Az Életfa Program sportolója a IX. Életfa Terepfesztiválon
- Írta: Mester Bálint
- Kategória: Mozgás
- Találatok: 6283
Mindig nagy várakozás előzi meg az Életfa Terepfesztivált, ez idén sem volt másképp. Ahogy visszagondoltam az elmúlt évekre, csupa jó dolog jutott eszembe. Akit tudtam hívtam, hogy jöjjön, mert ez egy szuper rendezvény volt az elmúlt években is és most is az lesz. Ez a megérzés be is igazolódott. Nehéz volt erre a versenyre készülni, mert tudtam, hogy sok munkám lesz az utolsó két hétben. Sikerült a pályát egy nappal a verseny előtt bejárni, egy nagy eső után. Meglepően kevés sár volt rajta, aminek nagyon örültem. A rajtnál már tudtam, hogy Petrovics Alexre és Sipiczki Csabára kell figyelnem. A futásnál Alexel együtt értünk a depóba, ahol sikerült egy csipetnyi előnyre szert tenni, majd fokozatosan növelni a Superior bringámmal. Nagyon sokat segített ez a jól működő kerékpár. A futásra váltva láttam, hogy nem lesz szoros, de jobb időt akartam futni, mint a második futóköröm elején. Sikerült is 10mp-el jobbat menni, és örülhettem a célba érkezésnél. A gyerekek is versenyeztek utánunk, és mivel eljött néhány tanítványom, szurkolhattam nekik. Mindegyikük nagyon ügyesen szerepelt. Nagyon jó rendezvény volt sok színes programmal. Aki nem volt sajnálhatja, de nincs veszve semmi, mert jövőre is lesz Életfa Terepfesztivál!
Köszönöm a szervezőknek az áldozatos munkát.
Mester Bálint
Életfa sportoló