Menu

just logo uj     nahrinlogo   infoblokk kedv final felso ESZA                                                          

A+ A A-

GONDOLATOK A KULCSEMBER KÉPZÉSRŐL

KK

Augusztus első napját tanulással töltöttem, hiszen, ha jó lendülettel indul a hónap, úgy is folytatódik. Ez már tapasztalat.

Nagyon szeretem a Kulcsemberek Klubja képzést, mert Tonk Emil kimeríthetetlen tudásából töltekezünk és kapunk tőle gyakorlatias tanácsokat.

Rendkívüli érzés úgy részt venni a képzésen, hogy a korábban tanultakat már beépítve a munkámba, megtapasztaltam, hogy tényleg működik, és ismét hallva az információkat, csak bólogatok és fülig érő szájjal mosolygok: bizony, Tonk Emil csak olyat tanít, amit ha alkalmazol, eredményes és sikeres leszel az Életfa Programban.

A képzések és a folyamatos tanulás csiszol, jobbá tesz és pozitív változásokat eredményez először önmagunkban, majd a környezetünkben is. A képzésen tanultakat az Életfa Programon kívül is sikeresen tudom alkalmazni a védőnői  munkámban, valamint a  gyereknevelés során egyaránt.

A hangulatot nem lehet átadni, meg kell tapasztalni! Mindenki lelkes, aktív, együtt gondolkozunk, szinte észrevétlenül repülnek az órák.

Köszönöm, hogy Igazgató Úr a legmagasabb szintű képzéseket biztosítja számunkra, nekünk csak élnünk kell vele

Gyere el és éld át, milyen érzés Igazgató Úrral egy asztalnál a legjobbtól tanulni!

Szeretettel:
Szopkóné Andrea
Delfin Csapat

Ez a honlap sütiket használ. A honlap további használatával hozzájárulsz a sütik használatához.
Ok