A NAGY PESTI ÁRVÍZ

Március 15. Ez a dátum csaknem 170 éve egyet jelent az 1848-as szabadságharccal.

Csak kevesen tudják, hogy pontosan 10 évvel korábban, ugyanezen a napon tetőzött a Nagy Pesti Árvíz.

VÖRÖSMARTY MIHÁLY: AZ ÁRVIZI HAJÓS (részlet)

Még jő s megyen hajó;
De ő már nem kiált:
Tűr s várni láttatik
A borzasztó halált. 

“Ki él még itt?” riad
Most egy hajós közel,
 Sajkája telve bár
Menekvők terhivel. 

S még jókor érkezik;
A féltett kőfal áll,
S kihalt remény után
A nő hajóra száll.

Aki látta Várkonyi Zoltán filmjét, a Jókai–regényből készült Kárpáthy Zoltánt, emlékezhet a pusztítás nagyságára, és arra is, milyen jellempróbáló és jellemformáló helyzet alakult ki a városban szinte percek alatt.

http://indavideo.hu/video/Karpathy_Zoltan /A 26. perctől a 34-dikig az árvíz képei/

Az előzmény: 1838. szokatlan mennyiségű és intenzitású esővel és hóval köszöntött be. Az időjárás nagy fennakadásokat okozott a szállításban, a közlekedésben, a postában, s amiben csak elképzelhető. Ahogy közeledett a tavasz és jött az olvadás, a folyón zajlás kezdődött. A Duna medre nem volt még rendezve. A sekély, szigetekkel teli, kacskaringózó folyón az árhullám és a jég csak lassan tudott levonulni. A jégtáblák sok helyen rövid idő alatt feltorlódtak és visszaduzzasztották a folyót. De, hogy akkora lehet a baj, mint lett, azt egyedül Vásárhelyi Pál jósolta meg pár nappal korábban, sürgetve a folyam szabályozását.

Az árvíz első napjáról báró Wesselényi Miklós - akit az utókor az árvízi hajósként emleget - a következő bejegyzést írta naplójába: „Március 13-án … öt órakor újra megindult (a jég) s nemsokára tornyosulni kezdett…. A víz partjain már túllépett, a bőszült folyam a váci töltést már átszakította, de a jég folyvást haladván, a nézők csoportja s majd minden azt hitte, hogy mérgét már kiöntötte. Ezen reményben színházba mentem, s még nem vala vége a darabnak, midőn híre futamodott, hogy a víz már a városban van.”  Wesselényi e pillanattól kezdve az utolsó percig fáradhatatlanul részt vett a mentésben. Főnemes létére a szervezésben és az életmentésben egyaránt főszerepet vitt, ami méltán vívta ki a kortársak és az utókor csodálatát.

A víz először a belváros alacsonyabban fekvő területeit öntötte el, a mai Váci utca és Deák Ferenc utca környékét. A második napról ezt írja Wesselényi: „Már ekkor kezdettek a házak omlani s düledezni. Ezeknek ropogása, a víz közt emelkedő porfellegek, a rémítő sikoltás, sírás, ordítás borzasztó képét mutatta a dúló enyészetnek.”

A város nagyon bízott az 1775-ös árvíz nyomán épült illetve megerősített véd töltésekben, ezért senki nem számított ekkora árvízre. De a gátak nem bírták a nyomást, átszakadtak. Csónakokkal mentették a lakosságot, igyekeztek az erősebb házak emeleteire, padlásaira, vagy a magasabban fekvő külvárosi házakba menekíteni őket. Mintegy ötvenezer ember veszítette el hajlékát. A Ludovika új épületében (ma a Természettudományi Múzeum lakik benne) tízezer menekült kapott szállást. Az erősebb szerkezetű belvárosi templomok, mint a Deák téri evangélikus vagy a Ferenciek terén álló ferences templom, szintén hamar megteltek menekültekkel.

A Duna március 15-én tetőzött. A legmagasabb vízszint a mai Nagykörút mentén volt, ez ugyanis eredetileg egy mélyen fekvő, kiszáradt ága a folyónak. A területet átlagosan két méternyi víz borította; a legmélyebb pontot a mai Ferencvárosban mérték, a Corvin köz helyén majdnem 4 méter volt a vízmélység.

Korabeli adatok tanúsága szerint a pesti oldalon a házak több mint fele megsemmisült (2281 épület). További 827 ház súlyosan megrongálódott, és csak 1146 maradt meg épségben. A budai oldalon a földrajzi adottságok miatt kisebb kár keletkezett (204 ház omlott össze, 262 rongálódott meg súlyosan) mert a magasabban épült házakat nem érte el a víz. Körülbelül 50-60 ezer ember vált hajléktalanná, többségükben pesti lakosok, 22 ezren pedig mindenüket elveszítették. Az 1838-as árvíz a Duna magyarországi szakaszán összesen 153 áldozatot követelt, közülük 151 pesti volt.

Az árvizet követő építkezések átformálták a város képét. Bécset alapul véve egy modern, szellősebben beépített város létrehozását tervezték a romok helyén. Az újjáépítés a Szépítő Bizottság szigorú irányelvei szerint indult meg. Előírták a falak vastagságát, a belmagasságot, valamint a házalap mélységét is. Az építkezéseket ezentúl csakis hivatalosan engedélyezett tervrajz alapján lehetett elkezdeni.

Elgondolkodom: milyen lenne ma Budapest, ha akkor nem zúdul rá az az iszonyatos, pusztító áradat. Nem tudom. De tény: Budapest történetébe ez a katasztrófa mélyen bele van vésve.

Ui.: Nem lehetne, hogy visszavezessük a vizet a Nagykörútra, és vízibusszal közlekedjünk rajta?

Pilisszentiván, 2016. Kikelet hava 13.

Szeretettel
Acél Anna

• Előző
• Tovább

Tweet