START KÉPZÉS HAJDÚBÖSZÖRMÉNYBEN
- Kategória: Csapatépítés
- Találatok: 4868
Aki tollat ragadott és megfogalmazta, mi történt 2014. december 16-án a Start képzésen az egyik rendszeres termékvásárlónk, aki 100%-ban teljesíti, amit megígér. Holnaptól jobb életminőségben akar élni. Olvassuk szeretettel Tóthné Kiss Mária érzéseit, gondolatait!
Baloghné Erzsike és András
értékesítési igazgatók életmód-tanácsadók
Start képzésen voltunk szponzorommal, Lányiné Ildikóval Hajdúböszörményben, melyet Balogh András és Balogh Andrásné értékesítési igazgatók tartottak 2014. december 16-án.
A 3. és 4. modul anyagának megismerése volt a célunk.
Ez most kétszer három órát jelentett, amit észre sem vettünk, olyan gyorsan eltelt. Erzsike és András, mint régi kedves ismerőst fogadtak minket.
Előadásuk érdeklődésünket végig fenntartotta, sok információt és segítséget kaptunk. Bátran kérdezhettünk, hiszen tudtuk, nekik minden területről nagyon sok tapasztalatuk van.
A termékek részletes ismertetése mellett a kapcsolatok szerepét, jelentőségét, a bizalom, a tudás, a hitelesség kérdését elemezték.
Meggyőztek arról minket, miért is jó az ÉLETFA PROGRAMBAN dolgozni.
Tíz pontban megfogalmaztuk, mit szeretnénk elérni, végül elmondtuk véleményünket arról, mivel gazdagított minket ez a képzés.
András és Erzsike megköszönték együttműködésünket, kitartó figyelmünket. Mi is hálásak vagyunk az ismeretekért, a tanácsokért. Jól éreztük magunkat, megtisztelő számunkra, hogy együtt tölthettük ezt az adventi délutánt.
Tóthné Kiss Mária
Hajdúszoboszlóról