Menu

just logo uj     nahrinlogo   infoblokk kedv final felso ESZA                                                          

A+ A A-

Július egy asztrozófus szemével

jeasz

A Rák a nyári napfordulóval indul, elérkezünk egy új „korszakba”.

Szent Iván, majd Szent Jakab haván ível át a Nap útja.

Ragyogó, fényes most minden, véget ér a virágzás, ez már az érlelés ideje. Terített asztallá vált a határ, s lassan kezdődhet az aratás.

A fordulat éjjelén (24.-én) tüzeket gyújtottak, s azt átugorva segítették a Napot, s tették tisztává, s termékennyé önmagukat.

26-án, János és Pál napján, a nagy nyári záporok idején csak szentelt gyertyával gyújtottak világot.

27-én emlékeztek a szent, táltos királyra, „Attila karizmájának örökösére”, Lászlóra.

Péter-Pálkor, vagyis 29-én tilos volt a halászat, de ekkor avatták fel a mestereket, legényeket, s szabadították fel az inasokat.

Július 2. Sarlós Boldogasszony ünnepe. Ő oltalmazza a várandós anyákat, védi a szegényeket, s a fogságban levőket, de a holtakat is. E napon kezdődik az aratás, ünnepléssel, maga a munka csak másnap. A napkelte előtti hálaadáskor, a templom falához támasztott kaszák megszentelődtek, s velük az aratás is. Hajnalban, a család „asszony-öregje” által vágott három ( a termékenység és a folyamatosság száma!) marok búzával indult az aratás. A fény gyermeke születik meg a búzában és válik táplálékká a kenyérben!

A Rák minőségében megjelenik a csillagkép messzi, távoli üzenete, a szeretet szent hármasságának a feladata és lehetősége.

A megnyílás,- táplálás,- elengedés aktusa, fontos lesz, hogy minek nyílunk meg és mi az, ami elől elzárkózunk. A megnyílást követően megfogan-e bennünk a „mag” és táplálom a sarjadó életet, s majd önálló útjára indítom.

Testi vonatkozásban a mellek, a gyomor, az anyaméh és a vízháztartás kapcsolódhat a Rák jelhez.

A Rák hátterét alkotó fényesség megjelenítői az Ikrek-, és az Egyszarvú csillagkép. Java részt „fedik” egymást. A Tejút/Istenek útja minősége erősen érezhető ebben az állatövi szakaszban.

Ez a csodálatos nyári időszak nagyszerű lehetőséget nyújt számunkra, hogy a Nap a sugarával, érlelje azokat a tevékenységeinket, amit az Életfa Programban, felvállaltunk, és gyümölcsözővé teszünk.

Kívánok magunknak, minél több aratást!

Mesterem, Paksi Zoltán „Égi utak csillagüzenetei” alapján

Rácz Mária Erzsébet
asztrozófus
A Napsugár csapat tagja

Ez a honlap sütiket használ. A honlap további használatával hozzájárulsz a sütik használatához.
Ok