Sport és életmód - NAROSAN FEKETE ÁFONYA teszt a X2S csapat részvételével
- Kategória: Csapatépítés
- Találatok: 13208
Az Életfa virág Mozgás szirmának lényege, hogy felhívjuk a figyelmet a mozgás fontosságára és szerepére a mindennapi életben. Immár három éve, hogy az Életfa Program és az X2S sportegyesület megkezdte együttműködését. Ennek keretében számos sportrendezvényen vettünk már részt, névadó szponzorok is lettünk. Végül, de nem utolsó sorban az X2S egyesült sportolói felvállalták a Just és a Nahrin termékek tesztelését a felkészülések, versenyek során. Ezekről a tesztekről írásos beszámolót is készítettek, melyet most honlapunkon is közzéteszünk.
Fontos megemlítenünk továbbá, hogy a Nahrin termékek közül az Isotea, az Artifit, a Narosan narancs és a Basico a Wessling laboratórium vizsgálatai alapján doppingmentesek. A Wessling a WADA hivatalos dopping bevizsgáló laboratóriuma.
NAROSAN FEKETE ÁFONYA
Őszi és téli tesztünk témája a NAHRIN cég Narosan Fekete Áfonya szirupja volt. Ebben az időszakban különösen fontos az immunrendszer erősítése, a szervezet raktárainak feltöltése (főleg ősszel, a téli ínséges idők előtt). A termék erőssége a sportolók számára egyrészt a fekete áfonya tulajdonságaiból adódik, másrészt a termék egyéb összetevőinek koktélja kifejezetten ajánlott sportolóknak és szélsőséges állapotban lévő szervezettel rendelkezőknek (várandós nők, idősek, gyerekek, betegségből lábadozók).
Mi a sportolók szemszögéből teszteltük a terméket - a lehető legjobb eredményekkel!
A NAROSAN fekete áfonya szirupot kétféleképpen teszteltük: kúraszerűen és terhelés / edzés kiegészítőként. Mindkét esetben egyértelmű volt az a hatás, hogy a fáradtság, a téli tompaság és a vitalitás egészen más módon hatott ránk, mint korábban. A hideg, sötét, téli edzések után akár a kúra, akár az alkalmi fogyasztás sokat javított a hangulaton, segítette a regenerációt és az edzések hatékonyságában is javított.
Gyerekek is részt vettek a tesztben, náluk is egyértelmű volt a kedvező hatás, hasonlóan a felnőttekéhez.
Másik területen is érezhető volt a készítmény hatása - a több órás számítógépes munka mellett is könnyebben pihent a szemünk, kevésbé fáradt el az éjszakai terhelés közben.
A NAROSAN fekete áfonya szirup karakteres ízű, a gyerekek néha nehezebben fogyasztották, náluk a termék testvérei (főleg a Narancs (magnézium) és a Trópusi (zink)) a kedvencek.
Egyetlen tesztelő sem volt beteg, vagy olyan állapotban, ami a készítmény gyógyhatását próbálta volna ki - de általános erőnléti és vitalitást segítő hatásai számunkra bizonyítottá váltak.
Magas vitamintartalma és a benne található vasglukonát (amelyet nagyon nagy hatásfokkal tud a szervezet hasznosítani) miatt ajánljuk sportolóknak, vashiányban vagy annak gyanújában szenvedőknek, azoknak akik sokat ülnek a számítógép előtt.
Összetevői: fekete áfonyalé (koncentrátumból), édesítőszer (szorbit, fructose), citromlé (koncentrátumból), virágpor-kivonat 1%, vitamin keverék (A-, B1, B2-, B6-, B12-, C-, D-, E-vitamin, pantoténsav, folsav, biotin, niacin), sűrítőanyag (gummi arabicum E414, xanthan E415), vasglukonát, természetes áfonya aroma, tartósítószer (potassium sorbate E202), rézcitrát. Vitamin és ásványi anyag tartalma: A-, B1, B2-, B6-, B12-, C-, D-, E-vitamin, pantoténsav, folsav, biotin, niacin, vas.
Adagolás
• Kúraszerű alkalmazás, illetve vashiány esetén, évszakok váltásakor az immunrendszer erősítésére: a kúra kezdetén naponta háromszor egy evőkanállal, utána naponta egy evőkanállal étkezés előtt 20 perccel.
• Rendszeres használat esetén: naponta egy teáskanállal étkezés előtt 20 perccel.
• Kisgyermeknek vashiány esetén kúraszerűen naponta 1/2 éves kortól vagy 6kg felett testsúly-kilogrammonként 1 csepp. (5ml = 1 kávéskanál).
