A NAPOZÁS DIVATJA
- Írta: dr. Dacko Natalja
- Kategória: Egészség
- Találatok: 1859
Az emberiség hosszú történelme folyamán a fehér (illetve sápadt) bőr számított szépnek egészen a 20. század elejéig. Nemes arcszínnek tekintették, a barnára sült bőrt pedig lenézték, ugyanis a sötétebb árnyalatot a földeken végzett fizikai munka során lehetett „megszerezni”. Tehát ez a rabok, jobbágyok színe volt, a fehér bőr pedig az uraság privilégiuma. Sőt, a gazdag házakban, palotákában, várakban, kastélyokban a gyenge megvilágításban, gyertyafényben jobban érvényesült a hölgyek fehér bőre, és szépsége. Naná, hogy sokáig divat volt!
Az ókori egyiptomiak, a sárga okra festék segítségével fehérítették a bőrüket. A Középkorban a japán nők ólmot és higanyt tartalmazó mérgező porokat használtak. A kínai hölgyek rizsből, tengeri gyöngyből készült púdert készítettek. Az ókori görögök és rómaiak pedig krétát és fehér ólmot. Minden népnek, minden korban volt egy „jól bevált”, az egészségre többnyire veszélyes szer, amivel a bőrt lehetett fehéríteni. Ezekben egy közös volt: a napot igyekeztek minden áron kerülni. Kivételt képeztek a harcosok és a sportolók (pl. ógörög).
A 20. században viszont a napbarnított bőr kezdett státuszszimbólummá válni. Hiszen ez már arra utal, hogy az illető már megteheti az igényes nyaralást. Emellett változott még az életforma is. Divatba jött a strandolás, a szabad levegőn való időtöltés, mozgás. Eleinte csak a jómódú emberek engedhették meg magunknak ezt a luxust, később már az össznép divatja lett.
Úgy tartják, hogy Coco Chanel hozta divatba a napozást, mikor visszatért a Riviéráról Párizsba lebarnulva. Ez tökéletesen passzolt az ő életstílusához: enyhe lezserség, kényelmes ruhák, fizikai gyakorlatok. Ekkor kezdődött a napozás divatjának korszaka. A fürdőruhák egyre nyitottabbak lettek, a bőrszín egyre sötétebb. Ennek az őrületnek köszönhetően megindult a napozási ipar. 1929-ben megjelent a Chaneltől az első napozást segítő olaj, ezt követően számtalan híres cég kezdte gyártani. 1978-ban megjelent az első szolárium, a 90-es években a barnító krémek. Ebben az időben a „napbarnított” bőrszín sokszor már természetellenes, sötétbronz-narancs árnyalatú lett, ami egészen abszurd, sokkoló hatású volt. De, ahogy az elmúlt pár évtizedben bebizonyosodott a túlzott napozás egészségromboló hatása, az emberiség kezdett magához térni, és tudatosan védekezni a napsugarak ellen. Jelenleg a természetes bőrszín lett a divat. Van, akit az egészen világos bőrszín tesz széppé, és van, akinek meg a sötétebb, „napbarnítottabb” szín áll jól. A lényeg, hogy a bőr egészséges maradjon, és ne öregedjen. A JUST-nak van erre egy nagyon jó receptje.
A havasi gyopárt, földi cseresznyét, aloe verat, csipkebogyót, repceolajat, jojoba olajat, kínai tung olajat tartalmazó Just Sun Care kollekció 4 terméket foglal össze:
- Sun Care Havasi Gyopár/Physalis Naptej SPF 30
(Ideális a gyenge, még nem barnult bőr számára)
- Sun Care Havasi Gyopár/Physalis Naptej Spray SPF 15
(A már előbarnult, nem érzékeny bőr számára)
- Sun Care Havasi Gyopár/Physalis Napkrém SPF 30
(A napra nagyon érzékeny, még barnulatlan bőr számára)
- Sun Care Napozás Utáni Balzsam Havasi Gyopár/Csipkebogyó
(A napozás utáni, bőrregenerálásra és megnyugtatásra)
Ez a termékcsalád nemcsak a kívánt, egészséges bőrszínt segít neked megszerezni, de meg is véd a Nap „túlzott szeretetétől”!
Dr Dacko Natalia
Egészségügyi Team