Gárdonyi Géza

Gárdonyi Géza (1863. augusztus 23. Agárdpuszta – 1922. október 30. Eger)

A kezdet

Ziegler Géza néven látta meg a napvilágot a Velenceit tótól nem messze, Agárdpusztán, de az anyakönyvbe Gárdonyban vezették be. Innen választotta írói nevét, amelyet első ízben tizenhat évesen, az egri Füllentő című vicclapban megjelent humoreszkje alá írt le.
Sok mindennel kapcsolatba hoznám Gárdonyi nevét, de ezek között a humor valahol a hátsó sorokban szerepel, pedig élete során sokszor járt ezen a területen. És élete még sok ismeretlen és váratlan elemet tartalmaz.
Hogy egy kicsit képet kapjunk a szülői minta és a neveltetés erejéről, érdemes egy rövid pillantást vetnünk az édesapára. Ziegler Sándor Sopron környéki szász eredetű polgári családból származott, amely a vasművesség mesterségét űzte évszázadok óta. Igen tehetséges és vállalkozó szellemű ember volt. Nevéhez találmányok fűződnek, és már 25 évesen saját vasgyárat alapított Bécsben. De a szabadságharc kitörésekor nem habozott elhagyni Bécset és feladni az anyagi biztonságot, hogy „Kossuth fegyvergyárosa” legyen. A szabadságharc leverése után - teljes vagyonát az ellenség kezén hagyva - szökni kényszerült. Álruhába öltözve érkezett meg szülőfalujába, Nemeskérre, de ott elfogták és haditörvényszék elé állították. Megmenekülését jóakaróinak köszönhette, akik a hatóságok előtt megesküdtek, hogy Ziegler a szabadságharc során végig Bécsben tartózkodott, Kossuth fegyvergyárosa csupán névrokona. Ettől kezdve folytonos vándorlás volt az élete, azután is, hogy megnősült és hét gyermeke született. Keresett szakember volt, de valószínűleg elég öntörvényű ahhoz, hogy sokáig megmaradjon egy helyen. Géza fia Agárdpusztán született 1863-ban, de a család hamarosan tovább állt, és az apa 1879-es haláláig összesen tizenhat településen fordultak meg.

A diák

Talán ezért, talán más okból Gárdonyi meglehetősen rossz tanuló volt, ahogy később írja: „Februárban kimaradtam az iskolából, mert mindenből szekundám volt.” Pedig apja mintájára kicsi korától falta a könyveket. 1878-ban aztán leérettségizett, majd szakítva mesterember ősei hagyományaival, az egri Líceumban, a tanítóképzőben folytatta tanulmányait. Nem mintha megszerette volna a tanulást, vagy tanári ambíciói lettek volna, „csak diploma legyen!” Tanulmányai mellett viszont, ha csak tehette, írt! 

A tanító

A megélhetéshez azonban kezdetben mégiscsak be kellett állnia néptanítónak, hogy sanyarú körülmények között keresse meg kenyerét. Több helyen is megfordult, mint segédtanító, tanító, aztán osztálytanító, de egyre elégedetlenebb volt az életével. Szívesen lett volna városi könyvkereskedő, akár szerzetesnek is állt volna 1883-ban, csak elutasították a kérelmét. Végül a sárvári iskolát ellenzéki magatartása miatt kellett elhagynia. Az történt ugyanis, hogy az évzáró ünnepségen a himnusz elhangzása után tanítványai rögtön rázendítettek az általa betanított, „Jaj, de huncut a német, hogy a fene enné meg…” kezdetű nótára.

