A HARMÓNIA FIATALÍT
- Írta: Tóth Andrea
- Kategória: Egészség
- Találatok: 5213
Minden év március 8-án ünnepeljük a Nemzetközi Nőnapot. De nem csupán ezen a napon vagyunk Nők, hanem az év minden napján. Mi Nők szeretnénk a fiatalságunkat és szépségünket „örök fiolába” zárni. Ahhoz, hogy kívül ragyogni tudjunk, - s csupán a jelenlétünkkel is megörvendeztetni a környezetünket - a belsőnket kell felépíteni. A Lelki erőnkből még adakozni is tudunk szeretteinknek. De a harmónia megteremtéséhez dolgoznunk szükséges, a külsőnkben és a belsőnkben, valamint ezek között. Az összhangot megteremteni. Talán ez a fiatalság titka. S hogy tudjunk összhangba hozni és megújulni.
Akárcsak sejtjeink mindennap. Némelyikek elpusztulnak, s helyükre új képződik. Sejt szinten újulunk meg, fiatalodunk. Amit megeszünk, azt megemésztjük. A bevitt táplálékokból a bélcsatornáinkon át felszívódnak a szervezetünk „építőkövei”. Fehérjék, zsírok, szénhidrátok, ásványi anyagok és vitaminok. Ha nem komplex a táplálkozásunk, akkor hiány lép fel és az „építmény” már kevésbé teljes. Így megborulhat az egyensúly.
A belsőnket követően a külsőnk ápolása is fontos. Hisz a kültakarónk, illetve bőrünk olyan, mint a ház külső homlokzata. Igazi varázst kölcsönöz számunkra és a környezetünk számra egyaránt. Így ugyanúgy ápolást igényel.
Étkeinket optimálisan úgy állíthatjuk össze, hogy a komplexitása ne okozzon testsúlygyarapodást és még ízletes is legyen. Ami igencsak nehéz! Amikor a bevitt étkeink energiája több, mint a szervezetünk energiaigénye, akkor az testsúlygyarapodást eredményez. Amennyiben a bevitt energia kevesebb, mint a szervezetünk energiaigénye, úgy testsúlycsökkenés fordul elő. A szervezet az energia raktáraihoz nyúl. Csak az nem mindegy, hogy a zsírokat vagy a testfehérjéket alakítja át elsőként a szervezet elsődleges energiájává, azaz szénhidráttá. Mert ha a fehérjék bontódnak le, akkor az izmainkból vesztünk és nem a „zsírpárnácskáinkból”. Ha még az ásványi anyag és a vitamin bevitel is elégtelen, akkor végképp roncsoljuk a belső és külső „erőinket” egyaránt. Ilyenkor mindig át kell gondolnunk a „mit-mikor-mennyit és miből”-t. A koplalás nem megoldás! A napi többszöri, kis mennyiségű étkezés fontos. Akárcsak a szénsavmentes (ásvány) víz fogyasztása.
Az Életfa Program külsőnket ápoló Just termékei
- San’Activ krém: állati zsiradékot nem tartalmaz. A Holt tenger ásványi anyagai vannak egy tubusba zárva, melyet kortalanul és a nap bármelyik szakában használhatunk.
- A Mályva termékcsalád (deo-roll, tushab, testápoló) használata mindig igazi élményt jelent a testünknek, akár télen is elrepíthet minket a nyárba! Az eredmény pedig tiszta, sima, ápolt bőr és egyedülálló, varázslatos, tartós illat. És ez titokzatossá és ellenállhatatlanná tesz minket.
- Vital Just vonal (smink lemosó, éjszakai és nappali arckrém alpesi rózsával, hydrogél, szemkörnyék-ápoló, tonik) egy teljes termékcsalád, mely komplex támogatást nyújt a fiatal arc üdévé varázsolásához és tartásához.
- Nem beszélve az Érzéki fürdőeszenciáról és az Intim mosakodó gélről.
Az Életfa Program belső ápolói, támogatói – Nahrin termékek
Az Egyensúly csomagok termékei, melyek között található:
- Basico: az ásványi anyag és vitamin tartalmával segíti az egyensúly megtartását. Inulin tartalma pedig a jótékony bélbaktériumok támogatásával az immunrendszerre is segítően hat.
- Affiline: A meggylé, bodzabogyó lé, inulin, növényi kivonatok (tarack, oroszlánfog, nyírfalevél, csalán, spirea, articsóka, hársfavirág) tartalmával a vízhajtás természetes művésze.
- Articsóka: a máj méregtelenítő munkáját segíti. A szervezet tehermentesítésében nagy segítség. A máj alakítja át a szénhidrátokat zsírokká, mint raktározható energiává és alakítja azt vissza.
- Barack- és Alma-író: Komplex tápanyag és vitaminforrás egy diétázó vagy léböjtöt végző számára. Inulint is tartalmaz. Az ízületeket is támogatja.
- Nahrofit kávé és vanília: Akár egy étkezést is helyettesítő étrend-kiegészítő por. EPA (halolaj) tartalommal, mely az erek védelmében is nagy segítséget ad. Emésztése nem vesz igénybe többlet energiát. Gyorsan felszívódik. Cukorbetegek és sportolók is gyakran alkalmazzák komplexitása miatt.
- Artifit: belső kollagénnek is szokás nevezni. Mely a vérerek és a kötőszövet tartószövete, így a Női szépségé is.
Fekete Gyula gondolatát idézve zárva soraimat:
„Nem lehet a női szépséggel betelni. És mind másképpen szép - nekem azok a nők a legszebbek, akik a maguk módján szépek…”
Így hát nem kívánok mást, csak mindennap megújulást és változatosan csodásnak lenni. Harmóniában megélni a napjainkat. A belső kisugárzásunk kívül is legyen látható ragyogásunk.
Szeretettel:
Tóth Andrea
diplomás ápoló
infekciókontroll nővér
06-70/315-48-18
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Egészségügyi TEAM Tag