GONDOLATOK A KULCSEMBER KÉPZÉSRŐL
- Kategória: Csapatépítés
- Találatok: 4599
Augusztus első napját tanulással töltöttem, hiszen, ha jó lendülettel indul a hónap, úgy is folytatódik. Ez már tapasztalat.
Nagyon szeretem a Kulcsemberek Klubja képzést, mert Tonk Emil kimeríthetetlen tudásából töltekezünk és kapunk tőle gyakorlatias tanácsokat.
Rendkívüli érzés úgy részt venni a képzésen, hogy a korábban tanultakat már beépítve a munkámba, megtapasztaltam, hogy tényleg működik, és ismét hallva az információkat, csak bólogatok és fülig érő szájjal mosolygok: bizony, Tonk Emil csak olyat tanít, amit ha alkalmazol, eredményes és sikeres leszel az Életfa Programban.
A képzések és a folyamatos tanulás csiszol, jobbá tesz és pozitív változásokat eredményez először önmagunkban, majd a környezetünkben is. A képzésen tanultakat az Életfa Programon kívül is sikeresen tudom alkalmazni a védőnői munkámban, valamint a gyereknevelés során egyaránt.
A hangulatot nem lehet átadni, meg kell tapasztalni! Mindenki lelkes, aktív, együtt gondolkozunk, szinte észrevétlenül repülnek az órák.
Köszönöm, hogy Igazgató Úr a legmagasabb szintű képzéseket biztosítja számunkra, nekünk csak élnünk kell vele
Gyere el és éld át, milyen érzés Igazgató Úrral egy asztalnál a legjobbtól tanulni!
Szeretettel:
Szopkóné Andrea
Delfin Csapat