SZÍNHÁZ AZ EGÉSZ VILÁG!!!!!!!!!!!!!
- Kategória: Kultúra
- Találatok: 5065
Jöttem Pestre dolgozni a Központi klubba, Meg konzultálni Eszterrel és Igazgató úrral.
De bizony már a Konferencián megbeszéltem Eszterrel, hogy előző este színházba megyünk. Persze nézegettünk a műsort, de nem lett lefoglalva a jegy… Aznap délben Tamás mondja, hogy ő megy haza fél 6-kor, mert megy színházba, megnézi Pindroch Csabit!
Mondom én is csatlakoznék, két fő. 10 perc múlva megvolt a jegy, mert egy Életfás színész, az megtett mindent értünk.
Megérkezés a színházhoz, üdvözlések, véletlen összefutás Verebes művészúrral… aztán kezdődött az előadás, ami már az elején jól indult, Csabi hozta a formáját. Bennünk nagyon hálás közönségre talált, a környezetem nem mindig értette a viccet, de én igen!
A story ismerős, kicsit fiatal ember három stewardess menyasszonnyal, és sosem futnak össze egyszerre, mert a menetrend kötelez. Kivéve most.
A Boeing, boeing című vígjátékban fergeteges szereposztásban a nevetőizmaink komoly fáradságával letudtuk a darabot. Persze a tapsnál Csabi kapta a csujogatást tőlünk.
Utána a színész büfében még beültünk beszélgetni, készült néhány fotó… véletlenül.
Azt érzem z Életfa Programban, hogy az élet minden területét ki tudom használni. Mikor itt a munka idő dolgozunk, este pedig szórakozni is csodálatos együtt!
Eszembe jutott egy mondás: Aki velünk tart az jól jár!
Szertettel: Dr. Harsányi Edit
Egy boldog néző