Miskolci Központi Életfa Klub - Ahová jó tartozni.
- Írta: Varga Gyula
- Kategória: Miskolci Központi Klub
- Találatok: 5360
Az Életfa Klub állandó és állandóságában és kiszámíthatóságában rejlik a sikere is. Hiába maradt el a 2016. február 2-ai előadás Fahidi Évával (Akinek innen is gyógyulást és mihamarabbi felépülést kívánunk. Hiszen a Just és Nahrin termékek aktív használója is.), a klub akkor is megtartásra került. Még ha módosítással és változtatással is, de ugyanolyan motiváltan és lelkesen vártuk a klubtagjainkat, mint bármelyik más klubnapon.
A hónap témája a szív-és érrendszerei megbetegedések. Az előadások eköré a téma köré épültek fel. Az Életfa Program bemutatót Szilágyi Ildikó tartotta. Az egészségügyi előadás a Nahrin Q10 és Halolaj kapszuláról szólt. Az erek védelme és a táplálkozás fontossága. Az érvédő táplálkozás létezik. Igenis tudunk tenni az ereink egészségi állapotáért. A Nyitott Szponzori előadás keretében arról beszélt nekünk előadónk Ildikó, hogy a gondolkodásod változásával, hogyan változnak a cselekedeteid. A körülmények és akadályok leküzdése. Mennyivel könnyebb leküzdeni ezeket, ha változik a gondolkodásunk. Az aktuális termékteszt a Just lábápoló család, a Pedi termékek interaktív megismerése volt.
Együtt voltunk, és mindenki hazavihetett egy kis „darabot” abból az érzésből amit az Életfa klub adott számára aznap este.
Szeretettel:
Varga Gyula hálózati vezető