ÉLETFA PROGRAM ALAPKÉPZÉS TATÁN
- Kategória: Csapatépítés
- Találatok: 4791
Kedves Kinga!
Azt kérted, írjunk majd pár sor véleményt az alapképzésről.
Szeretném megköszönni az előadásodat, örülök, hogy ismét hallhattam lelkesítő szavaidat!
Az összes fontos információt, sőt szerintem még többet is megkaptunk tőled és Majától is. Azt gondolom, ha Magyarországon ilyen vezetők lennének a munkahelyeken, akkor nagyon sok boldog ember lenne ebben az országban. Ha éreznék azt, hogy fontosak az adott cégnek ahol dolgoznak, mert én érzem, hogy ebben a csapatban fontos vagyok. Bár még sokat kell fejlődnöm és tanulnom, de számítanak rám és ez jó érzéssel tölt el.
Az előadásod elején a kérdések egy része nagyon megérintett. Azóta átírtam egy másik füzetbe, és bőven hagytam helyet a kérdések között, legyen hová írnom, bővítenem a listát. Azt mondják, semmi nem történik véletlenül... Ahogy az sem volt véletlen, hogy annyi év kihagyás után januárban részt vettem a Delfin csapat konferenciáján. A fejlődésemhez és ahhoz a változáshoz, amin most keresztülmegyek, fontosak a pozitív emberek.
Hál istennek, itt csak jó embereket ismerhettem meg ez idáig!
Szeretettel várom a legközelebbi találkozást!
Szép napot Neked!
Szia:
Farkasné Seeler Katalin