Álmodtam én egy álmot rég...
- Kategória: Kultúra
- Találatok: 6390
2012 januárjában ünnepeljük a 12. (!) évfordulónkat. Január 3-án és 5-én. Ugyanis a pontos dátumban nem egyezik a véleményünk, mert Csaba már 2000. január 3-án, egy kedves beszélgetés után úgy döntött, mi egy párt alkotunk és a rákövetkező két napot már ebben a tudatban élte. Jó, hogy ezt anno nem közölte velem, mert esetleg a döbbenet következtében nem szerelmesedtem volna bele egy életre január 5-én...
A végeredmény tekintetében azonban ez a két nap mit sem számít. Sokkal fontosabb, hogy Csaba mert álmodni és valóra váltani. Hogy a beteljesült szerelmünk a Sors műve, vagy a Jóisten adománya, vagy csak egyszerű szerencse, nem tudom. De azt tudom, hogy 2000. január 3-án, de még 5-én sem mertünk volna akkorát álmodni, hogy tizenkét év elteltével ugyanazzal a szerelemmel, de erősebb összetartozással, plusz egy kislánnyal megajándékozva fogjuk várni a 12. évfordulónkat. („De már 2000. január 6-án én ezt is tudtam..." fűzi hozzá most Csaba mellettem.)
Pedig álmodni merni kell! Hiába elkoptatott és közhelyes a kijelentés. Mert csak az valósítható meg, amit az ember megálmodott. Tervek nélkül nincs mit létrehozni. Elképzelés nélkül nincs siker.
Egy másik régi-régi közös álmunk idén szeptember hónap utolsó napján teljesült be. Már biztosan az összes kedves Életfáshoz eljutott a hír, hogy bemutattuk első önálló közös darabunkat, a Mr és Mrs-t, ami nem elhanyagolható módon, az első Életfa Produkció is egyben.
De azt csak kevesen tudják, hogy már legalább hat éve álmodoztunk arról, milyen lenne egyszer csak ketten szerepelni egy darabban. Ráadásul számos kollégánk és barátunk nógatott minket évről-évre, miért nem állunk össze közösen „zenélni"? Az igazat megvallva vágytunk erre, de nem hittünk eléggé magunkban. Rettegtünk attól, hogy kiderül, ami az életben harmonikusan működik, a színpadon csak döcög. Féltünk a kapcsolatunkat kockára tenni egy lehetséges közös siker érdekében. De abban sem hittünk eléggé, hogy egymagunk képesek vagyunk egy koncepciót megalkotni, egy próbafolyamatot összeszervezni, egy előadást létrehozni.
Aztán a barátaink, és az Életfa Programnak köszönhetően megerősödött az önmagunkba, a kapcsolatunkba vetett hit és szépen felváltva belökdöstük egymást a partvonalon túlra.
Életünk legmeghatározóbb eseményévé vált a Mr és Mrs. Olyan sikerélményhez juttatott és juttat bennünket előadásról-előadásra, amiről „álmodni se mertünk volna", illetve legelvadultabb álmainkban jelent csak meg. Hálásak vagyunk érte a segítőknek, támogatóknak, de legfőképp az ÁLMAINKnak és a HITnek, ami elvezérelt bennünket a célig!
Mi lett volna velünk, ha annak idején Csaba nem vonzza be a közös jövőnket, ha a félelem elhatalmasodott volna rajtunk az utóbbi években? Ezen kár rágódni, mert megvalósítottuk az álmainkat!
Ezért higgyetek nekünk: Merjetek álmodni nagyot és higgyetek benne, hogy véghez is viszitek azt! 2012 Újévi fogadalma a következő legyen minden kedves Életfásnak:
„Álmodni fogok, nagyot és bátrat és hiszem, ha mindent elkövetek, az álmom megvalósul!"
Ne féljetek, nem tudtok olyan nagyot álmodni, ami elérhetetlen, hiszen az álom a valóság talaján fogan meg. Csak merjetek álmodni! Persze utána okosan, szakaszosan meg kell tervezni az álom megvalósításának útját. Minden energiát, szaktudást és segítséget a feladatra kell összpontosítani és a várva várt siker nem fog elmaradni!
Így kívánunk nektek tiszta szívvel: Álmokkal és beteljesülésekkel teli Boldog Új Évet!
Verebes Linda, Pindroch Csaba - „az álmodozók"