Párhuzamok a mindennapokból

- Egyedi kihívások és az extrém körülmények –Tőlem már megszokhattátok, hogy a sportból merítek párhuzamokat. Sok áthallás van a műfajaink között. Amikor a munka és a sport összefüggése, napirendje kerül terítékre, akkor roppant sok egyezősség bújik elő, ahogy picit megkapargatjuk a felszínt.
Felkészülésem az április 7-ei Párizs Maraton jegyében zajlik. Ehhez vezető út sok izzadsággal, izomlázzal, lemondással, mosollyal… telt. Szükségszerű, hogy egy maraton előtt legyenek edzőversenyek is. Ilyen edzőversenynek szántam a Vértes Terep Maraton félmaratoni távját is.

Március 31. már az árpilisi bolondságok jegyében telt. Olyan vicces kedvében volt a természetfelelős, hogy tavaszra nem is emlékeztető időjárást hozott ez a nap is. Mint az utóbbi időben általában, így most is ázósan-fázósan teltek az edző kilométerek. Biztos a húsvéti locsolást szerette volna szimbolizálni a természet.

Olyan cudar, kitartó eső fogadott Szárra érkezve, rögtön azt mondtam, hogy én maximum a Cross to Save csapat vízhordó fiúja leszek, de én ebben az időben ki nem megyek, az biztos. Akkor, amikor minden rendes ember behívja a kutyáját-macskáját a házba, akkor a terepsportoló kimegy a szabadba! Bennem is csak ez a kicsi civil ellenállás dolgozott.
Nem gondoltam én komolyan, hogy a körülmények befolyásolják az én célom elérését. Nem vagyok én papírkutya, ahogy egymást szoktuk becézni sportkörökben. Csak azért mert nem ideálisak a körülmények, nem lehet, hogy én már akkor feladjam, mikor még el sem indultam. Legalább tegye meg az ember az első lépést, hogy egyáltalán azt mondhassa, ez nem megy, ezt nem tudom megcsinálni. És miért ne tudná megcsinálni az ember, ha kigondolta, eltervezte, felkészült rá. Aki el sem indul, az nem fizikailag gyenge, hanem a mentális felkészültsége hiányos. Másrészt ideális körülmények között bárki képes leküzdeni a kihívásokat. Nehezített körülmények, amik megrostálják a mezőnyt – versenytársakat - és tesznek akár győztessé addig esélytelennek tűnő célokat.

Vértes Terep Maraton igazi extrém kihívást tartogatott számunkra. Úgy is mondhatnám, hó volt - hó nem volt. Mert az alacsonyabb részeken sáros eső áztatta dagonya. A magasabban fekvő részeken pedig hó, havas, jeges pocsolyák alkották a tájat. Az a jelentéktelen 17 év - amióta rendszeresen futok - távlatában is meglepetésként éltem meg a pálya nehézségét. Ilyen durva pályán ennyi időt még talán nem töltöttem. Ráadásul én csak a közel 22 kilométeres távon indultam. Mert volt még ennél kettővel tartalmasabb is, 41 és 52 kilométeres távon is lehetett indulni. Érkezni már nem olyan biztosan.
Nem azért indultam a fél távon, mert tényleg papírkutya vagyok és féltettem a habdaueremet, hanem csak műanyagkutya lévén nem tehettem ki magam már ilyen terhelésnek egy hét maratoni távlatában. Komoly erőbefektetést igényelt volna a hosszú táv teljesítése, aminek regenerálódása több mint egy hetet jelentett volna. Nekem pedig a hangsúlyt Párizsra kellett fektetnem.

Szóval minden tiszteletem sporttársaimnak, kik megküzdöttek a maratoni és ultra maratoni távval. Köztük több sporttársam is volt, mint Száraz Dénes, alias Tamás atya, Dózsa Gábor, a Haibike forgalmazója, Juhász Laci, Takács Gyuri és persze az örökké mosolygó Farkasdi Edina. Számtalanszor eszembe jutott, ha nekem ilyen nehéz, akkor nekik milyen nehéz lehet? Erre is van jó tanács. Fuss gyorsabban, úgy nem szenvedsz olyan sokáig. Ezt csak a legjobbak tudják megfogadni. Nekem közel két órán keresztül tartott az alázat. Túlélő versenyeken szembesültem hasonló terepakadályokkal és nehezítésekkel, mint itt. Volt olyan alattomos pocsolya, ami térdig nyelte el a lábamat. Nem is láttam, hogy milyen mély csak egyszerűen elmerültem benne. Váratlan volt kicsit meghökkentő, amikor a jeges víz ellep. Volt olyan futó, aki bele is tört a mozdulatba és belehasalt. Na, ő vajon mit érezhetett? Olyan érdekes, hogy az amúgy nehéz sáros-köves résznek is mennyire tud örülni az ember az ilyen jeges fürdő után. Tényleg minden csak viszonyítás kérdése!
Folyamatos figyelmet és koncentrációt igényelt a verseny. Állandóság a változatosság volt. Mégsem volt senki sem feszült és ideges. Biztos, hogy nem százas egy ilyen verseny közönsége, mert olyan harsány röhögések, hahotázások, ugratások mentek, hogy a hangok alapján csak valami kabaréra gondolhatott volna a külső szemlélő. Számomra nagyon jó kedélyűen telt az idő. Jó társaságban tényleg repül. Nekem tényleg kijutott ebből is.

Csapattársaim között ott volt Poór Brigi is, aki az ÉV SPORTOLÓI szavazáson az EXTRÉM kategória nyertese lett. Vele futottam. Az elején alig bírtam lépést tartani vele, úgy ment felfelé, mint valami kis zerge. Később tudtam csak igazán segíteni neki, amikor már megtaláltam a kiköpött tüdőmet. Így a táv második felében már ténylegesen is a segítségére lehettem. Végül a hölgyek versenyét megnyerte ez a szemérmetlenül fiatal és csinos sportoló hölgy. Szintén egy mezőnyben dagasztottuk a sarat Mester Bálinttal, Tóth Viktorral, Oláh Bencével.
A verseny után ismételten megfogadtam magamnak, hogy már az elején sem fogom kikerülni a vizes részeket az úton. Teljesen felesleges és hiába való munka ugrálni, kerülgetni, óvatoskodni. Mikor a végén már tokától bokáig dzsúzos az ember. Az elejétől fogva keresztül-kasul kell menni az akadályokon, így biztos vagyok benne, hogy sokkal kevesebb energiát pazarol el, mint azzal a sok feleslegesen lefutott körökkel.
Nagy élmény volt számomra a Vértes Terep Maraton leküzdése. Sokkal többet adott, mint egy egyszerű izomláz! Az, hogy hatodik lettem mit sem jelent, ahhoz az erkölcsi győzelemhez képest, amit magam felett arattam.
Innen gratulálok minden sporttársamnak, kik ott voltak és küzdöttek magukkal, egymással és az elemekkel!

Sportbaráti üdvözlettel
Szabó Tamás

• Előző
• Tovább

Tweet