Tudományos adatok
Az American Journal of Clinical Nutrition folyóiratban közzétett kutatás szerint a feketeáfonyában fellelhető bioaktív anyagok, az úgynevezett antocianinok, védelmet nyújtanak a magas vérnyomás ellen.
A flavonoidok családjába tartozó antocianinok nagy mennyiségben fordulnak elő a feketeribizliben, a málnában, a padlizsánban, a vérnarancsban és a feketeáfonyában.
A teában, gyümölcslevekben, vörösborban és fekete csokoládéban fellelhető flavonoidok közismerten csökkentik a szív-érrendszeri betegségek kockázatát.
" Eredményeink azért izgalmasak, mert arra utalnak, hogy az antocianinok elérhető étrendi bevitele hozzájárulhat a magas vérnyomás megelőzéséhez" – nyilatkozta Aedin Cassidy professzor, a kutatás vezetője.
„Az antocianinokat könnyű beilleszteni az étrendbe, mert rengeteg gyakran fogyasztott élelmiszerben megtalálhatók. Tanulmányunkban a feketeáfonya számított a leggazdagabb forrásnak, mert ezt elterjedten fogyasztják az Egyesült Államokban. A szintén nagy mennyiségű antocianint tartalmazó élelmiszerek közé tartozik a feketeribizli, a málna, a padlizsán és a vérnarancs."
Hatásai
A fekete áfonya termése (és a belőle előállított készít¬mények) a látás és számos szembetegség kitűnő gyógynövénye. A feke¬te áfonya különösen az ideghártyát, vagyis a szem fényérzékeny részét segíti alkalmazkodni a fényhez és sötétséghez. Sokszor alkalmazták farkasvakság megszűntetésére vagy erős fény okozta látászavar ellen. A hajszálereket (kapillárisokat) erősítő képessége elősegíti a szem vérellátását.
A fekete áfonya az ideghártya-betegségek gyógyításában is fontos szerepet játszhat. Egy vizsgálatban 31 beteget kezeltek feketeáfonya-kivonattal naponta, négy héten keresztül. A kivonat megerősítette a hajszálereket és csökkentette a szembevérzést, különösen a cukor¬betegséggel járó ideghártya-bántalmaknál.
A fekete áfonyát az időskorban kialakuló látáscsökkenést okozó betegségeknél is használják: az egyik a sárgafolt-elfajulás (makula-degeneráció), amely az ideghártya középső részén, az éleslátásért felelős területet érintő fokozatosan súlyosbodó betegség; a másik a szürke hályog, vagyis a szemlencse elhomályosulása. Egy vizsgálatban 50 időskori szürke hályogban szenvedő beteg gyógyult meg úgy, hogy E-vitaminnal vegyített fekete áfonyát kapott. A fekete áfonyáról azt tartják, hogy a kol¬lagént is erősíti - vagyis azt a fehérjét, amely az egészséges kötőszövetekhez elengedhetetlenül szükséges. Emiatt felvetették, hogy hasznos lehet a szemnyomás fokozódásával járó glaukóma (zöld hályog) kialakulásának megakadályozásában is.
Jó hatása miatt a visszér és az aranyér kezelésére is alkalmazzák, különösen terhesség idején, amikor ezekre a betegségekre fokozott a haj¬lam. Azok az emberek, akiknél könnyen alakul ki véraláfutás, szintén hasznát vehetik a fekete áfonya hajszálértágító hatásának.
Bár a kutatások még nem zárultak le, számos bizonyíték utal a növény egyéb gyógyhatásaira is. Egy tanulmány kimutatta, hogy a fekete áfonya fogyasztása hosszú távon enyhíti a rövidlátást - de hogy hogyan, az még rejtély.
Gyümölcse közkedvelt lekvár; gyümölcslevesek, gyümölcssaláták alapanyaga, sütemények ízesítője, tölteléke.
Nemcsak zamata különleges, de értékes tápanyagokat is tartalmaz. Gyümölcsbornak, likőrnek, szörpnek vagy teának elkészítve is nagyon jó hatású a bélflórára, mert ellenállóvá teszi a bél nyálkahártyáját az emésztési zavarokkal, krónikus bélhuruttal, bélfertőzésekkel, hasmenéssel szemben, és a szájbetegségeknél is jó szolgálatot tesz.
Beszámolók szerint a második világháborúban a brit pilóták az éjszakai bevetések előtt marokszám ették a fekete áfonyát, ugyanis a benne rejlő anyagok segítik a retinasejtek gyors regenerálódását. Ma a gyógyszertárakban kivonata kapható.
Nagyobb mennyiségben akár fájdalmas gyomorösszehúzó hatása lehet.