Ha fölszállott, röpüljön is!

A Duna tévé igazi sikere volt 2012-ben a Fölszállott a páva vetélkedősorozata. Régóta vártunk már egy ilyen színvonalas, a magyar népi kultúra ének-, zene- és tánckincseit (no meg gyönyörű viseleteit!) bemutató,  s az egész Kárpáthazát szemléző vállalkozásra. Nem lehet eléggé dicsérni a köztévé bátorságát sem, hiszen a sok külföldi tehetségkutató műsorutánzat helyett, végre saját értékeinkre fókuszált, csattanós választ adva egyben a kételkedőknek (nem lesz közönsége!) meg a fanyalgóknak is (autentikussal előállni, a világzene korában?), mert nézettségi csúcsokat döntött, s tömegeket ültetett a képernyők elé. Az új sorozat beharangozóját és az első válogatókat figyelve, idén talán még magasabbra tették azt a bizonyos mércét.

Ha jóval a tévés elődöntők előtt a dicséret mellett most bíráló szóval is élünk, azt a jobbítás szándékával tesszük. Mi volt, ami az első sorozatban nem nyerte el tetszésünket, de viszonylag könnyen ki lehetne küszöbölni, s mi az, amivel vagy amiben az idén tovább kellene lépni? Az előző sorozat élvezhetőségét gyakran tompították a show-elemek, letörölték egy-egy produkció hamvát, máskor elvették sava-borsát. A nézhetőséget sokszor inkább zavarta, mint segítette a sok csillogás-villogás. Mintha nem bízott volna ,önmagában’ a zenében, a táncban, az énekben a tévés stáb! Túl sok volt a háttérvetítés, a szájbarágós folklór (varrottasok, faragások, hímzések váltakoztak dokumentum-és riportfotókkal meg különböző fényeffektusokkal), ráadásul megduplázódva, visszatükrözve a padlón. Különösen az első adásokra volt ez jellemző, később szelídült valamelyest a vizuális tobzódás. A zsűri dicsérte ugyan a fellépők stílusos és ízléses öltözetét, ők adáson kívül többször is megnézhették, de az egyszeri néző, a sok villódzás közepette, egyszerűen nem láthatott jól. S nem láthatta a stúdióban helyet foglaló publikumot sem, csak valami arctalan massza sejlett fel időnként a sötétben. Igaz, a döntőn már felismerhető volt pár személyiség a protokollsorban, de a nép, az Isten adta, akkor sem. A műsorvezetők kedvesek, aranyosak, bohókásak voltak és megtettek mindent, amit egy show sikeréért tenni kell, de ez a műfaj szerintem mást igényel. Legyen a műsorvezető olyan személyiség (ha kettő van, akkor mindkettő), aki a jelenlévőket nemcsak megszólítani, hanem mozgósítani is tudja, például megénekelteti. Az sem volna szentségtörés, sőt, egyenesen kézenfekvő, ha valamely ismert népdalt együtt énekelné el a tablóhoz kijövő szereplőgárda, a zsűri meg a közönség!

A már 60 évet vagy még több időt megélt korosztály még bizonyára emlékszik a mostani vetélkedő előfutárára, a Röpülj pávára. Akkor ott Vass Lajos, vagy ahogyan a gyerekszáj elnevezte, a Páva bácsi minden adásban megénekeltette a nézőket, s lebilincselő személyiségével, kisugárzásával elérte, hogy dalolt a fél ország. Ilyen személyiségek ma is vannak, egyikük, aki erre kiválóan alkalmas, most éppen a zsűritagok között ül. Személy szerint szívesen látnám e szerepkörben Sebestyén Mártát, mert - de nem folytatom, mert róla mindenki tudja, hogy tudja, mit kellene tennie. Csak „ki kell onnan venni, s más földbe kell tenni”!

Érdemes hát elővenni az archívumból a Röpülj páva korábbi műsorait, s átemelni a mába olyan elemeket, melyek akkoriban naggyá tették. Tudom, az ántivilágban csak egy tévécsatorna volt, meg az amatőrmozgalom fénykorában könnyű volt pávaköröket szervezni, de: nem szükséges újra meg újra felfedezni a spanyolviaszt!

S ha már a tiszteletre méltó zsűrit fentebb szóbahoztam: Le a kalappal előttük, tudásuk egyszerűen lebilincselő (tán még azt is tudják, hogy a nagyecsedi Murguly Laji, a szatmári verbunk filmfelvételekor, befejezésképpen miért pöccintette meg csizmája orrát). De tisztelettel kérem, figyeljenek az elődökre meg az utódok érzékenységére is! Ugyan a Röpülj páva szülőatyja Lengyelfy Miklós szerkesztő volt, elismerés érte, de ahogyan ma mondanák, a vetélkedő arca mégiscsak Vass Lajos lett, immár örök időre. A Felszállott a páva egyik elődöntője éppen halálának 20. évfordulójára esett, mint ahogyan a döntő december 15-én tartatott, egy nappal Kodály Zoltán születésének 130. évfordulója előtt. S mindkét esemény említés nélkül maradt! A nagy elődökre való méltó és helyénvaló emlékezés is a vetélkedő reprezentációjához tartozik, hiszen a pávások mindegyike valamikor, valahol kettejük köpönyegéből bújt elő.

Ozsváth Sándor
művelődéstörténész

• Előző
• Tovább

Tweet