemmisítő vereséget szenvedett: 1241. április 12-én hajnalban a 20-25 ezer főt számláló sereget bekerítette Batu kán 90ezer fős serege, melynek egyik része a magyar királyt vette üldözőbe, aki végül Trau (Trogir-Dalmácia) váráig menekült.

Spalatói Tamás³ és Rogerius⁴, két egyházi személy írt részletesen a csata lefolyásáról, de egyikőjük sem voltak jelen az ütközetben, értesüléseiket csak közvetett módon szerezték be. Ráadásul egyikük sem volt katona, így nem értettek a hadászati taktikához. A fenti szerzők műveiben ezért nagyon sok pontatlanság található, melyekre Zichy gróf művében felhívja a figyelmet. Szerinte a magyarok hibája az volt, hogy nem ügyeltek a Sajó felső- és alsó folyásának a védelmére, talán azért, mert a magas vízállás miatt nem tartották valószínűnek, hogy ott a mongol sereg átkelhet.
A halottak száma nem ismert, de a magyar sereg szinte teljesen megsemmisült, és a mongolok is jelentős - valószínűleg tízezres nagyságrendű - veszteséget szenvedtek. A tatárok jelentős győzelmével lehetővé vált a Magyar Királyság kifosztása, amelyet a magyar nyelvi emlékezet tatárdúlásnak, tatárjárásnak nevez.
1241 végére az északi és keleti országrészben a mongol hódítók voltak az urak. IV. Béla pedig családjával együtt először Frigyes osztrák herceghez, majd Dalmáciába menekült.
1242. január második felében a tatárok egyesült serege Batu kán vezetésével átkelt a befagyott Dunán. A megtámadott települések közül a kőfallal rendelkező Esztergom és Székesfehérvár vára, valamint a pannonhalmi monostor tudta sikeresen visszaverni az ostromot. Nem sokkal ezután a hódítók váratlanul kivonultak az országból. Ez magyarázható taktikai okokkal (két fázisban hódítottak), de az időszerűvé vált a nagy kán megválasztása, melyen Batu részt akart venni. Az ország szorult helyzetét kihasználva az osztrák herceg több nyugati vármegyét elfoglalt.
A történészek körében ma is vita tárgya, hogy mit jelentett az ország számára a tatár pusztítás. Az egykorú források arra engednek következtetni, hogy szinte csoda, hogy újrakezdődött az élet Magyarországon.

Ennek az újrakezdésnek fontos szerepelője a hazatérő király, IV. Béla, aki felismerte a , hogy számítani kell újabb tatár támadásokra. A király képes volt felhagyni korábbi politikájával, a birtokvisszavétellel, sőt saját maga is adományozott földeket, feltételeként kővárak építését szabta, valamint páncélos csapatok felállítására kötelezte a birtokosokat, amit a király is igénybe vehetett. Ő maga is számos várat építtetett, pl. Budán, Visegrádon és Sárospatakon is. A tatárjárás jelentős pusztulást okozott a népességben, ezért az Alföld elnéptelenedett területeire visszahívta a kunokat (fiával a kun fejedelem lányát összeházasította). Erdélybe románok, a Felvidékre csehek kaptak letelepedési jogot, ami miatt a jobbágyok terhei is csökkeni kezdtek. Számos településnek városi rangot-, kiváltságleveleket adott, néhányuknak megadta a vámmentes kereskedelem jogát, a szabad bíró- és tanácsválasztást, és engedélyezte a város körüli kőfal építését is.

747 éve, 1270. május 3-án halt meg IV. Béla Árpád-házi magyar király, aki intézkedéseivel méltán nyerte el a "második honalapító" elnevezést. Az esztergomi ferencesek templomában temették el. Emlékezzünk rá kegyelettel!

Aki szeretne a témáról többet tudni, olvassa el Benkő László A végső tenger trilógiáját, vagy V.G.Jan Dzsingisz kán, Batu kán, Tatárjárás című műveit.

Pilisszentiván, 2017. Szent György hava 10.

Szeretettel

Berecz Ildikó
A Honismereti- és
Kultúra Team vezetője

[1] gr. Zichy Ladomér, zichi és vásonkői gróf. (Bp., 1904. dec. 2.–Kalbeck bei Goch, NSZK, 1981. jan. 20.): gazdálkodó, politikus
[2] Ezt a Jüan-si mongol krónika 54. fejezete a magyarok győzelmének tulajdonítja.
[3] Spalato: Zágráb középkori neve. Spalato választott érseke volt Tamás (1200-1268) a későbbi történetíró. Művében a magyar történelem fontos és érdekes részleteit ismerteti, a magyarság iránti feltűnő rokonszenvvel.
[4] Rogerius mester (Torremaggiore, 1200-as évek – Spalato, 1266. április 14.) apuliai származású krónikaíró, váradi kanonok.

Forrás.

Olchváry Ödön: A muhi csata. Századok, 1902.
Muhi: felkészületlenül a túlerő ellen – Múlt-Kor, 2011. április 11
Tatárjárás újratöltve: meg lehetett volna nyerni a muhi csatát? – Hvg.hu, 2011. április 12.
http://magyarhosok.hupont.hu/13/1241-muhi-csata#ixzz4dsGOKS83
http://jelesnapok.oszk.hu/prod/unnep/a_muhi_csata_emleknapja__1241
http://magyarhosok.hupont.hu/13/1241-muhi-csata

• Előző
• Tovább

Tweet