ÉVINDÍTÓ ÉRTEKEZLETET TARTOTT A DELFIN CSAPAT TOKODALTÁRÓI ÁGA
- Kategória: Csapatépítés
- Találatok: 4868
Minden évkezdet elé nagy várakozással tekintek. Nem csak azért, mert új lehetőségeket tartogat majd az elkövetkező esztendő, hanem mert ilyenkor azt érzem, hogy egy évvel bölcsebb és tapasztaltabb lettem, most már meg tudom oldani azt, amit még tavaly féltem megtenni.
Ezzel azt gondolom, nem vagyok egyedül, hiszen tegnap a kulcsemberek szemében ugyanezt a várakozást láttam. Radovics Kinga Vezető Szponzorunk értékelte az elmúlt évet és kialakítottuk az új irányvonalakat, súlypontokat annak érdekében, hogy minél több családnak legyünk mi a növekedési környezet.
Terveztünk, tanultunk, célokat tőztünk ki, beindultak az „új utak” gondolatok azt gondolom mindenki fejében, mert pezsgett körülöttünk a levegő. Bár még állt a háttérben a karácsonyfa és az ünnepi érzések és illatok körbe vettek, már a dolgos hétköznapok pezsdítették a vérünket!
Örülök, hogy én is részese vagyok, egy Ország szemléletváltásának és egészségtudatosságának javítására irányuló törekvésnek és nagyon büszke vagyok, hogy Schmidt Ferenc Igazgató Úr olyan alapokat adott a programnak, amire mindenkor építeni lehet és olyan magasra emelte a „fedelet”, hogy minden tudás alá fog férni!
Köszönjük Hegyi Gyöngyinek, hogy a Dunántúlon megalapította a Delfin csapatot és tudását átadja nekünk, amivel nem csak a mi fejlődésünket segíti, hanem az újonnan csatlakozott programépítőknek átadva új vezetőket indíthatunk el.
Másolhatóság, fejlődés, elismerés, gyarapodás, változás, minőségi élet, ez számomra az Életfa Program!
Heller Lilla, Életfa Delfinek
06 20/59-28-292