Menu

just logo uj     nahrinlogo   infoblokk kedv final felso ESZA                                                          

A+ A A-

"VÍZKERESZT, VAGY AMIT AKARTOK!"

vvaaVízkereszt, Háromkirályok ünnepe, avagy Boldizsár napja (01.06.) az egyik legősibb keresztény ünnep, amely Jézus Krisztus megjelenésének, kinyilvánulásának momentumait kapcsolja egybe.

Görög elnevezése a háromkirályok napjának Epiphania Domini, azaz az Úr megjelenése napja, a nyugati kereszténységben Jézus Krisztus megjelenésének, kinyilvánulásának három eseményét ünneplik:

  • a napkeleti bölcsek vagy a hagyomány szerint háromkirályok (Gáspár, Menyhért és Boldizsár) látogatását a gyermek Jézusnál,
  • Jézus megkeresztelkedését a Jordán folyóban,
  • Jézus által véghezvitt első csodát a kánai menyegzőn (a víz borrá változtatását).

vvaa 1

Az epifánia a görög epiphaneia, επιφάνεια szóból ered, amelynek jelentése „megjelenés” (a φάινω „megjelenni, feltűnni” igéből). Bár a szó részben pogány eredetű, mind az Ószövetségben, mind az Újszövetségben több alkalommal feltűnik, amikor Isten kinyilvánítja magát vagy akaratát az embereknek. Ezek közül később keleten Jézus keresztsége lett hangsúlyos (erre emlékeztet a vízszentelés), nyugaton pedig a napkeleti bölcsek látogatása került előtérbe – olyannyira, hogy a római katolikus egyház a második vatikáni zsinat óta csak ezt ünnepli vízkeresztkor, a többit más napokra helyezték át.

A magyar vízkereszt kifejezés a vízszentelés hagyományára utal. A második legrégibb keresztény ünnep a húsvét után, a pogány misztériumvallások jeles napjához és a Nílus vizének megszentelése egyiptomi hagyományához kapcsolódóan.
Jézus megkeresztelkedésének emlékére a katolikus templomokban vizet szentelnek, s ebből a hívek vihetnek haza. A szenteltvíznek nagyon erős gyógyító hatást tulajdonítottak, betegségek megelőzésére és kezelésére egyaránt használták, de rontás ellen is alkalmazták. Hintettek belőle a bölcsőre, a menyasszony koszorújára, a halott koporsójára, sőt a ház földjére  is, hogy áldás legyen a házon. Szenteltvízzel megitatták az állatokat is, hogy ne legyenek az év folyamán betegek. A következő januárig üvegben vagy nagy korsóban tartották, ami megmaradt a következő vízkeresztre, azt a kútba öntötték, hogy annak vize ne romoljon meg.

vvaa 2Vízkeresztkor - emlékeztetőül a Jézus jelenlétével megszentelt a kánai házra - pap krétával felírja a szemöldökfára a 20 + C + M + B + 17 sort.
Ez az adott évet és az áldás tényét (Christus mansionem benedicat! ’Krisztus áldja meg a hajlékot!’) tartalmazza.

Abban az esetben, ha a  20 + G + M + B + 17 kerül felírásra, akkor a házszentelés éve és háromkirályok (latin/görög neveinek) kezdőbetűi értendőek bele (Gáspár, Menyhért, Boldizsár). Ez a 15. századi eredetű szokás egy népies tévedésen, a házszentelés során felírt áldás (C + M + B lásd fent) latin rövidítésének félreolvasásán alapul.

vvaa 3

Az ünnepi népszokások közé tartozott a csillagozás vagy "Három király- járás" hagyománya, a bibliai királyokat megszemélyesítő "alakoskodók" köszöntő felvonulása. Gáspárt, Menyhértet, Boldizsárt - a betlehemezés mintájára - gyerekek személyesítették meg. Legfőbb kellékük az útmutató, Betlehembe vezető csillag volt.

A vízkereszti népszokásokból mára jobbára csak annyi maradt meg, hogy legtöbben ekkor szedik le a karácsonyfát.

Vízkereszt napjától a nagyböjt kezdetét jelentő hamvazószerdáig tart a farsang, a karneválok ünnepi időszaka.
Ez a közelgő tavasz örömünnepe, egyben a tél és a tavasz jelképes küzdelmének a megjelenítése.
A hamvazószerda utáni napon a böjtöt még felfüggesztették, hogy a farsangi maradékot elfogyaszthassák, ez a torkos vagy zabáló csütörtök.

Pilisszentiván, 2017. Vízkereszt napja

Szeretettel
Berecz Ildikó
Életfa Program Honismereti és
Kultúra szirmának vezetője


[1] Shakespeare

forrás:

Borókay Réka: Karácsonyi ünnepkör (1997)
http://www.polgarinfo.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=34550
http://www.historia.hu/archivum/2005/0510tatrai_karacsony.htm
https://hu.wikipedia.org/wiki/Kar%C3%A1csonyi_%C3%BCnnepk%C3%B6r
https://unnep.mentha.hu
https://kulinarisvilag.hu
https://lexikon.katolikus.hu