A „KIS HŐSÖK” NAPJA AHOGY A „NAGY HŐSÖK” LÁTTÁK
- Írta: Vargáné Marika
- Kategória: Gyerek
- Találatok: 4291
(vagyis a „Gyermek Team” színre lépett) -– IMMÁR 8 ÉVE!
Az Életfa Hősök Tornája nem csak a Just-Nahrin Hungária legnagyobb rendezvényeként vonul majd be az évkönyvekbe, hiszen 2009. május 23-án a Puskás Ferenc Stadionban a rekordok mellett egy premiert is láthatott a közönség: először léphetett a nagy nyilvánosság elé az Életfa Mozgás és Gyermek Team! Hogy történt mindez? Erre a kérdésre igyekszünk választ adni rendhagyó beszámolónkban…
Több mint két hét elképesztő, időnként őrületes szervezőmunkának köszönhetően úgy éreztük, teljesen felkészülten várjuk-várhatjuk a bemutatkozásunk napját. Azt gondoltuk, hogy a pici, alig észrevehető (a valóságban nagyon is torokszorító) érzés, ami mindannyiunkat eltöltött, az izgalom érzése volt. A stadion kapujánál rájöttünk: ez nem izgalom, ez félelem! Beléptünk az aréna szélesre tárt kapuján, mely szerintünk inkább egy szörnyű fenevad kitátott szájára hasonlít, ami azonnal elnyel mindenkit… és csodák csodája, nem éreztünk már mást, csak örömet. Örömet hogy itt lehetünk, hiszen körülnéztünk és csak tüsténkedő, rohangáló, táblát cipelő (és nagy derültség közepette elejtő) embereket láttunk! Pont mi maradjunk ki ebből a nagy „felhajtásból”? Hát nem!
Nem is maradtunk, nem maradhattunk ki belőle! Elvégre ez a MI NAPUNK! Bele is csaptunk a lecsóba - ahogy a kis „vendégeink” mondták. Sátrat építettünk (pontosan négyet) és elkezdtük alapozni a saját Gyermek-szigetünket (valamint reméljük a jó hírnevünket is). Most már bevallhatjuk, a sátorállítás számunkra felért egy területfoglaló stratégiai játékkal. Ugyanis felmerült a kérdés közöttünk, hol-mi legyen? E pillanatban robbant a bomba, hirtelen mindenki beszélni kezdett (mellesleg mindenki remekül mulatott a saját maga által mondottakon) de a nehézségeken felülkerekedve sikerült közös nevezőre jutnunk: Oda pakolunk, ahol van hely! És lőn csoda, valamint -a felhők távozásának következményeként- világosság és meleg, néhány perc alatt (ami egyeseknek tűnhetett óráknak is) az összes kellék a helyére került, a díszletek álltak, a vérnyomásunk normalizálódni látszott, és csapzottan bár, de törve nem, elégedett pillantásokkal néztünk körül újonnan épített birodalmunkban. Ekkor megkezdődtek a premier előtti izgatott várakozás percei. Ki így, ki úgy igyekezett palástolni érzelmeit… Kinek jobban, kinek gyengébben sikerült… De tagadhatatlan, nem a portól csillogtak a szemek a kollegák, kolleginák esetében!
Még gyorsan megejtettük az utolsó ellenőrzéseket, villámgyors leltár készült: minden megvan? Minden stabil? Nem szakad? Nem reped? Nem esik, nem borul, nem ráz, nem vizes? Szélsebes, ám annál eredményesebb lázas tevékenységünknek vége szakadt, amint elhangzott a varázsige: Figyelem, vendégek a kapuknál! Egymásra néztünk, és szavak nélkül is tudtuk, hogy itt ma minden tökéletes lesz! Az izgalom tovaröppent mint kismadár a villanypásztorról, ám legnagyobb megdöbbenésünkre, az érkezők között egyetlen gyermeket sem láttunk! A félelem jeges kézként szorította össze szívünket, mely már egyébként is elég magas fordulatszámmal dobogott (hiszen úgy mérték a vérnyomásunkat, hogy nem is kellet megjelennünk Kovács doktornő előtt), mert mégis, hogy csináljunk gyermeknapot, gyermekek nélkül? Szerencsére az egyik arra járó kolléga, toporgásunkat látva megsúgta a titkot, jönnek-jönnek-jönnek, csak van akinek sietősebb! Így aztán tovább méregettük a bejáratot, és nem csalódtunk: sűrű, tömött sorokban, kézen fogva, szülővel-szülő nélkül, nevető, csacsogó gyermekbuksik tűntek ki a tömegből. A csoport tagjai érdeklődve néztek körül újra, egymást méregetve, és ezúttal bevallottan a meghatottság és az öröm könnyei tűntek fel a szemekben és az arcokon. Soha ilyen gyors, frissítő sminkelést még nem láthatott a közönség… És, és, és megérkezett az első lurkó! Ahogy az ilyenkor lenni szokott, mindannyian egyszerre kezdtünk foglalkozni vele, hiszen ő az első… De gyorsan normalizálódott a helyzet, még gyorsabban elfoglaltuk a kijelölt helyünket, és kezdődhetett a játék!
