Minden út Rómába vezet - Via ducit omnis Roma

Ez csak az indulásban segített, ott már ugyan ennyit hátráltatott. Segített, hisz nem kellet térképpel bajlódni csak Budapestről kikanyarodni és Rómánál jobbra lekanyarodni. A közte lévő 1250 kilométer pedig szinte egy szemhunyásnyi idő alatt eltelt azon a minden úton.
Történet a 20. Róma Maratonon- vagy ahogy ők nevezik 20. Maratona di Roma- játszódik.

Számokkal kifejezve az eseményt. 19.061 indulni szándékozó nevezett ebből 14.911 lelkes futó teljesítette is a távot. Igaz, hogy gladiátorok, római katonák is színesítették az eseményt és a Colosseum melletti sugárúton volt a rajt-cél, azonban ettől még az a 4.150 fő nem harci játékok martaléka lett. Nem is úgy kell elképzelni, mintha rettentő többlet megpróbáltatásoknak lettünk volna kitéve, az alap 42.195 méter lefutásán kívül. Ezen futok nagy része nem is áll már oda a rajthoz egyéb, feltételezem külső okok folytán és persze valóban vannak, akik feladni kényszerülnek a versenyt.

Aki viszont beállt a vasárnap reggeli 8:50 perces rajthoz, az felettébb elázott.  Igaz, hogy csütörtök óta tökmag pirító meleg és napfényes jó idő volt. Aznap reggel megszakadt ez a folyamatosság. Borús esős reggelre ébredtünk, ami később sem változott sokat, csak még picit sűrűbbé vált az esős rész. De ez benne van egy ilyen kora tavaszi versenyben, hogy kiszámíthatatlan az időjárás. Fel voltam készülve különböző ruházattal, de azt tudni kell, hogy több órás versenyre úgy sem lehet, úgy felöltözni, hogy az végig jó legyen. Eső kabátot pedig teljesen felesleges, mert lehet, nem ázik át, azonban biológiai fóliasátrat teremt, és így is ugyan azt a nedves érzést fogja az ember érezni. Viszont sokkal nagyobb a mozgással járó verejtékezés, ami végett többet kellene inni, mint az gondolnánk. És sokkal nagyobb mérvű az ezzel járó só és elektrolit vesztés, aminek egyenes következménye a teljesítmény romlás és izomgörcsök jelentkezése. Ergo, inkább ázni. Amíg mozgásban van az ember úgy sem jelent ez különösebb veszélyt. Nem volt hideg, 12 fok volt, így a rövidnadrág, felül pedig a rövid ujjú alá egy vékony hosszú aláöltöző. Ami 16 kilométernél azért lekerült, mert soknak éreztem.  Szóval, a nem túl kegyes idő miatt nem kapkodtam el a rajthoz való beállást, amit itt is célidő szerinti volt szektorokra osztva. Én még októberbe neveztem, amikor is a 3 órás célidőt tűztem ki, amihez megvolt az előzetes szintidőm is. Akkor még jól alakultak a felkészülésemmel a dolgok, de az év elején drasztikusan lecsökkent. Visszatérő vádli izmom rakoncátlankodott, ezért nagyon sokat pihentettem, ami nem válik előnyére a teljesítmény szintemnek. Szinte megismétlődött az előző évi maraton felkészülési periódus. Így amikor beálltam a 3 órásokhoz, kicsit pironkodtam, hogy erre most nem vagyok felkészülve. A számok nem hazudnak. Párizs maratonom óta, ami áprilisban volt, 1758 kilométert futottam. Az ennek a vágyott időnek eléréséhez kevés. Pedig soknak tűnik, mert majdnem napi 5 kilométert jelent átlagban, de ezt az időt nem átlagolják és szorozzák meg azzal, hogy távolról jöttem, jó fej vagyok és egyéb hasonlókkal. Viszont elegendő edzettséget szereztem, ahhoz, hogy emlékezettből csináljam meg. Tehát csupán reálisabb irányba mozdítottam el a célom, és egyszerűen az élmény kedvéért, a teljesítés öröméért szerettem volna lefutni a távot.

