Kézenfekvő megoldások lábra

Sokan és sokszor hangoztatják vagy a védekezés utolsó fázisában nyúlnak ahhoz a kiskapuhoz, hogy „de hát nekem nincsen erre időm”.

Én nem szeretném senki idejét beosztani és meghatározni, kinek mi a fontos és szükséges. Csak egy lehetőség, csak egy alternatíva lehet azok számára, akikben ott van a tettre készség, csak valamilyen oknál fogva nem tudja, nem merte. Lehet olyan egyszerű a megoldás, hogy eszükbe sem jut, hogy hogyan szervezzük másként, hogyan osszuk be szűk időnket. 

Attól függően ki milyen lelkületű, lehetnek e sorok lerágott közhelyek vagy megerősítő strófák is.  Mint ahogy sokszor elhangzik, „nincs rossz idő, csak rosszul felöltözött sportoló” vagy „ahol az akarat, ott a tett” vagy „ami nem öl meg, az erősít” vagy „nincs lehetetlen csak, tehetetlen”…..

Talán, ha a saját bőrömön tapasztaltakat adom át, akkor az mások számára is elérhetőbbnek tűnhet. Mert nem vagyok én semmivel sem különb bárki másnál. Nekem is oda nőtt a lábam, ahová a többieknek. Ugyan olyan lusta vagyok, mint bárki más, bennem is dolgozik az a kismanó, aki visszahúz és csak még öt percet kér.

Futó éveim alatt rá kellet jönnöm, hogy bizony sok időt emészt fel az edzések megszervezése, kivitelezése. Ha nem ott futok, ahol éppen élek, akkor utazás, öltözés, edzés és vissza….

De ha ott futok, ahol élek és esetleg közlekedésre is használom a futást, akkor már kicsit lehet ügyeskedni az idővel. Kicsit hatékonyabban beosztani azt.

Ezt ugyanúgy nem tudja mindenki bevezetni a mindennapjaiba, mint bármely más életmód programot, de biztos vagyok abban, hogy vannak még velem hasonló életvezetésűek kicsiny hazánkban, akik be tudnak emelni részeket a saját életükbe.

Amikor én elkezdtem alkalmazni a hazafutás módszerét - és akkor nem a baseball-ra gondolok -, akkor épp a Stockholm maratonra készültem. Ahhoz pedig, hogy a tervezett három órán belül tudjam lefutni, kelletek a kilométerek. Ami szép és jó, de sok időt emészt fel. Ekkor határoztam el, hogy kis szervezéssel és családi segítséggel időnként kiváltom a közlekedést futásra. Ugyanúgy hazafelé vettem az irányt, csak most lábbusszal mentem.

Azt hittem, nehezebb és körülményesebb lesz, de nem így lett. Leomlott bennem egy olyan fal, ami azt a képzetet adta, hogy autóval, tömeg közlekedve sokkal gyorsabb. Tény, hogy gyorsabb és kényelmesebb, de nem annyival. Minden viszonyítás kérdése. Hajnalba vagy késő este már nem lehet az autóval versenyezni, még a tömegközlekedéssel talán lehet, mert akkor ritkábbak a járatok. Viszont én is a társadalom azon tömegéhez tartozom, akik a szokványos időbeosztás szerint indulnak és érkeznének. Itt már viszont jelenthet alternatívát a futás. Az én 12 km-es távomon - a lakhelyem és munkahelyem között - már vannak olyan alkalmak, amikor fej-fej mellet halad autó, BKV és az én futó részidőm.

Attól sem kell teljesen megijedni, hogy nagyon nagy a szmog. Igaz, hogy rossz minőségű a terhelt utak mentén, de most az a szép a futásba, hogy nincs kötöttség sem térben, sem időben. Kis forgalmú vagy elzárt utakon, tereken, parkokon vezessen az utunk. Olyan helyekre csodálkozik rá az ember így kalandozva, amit az autójából még sosem látott. Nekem autóval több, mint 14 km, viszont futva csak 12 km.

Én amúgy is keresem az új utakat és nagyon tudok örülni, amikor valamire rábukkanok. Szeretek megállni a Dagály melletti gyógyforrásnál és nagyot slukkolni a roppant büdös vízből. Vagy a Népszigeten keresztül menvén megnézni a kis vadasparkot….

Lehet nemesebb ideológiát keresni, találni a hazafutáshoz. Most is a magam példáját hozom fel. Ha az én autóm 6 liter fogyaszt 100 kilométeren, amikor is a káros anyag kibocsájtása ezen távon 14800g. Akkor ezt alapul véve már határozott és akár ijesztő számok is kijönnek éves viszonylatban. Ezzel nagyban hozzá lehet járulni a fenntartható fejlődési folyamatokhoz, illetve kézzel foghatóan a saját zsebünkben tarthatjuk az eddig eltankolt kb. 2600 forintot. Viszont, ami szerintem a legfelelősségteljesebb, hogy vigyázunk bolygónkra. De ne csak a környezetünkre vetítet hatást nézzük. Remek számeredmények születhetnek az energia felhasználásunkban is. Kalóriában kifejezve, ez a 100 kilométeren nagyjából 7400 elégetett kalóriát jelent, ami már jelentős eredményt is hozhat, persze annak tükrében, hogy mekkora volt a beviteli oldal.

Ahhoz, hogy még nagyobb legyen a jelentősége tetteinknek, érdemes nagyban gondolkodni és olyan egységre vetítve kifejezni, ami már jelentős, megdöbbentő és kellően inspiratív. Ráébredve, hogy mennyit tehet egy elsőre kicsinek látszó változtatás a saját és környezetünk életére, az még nagyobb lelkesedésre és kitartásra ad okot.

Szóval én most visszakanyarodtam ehhez a módszerhez, mert a nagy vállalásom a 2013. április 7-én rajtoló PÁRIZS MARATON. Nem tervezek világmegváltó időt, de azért csak ott van bennem, hogy jobbat kéne menni, mint legutóbb. Azt csak lábjegyzetben tenném ide, hogy akkor lesz 20 éves, az azóta is fennálló legjobb magyar maratoni idő, 2:12:10, amit Szűcs Csaba futott! 1993-óta nem volt gyorsabb magyar maratonista, aki ezt megdöntötte volna. Na, most ilyen teher mellet nem is tudom, mit mondhatnék, mint azt, hogy nagyon sokszor kéne ahhoz hazafutnom, hogy a közelébe szagolhassak egyáltalán ennek az időnek. 

Javaslom, hogy mindenki tűzzön ki maga elé olyan célokat, amiket csak szeretne. Legyen az bármi. Tűnjön az furának, vagy kicsit túlzónak, meghökkentőnek vagy csak átlagosnak, az a lényeg legyen valamilyen cél, ami miatt futó cipőt kelljen húzni.

A következőben szeretnék pár olyan tanáccsal szolgálni, ami megkönnyíti a kivitelezést. Ruházatban, kiegészítőkben, étkezésben és olyan praktikák, amikből érdemes tanulni. Mert ezek sokat tudnak lendíteni a kivitelezés minőségén és egyáltalán a lelkesedésünk fenntartásában.

Sportbaráti üdvözlettel

Szabó Tamás

Életfa Sport Team 

• Előző
• Tovább

Tweet