Igen, jól láttátok. Játék! Sőt, A JÁTÉK, mert a Gyermek és Mozgás Team tagjai imádnak játszani, nevetni! Volt is benne részünk bőven!
A „Tudás Bázis” sátrában, a találós kérdések, keresztrejtvények, logikai feladatok, tesztek, nyelvtörők, ajándékok világában tehették próbára vitézeink a tudásukat. Mókáztak, nevettek és aminek külön örültünk, nevettettek a „rosszcsontok”. Szem nem maradt szárazon, időnként rosszalló tekintetek is méregették a hahotázó, tarka tömeget, amit mi magunk képeztünk, ám abban a pillanatban, amikor alaposan megnéztek minket maguknak, hirtelen az addig komoly arcok felderültek. Higgyétek el, nincs jobb légkondicionáló berendezés a forróságban, mint egy csapat örökmozgó, hangos és felettébb okos tökmag!
Kreatív szigetünkön óriási munkálatok folytak egész nap! Számtalan „művész csemete”, megannyi Michelangelo, Leonardo művészkedett és bűvészkedett egyszerre a szigorú tekintetű, ám a valóságban könnyekig meghatott és büszke „felügyelők” kezei alatt (hogy stílszerűek legyünk, ők voltak a Bigyó felügyelők). Dehogyis kellett felügyelet, irányítás, az ott lévőknek! Első pillantásra úgy tűnhetett, mintha totális fejetlenség uralkodott volna a sátorban, ám mi elneveztük rendszerünket organizált káosznak, és ettől azonnal áttekinthetővé vált számunkra, a tulajdonképpen egyszerre történő milliónyi dolog által alkotott cselekvéshalmaz. Bármerre néztünk, rajzoltak, festettek, színeztek, ragasztottak a gyerekek. Akadt, aki életében először próbált, akár az otthoni konyhában is megtalálható anyagok (tészta, lencse, stb.) segítségével maradandót alkotni. A remélt sikerről talán elég annyit mondanunk, hogy több anyuka is zárható spájz valamint konyhaszekrény ajtókról kezdett álmodozni.
A naptej remekül alkalmazható az arc leégése ellen. De mi tegyünk, ha a gyermeknek gyakorlatilag eltűnt az arca? Ezt a kérdést nevetve tették föl nekünk anyukák-apukák-nagyszülők, miután ismét „kézhez kapták” az arcfestőktől boldogan kitipegő csemetéket. Igen, tipegtek, még a nagyobbak is, mert természetesen azonnal megpróbálták a fejükön hordott műalkotást megcsodálni tükör nélkül… ehhez a megfelelő szem illetve szemtengely nem állt rendelkezésükre, így mókás helyzetekbe keveredve próbáltak képet alkotni Önnön arcmásukról. Megannyi kutyus, cica, zsiráf, borz, Pókember, és ki tudja még hányféle szerzet vett körül bennünket pillanatokon belül. Egyvalami azonban közös volt bennük: érdekes módon, még a legrettenetesebb szörny is mosolygott!
Így a rendezvény végezével már talán elmesélhetjük, hogy erősen tartottunk a Puskás Ferenc Stadion karbantartóitól, mert az aszfaltrajz versenynek köszönhetően kissé átalakult munkahelyük arculata! Aki nem tudta, az is láthatta, itt bizony Gyereknap van!
Először kaján vigyorral tekintettünk az Ugráló-vár üzemeltetőire, hiszen az egész napi torna mellett kinek lesz energiája még ugrálni? Nos, hmmm, tévedtünk. Szinte végig 100%-os kihasználtsággal működött, a „kis energiabombák” egymásnak adták a nem létező kilincset. Jó volt látni őket, és szeretnénk megtanulni ezt Tőlük! Hátha sikerül!
Reggel még kísértetet játszottunk 4 darab fehér lepedővel. Később a játéknak vége szakadt, mert megérkezett a lepedő festés háziasszonya, aki pillanatok alatt rendet rakott köztünk, és a lepedők felkerültek a festőkeretekre. Az odaérkező gyerekek szabadjára engedték a fantáziájukat, ennek következtében olyan remek alkotások születtek, melyeket hamarosan láthattok majd Ti is.
És végül de nem utolsósorban ezen a remek napon megalakult az ÉLETFA GYEREK KLUB! A helyszínen jelentkezők alapító taggá váltak, így 262 alapító taggal rendelkezünk jelenleg. Ők Klubtagsági kártyát kapnak majd. Természetesen az Életfa Gyerek Klub szeretné folyamatosan bővíteni tagjainak sorát, így korlátlan számban fogadunk el jelentkezéseket, aminek egyetlen feltétele, hogy a jelentkező életkora 18 év alatt legyen.
„Ennyi” történt ez alatt az egy nap alatt, életre szóló élményt jelentett nekünk, amit ezúton is szeretnénk megköszönni minden kedves látogatónknak! És reméljük, holnap ugyanitt…
Életfa Gyermek és Mozgás Team
