JUST ÖTTUSA VERSENY - JUTALOMUTAZÁS SVÁJCBA
- Írta: Dr. Sóvágó Judit
- Kategória: Csapatépítés
- Találatok: 4840
Ebben az évben másodszor élhettem át azt a csodát, amit minden évben a legjobbak érdemelnek ki a JNS Hungária Kft. jóvoltából. Ugyanis minden évben megrendezik a Svájci Öttusa elnevezésű versenyt. Még szerencse, hogy nem sporttal lehet megnyerni - ugyanis én világéletemben felmentett voltam testnevelésből (sajnos) -, hanem az éves munkánk alapján.
Tavaly első alkalommal vettem részt egy ilyen utazáson, akkor Sarnenben a Nahrin gyárat látogattuk meg. Már akkor titokban reménykedtem, hogy talán alkalmam lesz megnézni a Just gyárat is Walzenhausenben... És a vágyam valóra vált. Sőt! Nem egyedül, hanem másodmagammal, Gergő fiammal együtt vettünk részt ezen a fantasztikus utazáson.
Olyan gyönyörű helyeken jártunk, hogy amíg élünk, nem felejtjük el.
Első nap a vadonatúj Just gyárat látogattuk meg, amely jelenleg a világ legmodernebb gyára. Festői szépségű helyen, a gyár teraszán rózsavizes-levendulás frissítővel fogadtak bennünket. Ezután meghallgattuk az építésről szóló beszámolót, majd körbevezettek minket a gyárban. Hogy még jobban tudjuk értékelni ezt a világszínvonalú gyárat, rögtön egy időutazásban volt részünk, hiszen megnézhettük a Múzeumban, hogyan fejlődött a cég, hogyan jutottak el szorgalmas munkával Ulrich Jüstrich kefét tartalmazó kofferjétől a napjainkban átadott gyárig.
A finom ebéd után Vendéglátóink, Ilya és Claudia megismertetett minket a Swiss Spa élményével. Betekintést kaptunk a Házi patika témakörébe.
Délután a látottak élményével gazdagodva tértünk vissza a szállodába, hogy készülhessünk a vacsorára.
Hogy számomra mit jelentett ez a nap? Megmutatta, hogy kitartó, céltudatos munkával el lehet jutni egy bőrönd kefétől egy gyáróriásig...
Ja! Hogy az elkövetkező napokban még láttuk Mainau virágszigetét, sétáltunk Stein am Rheim-ben, Appenzellben fűszersót készítettünk, ebédeltünk 2500 méter magason, a Santison , vacsoráztunk Rorschach városkában és megcsodáltuk a Rajna vízesést, utaztunk földön, vízen, levegőben, ez már mind csak hab volt a tortán!
Köszönöm a lehetőséget, hogy másodszorra is részese lehettem egy ilyen mesés utazásnak és áttételesen megajándékozhattam a fiamat is egy ilyen maradandó élménnyel!
Szeretettel:
Dr. Sóvágó Judit
Hajdúszoboszló