Menu

just logo uj     nahrinlogo   infoblokk kedv final felso ESZA                                                          

A+ A A-

Albánia hegyifutó világbajnokság - A verseny napja - beszámoló

Tartalomjegyzék

Vegyes érzéssel, némi izgalommal vártam a rajtot. Próbáltam a figyelmemet a melegítéssel lekötni. Tudom magamról, hogy ha nem hangolódok rá kellő képen a versenyre fejben és elbagatellizálom a melegítést, akkor az nagyon hamar visszaüt. Az első kilométerek után olyan oxigén adósságba kerülők, amiből nem tudok kikerülni. Itt pedig főleg. Rövid a táv és rettentő szintemelkedést tartogat. Így itt már az elején bírni kell a magas pulzust versenykörülmények között. Rászántam huszonöt percet erre, amiben gimnasztikáztam, kocogtam, nyújtottam, rövid sprinteket, úgynevezett repülőket futottam.

Itt is beszólítás volt. Elöl a világ hegyi futók élmezőnye. Magam szinte az utolsók egyike voltam. Ezt a helyemet szinte majdnem végig tartottam.

Érdekes volt a rajt utáni közvetlen pár száz méter. A hegyre vezető út egy lakónegyed építkezésen keresztül egy végtelenül poros úton vezetett. Az épített környezet szerencsére hamar elmaradt és előkerült a táj. Viszont odébb már nem nagyon tudtam ezzel foglalkozni. Ahogy elkezdett meredeken emelkedni a pálya, úgy emelkedett az én pulzusom is.

Albánia, hegyifutó, világbajnokság

Ahogy ellőtték a rajtot nekiveselkedtem és minden igyekezettemmel a magam teljesítményének a maximális leadására törekedtem. Tudtam, hogy nem lesz könnyű, fájni fog, mert roppant meredek rész lesz 1800 méteren keresztül. Azonban a mezőnyben versenykörnyezetben tartani a tempót csak roppant nagy tartással tudtam elviselni. Ahogy haladtam fölfelé az első körben még kicsi zerge módjára szökdécseltem, a második körben már úgy éreztem mintha egy cementes zsákot is cipelnék magamon. A harmadik körben már karból toltam a térdeimet, annyira nem volt erő a combomban. Sőt már úgy előrehajoltam, hogy az orrom az emelkedőt súrolta. Az ember azt hinné, hogy sebaj, majd a lejtőn kipihenem magam. Viszont ez esetben már olyannyira fáradt vagy, hogy a lejtő kifejezett büntetés számodra. Olyan volt az ösvény, ami levitt, hogy tele volt letöréssel, sziklás kiszögeléssel, de leginkább finom szemcsés homokkal, ami azon kívül, hogy fenemód porzik, rettentő csúszós is. Ezek lényegében állandó figyelmet, koncentrációt igényelnek, ami szintén sokat kivesz az emberből.

Nagyon kellett a frissítő ezen a helyen. Az első két körben még bőven volt hűs palackos víz, de úgy látszik a lemaradásom ebben is érzékelhető, mert a harmadik körre már nem maradt. Ezt emlékezetből kellett megcsinálni. A vége felé már féltéglákat köpködtem, olyannyira kiszáradt a szám. Ezért is jó volt, hogy a csapat többi tagja ott volt a pálya szélén és a lelkesítet, szurkolt és itatott. Ez nagyon tetszett, aki már vagy még nem futott az kint volt és segített a csapattársának. Voltak nemzetek, ahol annyira komolyan vették ezt, hogy külön személyzet volt ennek kiszolgálására.

Ahogy közeledett a célvonal, úgy próbáltam mellőzni a komolyságom és átadtam magam a vidám hangulatnak. A görcsös izmaimnak is lazítást vezényeltem, hogy legyen erőm egy cigánykerékkel átfordulni a célvonalon.

Akármennyire is feledhető az eredmény, amit elértem nagyon jó volt egy mezőnybe lenni, ha csak névlegesen, de versengeni a világ elit hegyifutóival. Viszont láttam testközelből, hogy hova lehet még fejlődnöm. Ezek az impulzusok jól jönnek azokon az edzéseken, amiket éppen el szeretnék napolni vagy megsajnálnám magam, hogy, hú de fáradt vagyok. Jó motivációs eszköz egy ilyen verseny a monoton edzések leküzdésére.

Ez az élmény is maradandó lesz számomra, akár a többi sporthoz köthető. A sport tényleg kinyitja a határokat, nem csak térben. Sok olyan sikerélményben lehet része az egyénnek, ami a saját korlátaink leküzdésére ad lehetőséget. A sport tényleg sok mindenre megtanít, megmutat, formál, alakít... Lehetőséget ad a küzdelemre, barátságok kialakítására, szemlélet és világlátásra. Nem kell mindenkinek versenyszemlélettel hozzáállnia a sporthoz. Lehet csak a mozgás öröméért, szépségéért végezni azt. Annak is ugyanolyan nagy haszna lesz, mint aki ezt emelt szinten űzi. Mindenki másért tartja fontosnak: van, aki az egészségének megóvása érdekében, van, aki visszaszerzése végett csinálja. Azonban, ha más haszna nincs is csak annyi, hogy addig is jól érzi magát az ember, már akkor megérte belekezdeni.

Szeretnék mindenkit arra buzdítani, hogy ha már mozog akkor folytassa, aki pedig már régóta halogatja az elkezdését, az feltétlenül kezdjen bele már ma.

Fontos a fokozatosság, a tervszerűség, de a legfontosabb a folyamatosság.

Sportbaráti üdvözlettel

Szabó Tamás

Budapesti képviselő

Eredmények

 

Junior Women Race


1. EINFALT Lea SLO
2. YILMAZ Cesminaz TUR
3. DRAGOMIR Denisa Ionela ROU
...
25. VARGA Dorottya HUN
40. SIPOS Anna HUN

Junior Men Race


1. KARAGOZ Adem TUR
2. PADUA RODRIGUEZ Saul A. COL
3. ORAK Murat TUR
...
29. RADICS Csaba HUN
57. CAKO Balint HUN
58. HAJAGOS Gergely HUN

Senior Women Race


1. ENMAN Kasie USA
2. RUKHLYADA Elena RUS
3. DUMERGUES Marie-Laure FRA
...
36. MERENYI Timea HUN
40. SZEKERSESNE Fruzsina HUN
47. HAKKEL Tunde HUN
50. VASS Vera HUN

Senior Men Race


1. KING Max USA
2. ARSLAN Ahmet TUR
3. DEMATTEIS Martin ITA
...
8. KIBET James UGA
9. KOVACS Adam HUN
...
76. PELSOCZY Attila
82. SZEKERES Attila
92. STEPAN Zsolt
94. SZABO Tamas
99. KERENYI Mate 

 

 

Ez a honlap sütiket használ. A honlap további használatával hozzájárulsz a sütik használatához.
Ok