Sakk, hegedű, vízi bicikli – avagy a zsurnaliszta

1985. október 28-án megházasodott. (Kilenc hónap elteltével azt írja naplójába: „Ennek a házasságnak vagy válás vagy gyilkosság lesz a vége.” Válás lett, nagy sokára, négy gyermek születése után.) Feleségével Győrbe költözött, ahol - miután házitanítóként nem kapott munkát – teljes mellszélességgel az újságírásba vetette magát. Hírlapírói munkája mellett, tanügyi szakfolyóiratot szerkesztett, sőt, aktív sakkversenyző lévén a Magyar Sakklapot is ő jegyezte. Közben családostul Szegedre majd Budapestre költözött. Egy időben fejébe vette, hogy kivándorol Amerikába, s ott vagy hegedűművész lesz (szépen hegedült, Dankó Pista is szerette hallgatni) vagy saját fejlesztésű vízi biciklijével szerez vagyont magának. De maradt, és mint fővárosi újságíró belátott az irodalmi, művészeti élet kulisszái mögé. Ez pedig arra a felismerésre vezette, hogy a modern társadalom kezd elfajulni.

Az egri remete

Elkívánkozott a nagyvárosból, sokat kirándult, s egy alkalommal Egerbe látogatott, 20 évvel azelőtti diáksága rossz emlékű helyszínére. Mintha először látná, elámult a városka szépségén és nyugalmán. Megtalálta végre a helyét! 1897. február 10-én a várra néző Hóhér-dombon megvásárolt egy parasztházat, s még azon a nyáron odaköltözött idős édesanyjával és két idősebb fiával együtt. Megvásárolta a szomszéd szőlőterületet, és a kibővített portán még egy házat építtetett. Az újba költözött be a család többi tagja, míg Gárdonyi a megnagyobbított régi épületbe fészkelte be magát. Teremnyi nagyságú, ablaktáblás és párnázott ajtajú dolgozószobájába nem szűrődött be a külvilág zaja, a napfény is csak a tetőbe vágott ablakokon keresztül jutott be a „remetelakba”. Ahol naplóját olyan titkosírással jegyezte le, amelynek kódját csak halála után ötven évvel sikerült feltörni.

Gárdonyi titkosírása („Gratulálok, ha megfejtened sikerül”)

Egri csillagok

Ha azt kérdezem: Gárdonyi Géza, azt mondod: Egri csillagok.
Pedig életműve igen terjedelmes és színes, valamint meglehetősen rokontalan. Nem lehet skatulyába zárni. A „hálátlan” utókor ifjúsági szerzőként tartja őt számon, bár nem az ifjaknak szánta műveit. Mégis, az Egri csillagok kötelező olvasmány az iskolában, vagy legalábbis az én időmben az volt. Mégpedig 11 éves koromban, amikor még éretlen voltam rá. Nem is olvastam el a megszabott időre, amikor is dolgozatot írtunk belőle. És, mivel a regényből készült film sem létezett még, nem nagyon volt mire támaszkodnom. Már nem emlékszem, hogyan került mégis tudomásomra, hogy a törökök folyton ágyúzták a várat, ezért azt mindig foltozni, javítani kellett, lényeg, hogy ez vált dolgozatom vezérfonalává. Kieszeltem egy jó bevezetést, aztán a tárgyalásban szégyenletesen halandzsáztam valamit, de a befejezés! Szó szerint nem tudom visszaidézni, de volt benne egy koromat meghaladó formai újítás. Az elbeszélő stílusból ugyanis drámaiba váltottam, és megszólítva az olvasót, kértem, hogy most már hagyjuk szegény magyarokat békében dolgozni a falon, meg pihenni, úgyis nemsokára jön a török, és kezdődik az ostrom. Ez a tanárt úgy levette a lábáról, hogy 4-est adott, és az utolsó mondatot felolvastatta velem. Két év múlva faltam a könyvet, és nem értettem saját magamat, hogy nem lehetett ezt akkor kiolvasni! Az Egri csillagokat ez idáig mintegy húsz nyelvre fordították le, és 2005-ben az olvasóközönség szavazatai alapján a legnépszerűbb magyar regénnyé választották (A Nagy Könyv). Szerzője 154 évvel ezelőtt született.

Pilisszentiván, 2017. 08.01.

szeretettel, Acél Anna
A Honismereti- és Kultúra team

• Előző
• Tovább

Tweet