A MAGYAR HIMNUSZ

Cseke, január 22. l823.

E dátumot írta kézirata aljára Kölcsey Ferenc, e napon fejezte be ódáját, nemzeti imádságunkat, a Himnuszt. A Kölcsey Társaság kezdeményezésére l989. óta e nap a Magyar Kultúra Napja. Bár naptárunk nem így jelöli, de a "keleti végeken" bizony piros betűs ünnep, hiszen költőnk, a MI KÖLTŐNK Szilágyban született, élt Biharban és Szatmárban, ott lett naggyá, Csekébe vonult vissza – háromszor is – a világ zajaitól, s teste is ott pihen. A Magyar Kultúra Napja nem véletlenül esik hát egybe Kölcsey Ferenc Himnuszának születésnapjával!

A mi himnuszunk nem pattogó harci induló, nem éltet császárt és királyt, nem szólít fegyverbe, és nem hirdet véres bosszút. A mi himnuszunk ima, fohász a Magyarok Istenéhez. Minden január elsején, az újév első napján, az év első perceiben ezt énekeljük: Isten, áldd meg a magyart! ISTEN. Ez minden újév első szava a magyarok ajakán.

Hál Istennek, az utóbbi években ismét feltámadni látszik a nemzeti érzés – minden elfojtani igyekvő szándék ellenére -, nagy örömünkre a fiatalság körében is. Gyermekeink, ifjaink egyre többen vállalják s vallják meg magyarságukat. Ezt az identitáskeresést, ezt az önmagunkhoz visszatalálást kell nekünk segíteni, már az általános iskolás kortól kezdve!

Nostra res agitur! – mondták az ókori rómaiak. A MI ÜGYÜNKRŐL VAN SZÓ! E feladatot senki sem végezheti el helyettünk!

Voltak történelmünknek bizonyos korszakai, mikor hol nyugaton, hol keleten "jelölték ki" helyünket, s mondták meg nekünk, hogy kik is vagyunk mi, magyarok. Valójában nekünk, önmagunknak kell feltennünk s megválaszolnunk a kérdéseket: kik vagyunk, milyenek vagyunk, s miért éppen ilyenek vagyunk? De nemcsak az imént feltett kérdéseket kell megválaszolnunk, hanem a valóságos önmagunkkal is meg kell ismertetnünk Európát! Meg kell ismerkednie MÁSSÁGUNKKAL, mely másságot manapság másoknál nekünk "illik" tolerálni, mert pl. mások a szokásaink, jelképeink, tér-időszemléletünk, nyelvünk és gondolkodásmódunk - hogy csak a fontosabbakat említsem.

Európának is tisztában kell lenni a mi igazi értékeinkkel, hogy ne a régi történelmi reflexek alapján ítéljenek meg bennünket a jövőben!

Magyarországnak – mint ahogy azt Habsburg Ottó mondotta volt Debrecenben – nem az Európai Unió cselédszobájában van a helye. Rangunknak megfelelően bánjon hát velünk e "gyönyörű nő", mert a mi hozományunk magasrendű, több ezer éves kultúránk nem akármilyen részt képvisel a közösben!

Üzen-e ma valamit az új évezred emberének, magyarjának Kölcsey? Vannak-e ma is érvényes intelmei az ifjúságnak?

Mindenképpen! Világunkban, a vanitatum vanitas, vagyis a hiúságok hiúsága világában talán e négy szót kellene ismét legfontosabbnak tartanunk: A HAZA MINDEN ELŐTT! Kölcsey Pozsonyban, l833. június l4-én vetette papírra e sort. Az akkori haza fizikai valójában ma már nem létezik. 90 éve Trianonban, a nagyhatalmak önkénye elszakította tőle életének legfontosabb színtereit. Szülőfaluja, Sződemeter, s a szívének oly kedves Szilágy ma Romániához tartozik. Ugyancsak ott található politikai karrierjének első élettere, a szatmári megyeháza is. A legnagyobb küzdőtér, a pozsonyi diéta ma Szlovákia fővárosában keresendő. Bús düledékű Huszt vára és Beregszász – a legközelebbi postakocsi-állomás, ahová újságért, levélért Csekéről beszekerezett – jelenleg éppen Ukrajnáé. A Kölcsey-emlékhelyekhez ma négy országba kell elzarándokolnunk!

E testében oly sokfelé szakadt hazát, az itthoni és határainkon túl élő testvéreinket fogja össze mégis Kölcsey szelleme! Valljuk mi is a Parainesis soraival: "A mi háznépünk e nemzet, s ősi házunk az egész ország, ennek határain kiterjedve virul az élet, melynek zajában munkálva és hatva forognunk kell"!

Ozsváth Sándor
művelődéstörténész, Debrecen

• Előző
• Tovább

Tweet