Menu

just logo uj     nahrinlogo   infoblokk kedv final felso ESZA                                                          

A+ A A-

ÉLETFA PROGRAM ALAPKÉPZÉS HAJDÚBÖSZÖRMÉNYBEN AZ ÚJ ÉV ELSŐ VASÁRNAPJÁN

Hajdúböszörményi alapképzésen résztvevők

Aki erről megosztja gondolatait, érzéseit egy olyan ember, aki alig várta, hogy a hosszú ünnepek után tanulhasson és dolgozhasson. Fogadjuk szeretettel Tóthné Borza Ildikó Életfa Program Tanácsadó cikkét!

Szeretettel: Baloghné Erzsike és András
Értékesítési igazgatók

A 2014-es évet Életfa Alapképzéssel kezdtem. Nem én végeztem el, hanem az egyik munkatársjelöltemet, Horváthné Jászai Ildikót kísértem el, akire büszke vagyok, mert nagyon lelkes és szívesen ajánlja mindenkinek a készítményeket, és aki egyben a rokonom is, ami külön öröm számomra! Úgy látszik, kezdem a Program szeretetével „megfertőzni” a családtagjaimat is. Nagyon jó érzés számomra, ha valakit a csapatomból elkísérhetek, mert mikor 2011-ben  csatlakoztam engem is elkísért a szponzorom, és akkor sok idegen emberrel tudtam megismerkedni, akikre már most barátként tekinthetek.

De nem csak én voltam jelen, mint szponzor, hanem Ráczné Erzsike is elkísérte egyik kedves munkatársjelöltjét. Velünk tartott még Karcza Sándorné Aranka két kedves munkatársa is, úgyhogy elmondhatom, jó társaságban, jó emberek között és hasznosan töltöttem a vasárnap délelőttömet.   

Én már nagyon vártam, hogy a hosszú ünnepek után végre dolgozhassak. Az Alapképzésen - még ha sokszor hallom is - mindig lehet tanulni és tanítani is a megtapasztalt élményekkel és referenciákkal.  Nagyon jó olyan előadóktól  tanulni, mint András és Erzsike, akik az előadásukba beleszövik a 20 éves Életfás életútjukat is, akikre nem csak én, hanem az egész Életfa Program csapata büszke, mert ők már a Program születése óta jelen vannak!

Remélem, nagyon sok munkatársjelöltemet kísérhetem el a jövőben is a Képzésekre, mert jó érzés megadni az embereknek azt a lehetőséget, hogy egy kicsit másképp éljenek és gondolkodjanak, vagy egy kis pluszt kapjanak és adjanak másoknak. Nekem is jó felidézni azt, honnan is indultam és most hol is tartok.

Köszönöm Balogh Andrásnak és kedves feleségének, Erzsikének a szeretetteljes fogadtatást és a nagyszerű előadást, amit kaptunk!

Kívánok mindenkinek jó munkát és eredményes sikereket!

Szeretettel:
Tóthné Borza Ildikó
Életfa tanácsadó

További képek:

Ez a honlap sütiket használ. A honlap további használatával hozzájárulsz a sütik használatához.
Ok