MR ÉS MRS - OROSZLÁNYBAN
- Kategória: Kultúra
- Találatok: 5073
Régi vágyunk teljesült 2015. március 7-én. Tóth Béla fotósunk jóvoltából tudomásunkra jutott, hogy az oroszlányi Művelődési Ház színháztermében megnézhetjük a MR és MRS előadást Pindroch Csaba és Verebes Linda főszereplésével.
Férjemmel együtt nagy izgalommal készültünk és már szinte az előadás kezdete előtt egy órával megérkeztünk Oroszlányba.
Nagy örömünkre a bejárat előtt összetalálkoztunk Pindroch Csabával, aki régi ismerősként üdvözölt Bennünket.
Az előcsarnokban gyülekeztünk, sok ismerős arcot sikerült felfedezni. Nagyon örültem, hogy elfogadta meghívásunkat egy kedves Bokodi házaspár is, így velük együtt nézhettük meg az előadást.
Az előadást úgy jellemezhetném, hogy sziporkázó, fergeteges, magával ragadó volt,
minden percét élveztük. Úgy gondolom, hogy nem csak nekünk volt ez a véleményünk, hiszen az előadás végeztével a közönség hatalmas tapssal köszönte meg a produkciót.
Számunkra külön öröm volt, hogy megnézhettük közelről a díszletet és betekinthettünk a színfalak mögé is. Az egész estét megkoronázta az a beszélgetés, amelyet Csabával és Lindával folytattunk.
Köszönjük, hogy részesei lehettünk ennek a számunkra felejthetetlen estének!
Ezúton szeretnénk megköszönni Tóth Bélának a mindenre kiterjedő szervezést!
Lengyel Ferencné és Lengyel Ferenc
Életfa Delfinek csapata