VESÉZZÜK KI A VESÉT!
- Írta: Starkné Szabó Eszter
- Kategória: Élet(FA)mód klub
- Találatok: 9560
A vese (ren) vörösesbarna színű, bab alakú, páros szerv, mely a XII. háti és a II. ágyékcsigolya között, közvetlenül a gerinc két oldalán helyezkedik el.
Feladata a szervezetben sokrétű, pedig hosszú ideig az gondolták, hogy a vese kizárólagos működése a vizeletképzés és ezáltal a salakanyagok kiválasztása a szervezetből. Ma már tudjuk, hogy ezen túlmenően más fontos funkciói is vannak, például:
- a víz- és elektrolitforgalom, valamint a sav-bázis egyensúly szabályozása,
- erythropoetint termel, mely a vörösvérsejt képzés egyik legerősebb serkentője és
- fontos feladata a hatásos D vitamin kialakítása is.
A vese fontos szerepet játszik a vér állandó pH-jának fenntartásában. A vér vegyhatása ugyanis szigorúan szabályozott, állandó 7.35-7.42 közötti pH érték, melynek biztosításában a vese is részt vesz oly módon, hogy az egészséges vese a vizelet vegyhatását pH 4,5 és pH 8,5 között képes változtatni.
A vér vegyhatásának biztosítása nagyon összetett, bonyolult folyamat, melyben a vesén kívül a vérplazmában található bikarbonát puffer rendszer, a plazma fehérjéi, a vörösvérsejtekben levő hemoglobin és a tüdő is részt vesz. A vesének abban van feladata, hogy amint a vér pH-ja savanyú irányba tolódik el, a vesén keresztül kevesebb Na+, de több H+ ürül, aminek következtében savanyú vegyhatású vizelet ürül. Amikor pedig a vér vegyhatása lúgos irányba tolódik, akkor több Na+- és bikarbonát-ion, és kevesebb H+ ürül, ami a vizelet vegyhatását lúgossá változtatja.
Összefoglalva tehát, bármilyen táplálkozási módosítással nem a vér, hanem a vizelet kémhatására tudunk befolyással lenni.
Célirányosan táplálkozással a vizelet pH értékén különösen vesekő esetén érdemes változtatni, a kő típusától függően. Ilyenkor az étrendi kezelés célja a kövek növekedésének és új kövek képződésének a megakadályozása. Például húgysavkő esetén főleg lúgos vegyhatású vizeletet eredményező táplálékok szerepeljenek az étrendben, mert bázikus közegben a húgysavak nehezebben csapódnak ki. E mellett csökkenteni érdemes a savas vegyhatást eredményező nyersanyagok, élelmiszerek mennyiségét. Cisztinkő esetén szintén ez javasolható, míg foszfátkő esetén a vizelet savanyítására kell törekedni, mert foszfátkő keletkezésekor a vizelet vegyhatása lúgos irányba tolódik el.
Egyes táplálékok csoportosítása a vizelet vegyhatására gyakorolt befolyásuk alapján
Savas vegyhatást eredményező élelmiszer-nyersanyagok és élelmiszerek
Hús, húskészítmény, hal, szárnyas, kagyló, tojás, sajtok, szalonna, földimogyoró, diófélék, kenyér (főként a teljes kiőrlésű lisztből készültek), reggeli pelyhek, száraz sós sütemények, makaróni, spagetti, főtt tészták, rizs, lencse, kukorica, szilva, ringló, áfonya, édes sütemények.
Lúgos vegyhatást eredményező élelmiszer-nyersanyagok és élelmiszerek
Tej, tejtermékek (sajtok, vaj kivételével), tejszín, író, mandula, gesztenye, kókuszdió, valamennyi zöldség-, főzelékféle (lencse, kukorica kivételével), répafélék, gyökerek, petrezselyem zöldje, spenót, valamennyi gyümölcs (szilva, ringló, áfonya kivételével), melasz.
Semleges vegyhatást eredményező élelmiszer-nyersanyagok és élelmiszerek
Vaj, margarin, sütőzsiradék, olajok, cukor, szirupok, méz, cukorkák, kávé, tea.
(Forrás: Dr. Bíró, Dr. Lindner: Tápanyagtáblázat)
Vesekövesség megelőzésében az alkalmazott étrendi kezelés fő alapelve a folyadékbőség, ilyenkor 2,5-3 l folyadék fogyasztása is javasolható naponta.
A vese megbetegedései esetén a vérben és a vizeletben is specifikus elváltozások jelentkeznek, melyek segítségével a betegség diagnosztizálható.
Annak érdekében, hogy veséink hosszú ideig, egészségben tudjanak működni és feladataikat maximálisan el tudják látni, mi is sokat tehetünk. Elsősorban azzal, hogy megisszuk a számunkra szükséges folyadékmennyiséget.
De mennyi a szükséges?
Egy felnőtt embernek naponta, minimum 1,5 - 2 liter folyadékra van szüksége. Ezt a mennyiséget levesek, valamint zöldségek és gyümölcsök bőséges fogyasztásával tudjuk kiegészíteni.
Szomjoltásra, folyadékpótlásra a legmegfelelőbb választás a tiszta víz. Ásványvizekből érdemes az alacsony (500 mg/l alatti) ásványianyag-tartalmúak között válogatni és váltogatva, változatosan fogyasztani.
Sokak által kedvelt formája a folyadékpótlásnak a teázás, különösen télen. Ilyenkor érdemes a zöld-, illetve gyümölcsteákat fogyasztani, melyek édesítés nélkül is finomak. A cukros, szénsavas üdítőket lehetőleg kerüljük, erős fekete teát és kávét csak mértékkel fogyasszunk.
Milyen legyen a táplálkozásunk?
A vesebetegségek megelőzéséhez az egészséges táplálkozás irányelveit érdemes követni, melynek legújabb ajánlását a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ) dolgozta ki és az OKOSTÁNYÉR® elnevezést viseli. Az útmutató a legfrissebb tudományos eredményeket figyelembe véve határozza meg, hogy a kiegyensúlyozott táplálkozáshoz naponta milyen élelmiszertípusoknak, milyen arányban kellene a tányérunkra kerülnie.
Az ajánlásról bővebben az alábbi honlapon tájékozódhatsz, ahol recepteket és menüjavaslatokat is találsz az egészséges étrend összeállításához:
http://mdosz.hu/uj-taplalkozasi-ajanlasok-okos-tanyer/
Vesénk egészségéért:
- igyunk rendszeresen és bőségesen folyadékot, lehetőleg tiszta vizet,
- törekedjünk a kiegyensúlyozott, vegyes táplálkozásra,
- kerüljük a túlzott fehérjebevitelt, a naponta elfogyasztott fehérje fele állati, fele növényi eredetű legyen,
- tartózkodjunk a túlzott sózástól,
- előzzük meg a betegségeket, gyógyszert csak valóban indokolt esetben, orvosi rendelvényre és az általa előírt ideig szedjünk,
- rendszeresen, hetente legalább 3 alkalommal iktassunk a napirendünkbe valamilyen testmozgást.
Szeretettel:
Starkné Szabó Eszter
vezető dietetikus
Élet(fa)mód Klub
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.