Ezzel az egyszerű tehermentesítéssel, olyan súlyt vettem le magamról, ami az egész utazást, ott létet megkönnyítette. Sőt, még a pár hete elvesztett profi sport órám elvesztése is kedvezőleg hatott. Óra nélkül futhattam! Ez alapjaiban tette könnyebbé, hogy nincs dolgom az idővel. Nem fogom még csak véletlenül is figyelni és közben matekolni hol tartok, hogy állok. Nem! Csak és kizárólag a lábamra hagyatkozok! Nem lesz pulzusszám, nem lesz ritmus, nem lesz sebesség! Csak a móka, kacagás. Kizárólag az élmény faktor marad. És ha jó élmény, akkor azt lehet nyújtani, azt nem bűn sokáig élvezni. Ezzel az egyszerű dologgal értem el azt, hogy nagyon fesztelen és könnyed tudtam maradni, már az elejétől fogva is. Tudtam, hogy amit futok, azt jól esően és tartósan tudom. A lábam diktált, nem a szívem. Ez olyan jól sikerült, hogy meglepően egyenletes tempót sikerült futnom. Utólag az eredménylistából láttam, hogy az 5 kilométeres részidők 34 másodpercen belül ingadozik, ami alig 7 másodperces eltérés 1 kilométeren. Bele véve, hogy a Róma maraton pálya nyomvonala érdekes és változatos vonalvezetésű, így kifejezetten stabil tempónak felel meg.

Az ember, ha valamire adja a fejét, akkor jó, ha tartja magát egy pár kliséhez, amit a legjobb, ha magának állít fel. Én úgy szoktam nagyobb kihívások elé állni, hogy tudom mi fog velem történni, mert elképzelem, és erre felkészülök. Ezért sokszor visszatérő gondolat volt a fejemben, amire emlékeztettem magam. Az elejéhez türelem a végéhez kitartás, a köztes időt pedig élvezni kell! Nekem ez segített. Akinek vannak céljai, annak jó, ha van valami kapaszkodója. Törvényszerű, hogy vannak gátló és nehezítő tényezők, de ha tudja az ember, hogy nála ez mi lehet, sokkal könnyebben megbirkózik vele a saját útján.

Mert nincs lehetetlen csak hit és akarat, ahogy felvidéki barátom szokta mondani, aki cukorbetegként van már túl, 79 maratonon. Úgy kell csinálni, hogy ne legyél saját magad útjában, ne gátold meg a fejlődésben magad, hogy már az elején gúzsba kötöd, és arról siránkozol magadnak és a környezetednek, mennyire nem fog ez menni neked.

Roppant felszabadító érzés volt befutni, teljesíteni a 14. maratonomat, és nagyon jó, hogy 3:22:58 sikerült ez meg tennem, amivel az 1359. célba érkező voltam. Nagyon tetszett Róma-az örök város- bár már szerintem ráférne egy felújítás, mert mindenhol fél kész épületek, üresen álló oszlopok, és kövek hevernek szana-széjjel. Félretéve a tréfát. Van ebben a városban egy olyan atmoszféra, ami a modern temperamentumos állandóan rohanó világ és az ódon, mély ókori kultúra és építészet érdekes elegye. Jól is tettük, hogy már csütörtökön megérkeztünk, így volt 3 napunk a városnézésre, mennyasszonyommal, Rékával és egy barátommal, X2S csapattársammal, Szegő Péterrel. Mondjuk nekünk, fiúknak volt egy fakultatív városnézésünk vasárnap, amit úgy látszik én jobban untam, mint Peti, mert én picit hamarabb felhagytam vele.

Amit megfogadtam, hogy felesleges terheket nem aggatok magamra és nem fogok, azzal foglalkozni mennyi időt nem tudok futni, hanem egyszerűen azt fogom kihozni magamból, ami jól esik. Úgy érzem ez most teljesült is. Annál az időnél rosszabb lett, mint amit az októberi regisztrációnál kitűztem, de annál mégis jobb lett, mint amire a felkészülési idő végén megfogalmaztam. Csodák nincsenek, ha csak fele annyit futottam addig, akkor nem várhatom el magamtól, hogy lefussam három órán belül a távot.

A maratonnak pedig nagy igazsága, hogy mind győztes ki célba ér, úgyhogy Julius Caesar szavaival, Veni, Vidi, Vici.!

Szabó Tamás
Életfa Mozgás csapata

További képek:

• Előző
• Tovább

Tweet