Menu

just logo uj     nahrinlogo   infoblokk kedv final felso ESZA                                                          

A+ A A-

HÓNAPOK ELNEVEZÉSEI-OKTÓBER

heo

Október a Gergely-naptár tizedik hónapja. Elnevezése a görög eredetű, latin octo szóból származik, melynek jelentése nyolc – utalva arra hogy eredetileg ez volt a nyolcadik hónap a római naptárban, mielőtt a január és február hónapokat hozzáadták az évhez.

A Mérleg az őszi napéjegyenlőséget, a világosság és a sötétség egyensúlyát jelképezi.

Mint kétkarú eszköz, amellyel serpenyőit egyensúlyba hozva mérnek, ez az időszak arravaló, hogy számvetést végezzünk az év eltelt időszakáról. Előszeretettel ábrázolták a szomszédos jegynek, a Szűznek kezében a kozmikus rend, igazságszolgáltatás szimbólumaként.

A természetből lassan eltűnik az élet, az energia befelé fordul, a mag kinyitja burkát.

heo 1

Októberi jeles napok:

október 1.

  • Zenei világnap – UNESCO (1975 óta) Yehudi Menuhin világhírű hegedűművész kezdeményezésére az UNESCO október 1.-ét a Zene Világnapjának nyilvánította. Mindez 1975-ben történt, azóta a világ minden pontján különös figyelmet szentelnek ennek a csodának, amit zenének hívnak.
  • Idősek világnapja – ENSZ (1991 óta)

október 4.:

október 6.:

  • Nemzeti gyásznap – az aradi vértanúk kivégzése.
    Az aradi vértanúk, azok a honvédtisztek akiket a szabadságharc bukása után az 1848-49-es szabadságharcban játszott szerepük miatt Aradon végeztek ki. Ugyan ezen a napon végezték ki az első felelős magyar miniszterelnököt, Batthyány Lajost, Pesten. A vesztőhelyen ma látható obeliszket 1881-ben állították fel.

október 10.:

  • Lelki egészség napja – 1994 óta
  • A halálbüntetés elleni harc világnapja

október 12.:

  • 1492. Amerika felfedezése e napon érte el Kolumbusz Kristóf San Salvadore szigetét, és ezzel eljutott az addig ismeretlen földrész, Amerika partjaihoz. Bár az első, Amerika földjére lépő európaiak a 10. századi viking hajósok voltak, művelődéstörténeti szempontból Kolumbusz felfedezése vezetett a korabeli világkép dinamikus kitágulásához, az ő felfedezése nyomán indult meg az amerikai kontinens feltérképezése és kolonizálása.

október 20.: A csontritkulás világnapja

október 23. Emlékezés napja

Az 1956-os forradalom a 20. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye volt. A budapesti diákok békés tüntetésével kezdődött 1956. október 23-án, és a fegyveres felkelők ellenállásának felmorzsolásával fejeződött be Csepelen, november 11-én.

Az október 23-i budapesti tömegtüntetés még aznap éjjel fegyveres felkeléssé nőtt. Ez a kormány bukásához vezetett. November első napjaiban az új kormány megkezdte a tárgyalásokat a Szovjetunióval, a szovjet csapatok teljes kivonásáról, a Varsói Szerződésből való kilépésről és az ország semlegességéről.

A szovjet csapatok november 4-én, hadüzenet nélküli háborút indítottak Magyarország ellen. Az aránytalan túlerővel szemben egyedül maradt ország több napon át folytatott hősi szabadságharca így végül elbukott. A harcokban 2652 magyar és 720 szovjet állampolgár esett el. A forradalom következményeként kb. negyedmillió magyar hagyta el az országot, nyugatra menekülve. 1957. januártól a forradalom résztvevőit tömegesen börtönözték be, majd sokukat kivégezték. A forradalom leverését követő évtizedekben Magyarországon tilos volt erről az időszakról beszélni.

október 31.:

  • őszirózsás forradalom
  • a reformáció ünnepe, A reformáció napja több protestáns egyházban október 31-én tartott ünnepnap, annak emlékére, hogy a hagyomány szerint 1517-ben ezen a napon függesztette ki Luther Márton a wittenbergi vártemplom ajtajára a bűnbocsátó levelek árusításával kapcsolatos 95 tételét.
  • Halloween éjszakája
  • Samhaint (kelta új év) ekkortájt ünneplik. A samhain gael nyelven a november hónap elnevezése, valamint a kelta nyelvi-kulturális kör egyik legjelentősebb ünnepe, mely október 31-én sötétedéskor kezdődik és november 1-jén ér véget.

Érdekességek:

  • heo 2A horoszkóp csillagjegyei közül az alábbiak esnek októberre:
    • Mérleg (szeptember 23. – október 22.) és
    • Skorpió (október 23. – november 21.).
  • Október folyamán a Nap az állatöv csillagképei közül a Szűz csillagképből a Mérleg csillagképbe lép.
  • október utolsó vasárnapján 3 órakor állítjuk vissza az órát egy órával, ami a nyári időszámítás végét és a téli („normál”) időszámítás kezdetét jelenti.

Népi megfigyelések októberre: Úgy tartják: Október időjárását várd márciusban!- vagyis a márciusi időjárásra lehet következtetni az októberiből.

  • A fákat is érdemes figyelni, mert ha a fák levelei sokáig és nehezen hullnak le, nagy tél lesz.
  • Hamar elbúcsúznak az ágaktól, hamar beáll a hideg, jövőre pedig bő lesz az esztendő.
  • Ha viszont sok levél marad a fákon, jövőre sok hernyó támadja majd meg őket.
  • Ha ökörnyál száll a levegőben, vagy a fák másodszor virágzanak, hosszú, szép ősz lesz.
  • Ha meleget érzel, a február lesz hideg.
  • Ha fúj a hideg szél, enyhe január köszönt be.
  • Zivatar esetén hideg, szeles télre számíts.
  • Ha októberben a hónap elején sok csillag esik, úgy szép idő lesz
  • Az októberi zivatar szeszélyes telet jelent
  • Sok októberi eső, termékeny eső, vagy sok októberi eső, sok decemberi szél
  • Ha deret lehel Dénes (okt.9.) nem lesz a bor elég édes.
  • Szent Simon-Júdás-Tádé napján (okt.28.) az erdélyi szászoknál a házasodás napja volt: "És máris itt van Simon-Júdás, jaj neked te inges-gatyás."

A 18. századi nyelvújítók szerint az október: Mustonos.

A népi kalendárium Mindszent havának, Őszhónak nevezi.

Az Arvisurák szerint Magvető hava.

Az asztrológiában: Mérleg havaként említik.

A protestánsok pedig gyakran reformáció hónapjának (mivel Magyarországon október 31-én tartják a reformáció ünnepét).

Pilisszentiván, 2016. Magvető hava

Szeretettel
Berecz Ildikó
Az Életfa Program Honismereti-
és Kultúra szirmának vezetője


forrás:

Supka Géza: Kalandozás a kalendáriumban és más érdekességek
Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium
http://w3.hdsnet.hu/vpeter/nepi_idojos.html