AUGUSZTUS 20. – A MAGYAR NYELV ÜRÜGYÉN (ÁTÉRTÉKELÉS)

Amikor tavaly év végén elterveztem, hogy idén melyik hónapban miről fogok írni ezeken a lapokon, még nem tudtam, milyen óriási szemléletváltáson fogok átmenni idén augusztusig. Akkor arra gondoltam, hogy jön augusztus 20., amely egyebek mellett István király és az államalapítás ünnepe, és ez jó alkalom felidézni néhány nyelvemléket az Árpád-korból, a korai századokból. (Tihanyi alapítólevél, Halotti beszéd, Ómagyar Mária-siralom, stb.). De most 2016. augusztusát írjuk, és bennem 180 fokot fordult a világ.

Gyerekkoromban, amikor nagymamáék pestújhelyi kertecskéjében „ásatásokat végeztem”, lenyűgözött a fellelt üvegcserepek, csontok, fémdarabkák érintése, mintha misztikus kapcsolatba léptem volna eredeti tulajdonosukkal. Sokáig régész akartam lenni. De nem az lettem, hanem magyar szakot végeztem az ELTE-n. Azért annyiban hű maradtam magamhoz, hogy az etimológia volt a kedvenc területem, ami tulajdonképpen régészet, csak az alapanyaga nem valamely tárgy, hanem a nyelv maga, a leletek általában írásos nyelvemlékek.

Az egyetemi magyarnyelv-oktatás sarkköve, megkérdőjelezhetetlen kiindulópontja volt (és ma is az!), hogy a magyar nyelv a finnugor nyelvcsalád tagja. Ha egy magyar embert megállítasz az utcán azzal a kérdéssel, hogy szerinte kik a legközelebbi rokonaink, kapásból vágja rá, hogy a finnek. Én is szánakozó elnézéssel hallgattam a hun, szkíta, sumér stb. rokonsággal kapcsolatos délibábosnak nevezett elképzeléseket.

Először akkor ingott meg a saját tudásomba (hitembe) vetett biztonságérzetem, amikor Ozsváth Sándor, kedves kollégám, barátom, egy szép napon kölcsön adott nekem egy könyvet. Az olasz Angela Marcantonio nyelvész professzor írta az uráli nyelvcsaládról, amelybe az állítólagos finnugor is beletartozik. A szerző magasan képzett szakember, egyetemi tanár, akinek ez a szakterülete, és kitűnően ismeri a finn és a magyar nyelvet is. Könyve tárgyilagos, tudományos szemléletű és igényű, nem vádolható dilettantizmussal, nem lehet lekezelni. És én azt olvastam ki belőle, hogy a nyelvrokonság dogmája igazolhatatlan. Nem igaz. És én hiszek neki. Már neki hiszek. Azóta már sok más írással is találkoztam, amelyek a magyar nyelv gyökrendszeréről, kivételes képszerűségéről, a belekódolt őstudásról szólnak…

Még az elején járok az új útnak. De mardos a keserűség, hogy visszaéltek a bizalmammal! Egyetemi diploma van a zsebemben, amely arra jogosít, sőt kötelez, hogy hazugságot tanítsak. És ez elképesztő és magyarázatra szorul. Miért? Kik? És hogyan?

Augusztus 20. István király és az államalapítás nagy ünnepe. Akár odáig is visszanézhetnénk, mert nagyon mélyre hatolnak ennek a különös szövedéknek a gyökerei. De most csak kétszázhúsz évet lépjünk vissza a történelemben, II. József császárig, aki azt mondotta volt a magyarokkal kapcsolatos stratégiájáról: „Először szolgává, majd németekké teszem őket”. Ezen az úton az egyik jelentős lépés volt finnugor rokonságunk „felfedezése”.

Hogy történt mindez? Úgy, hogy a 19. században nem magyar anyanyelvű tudósok munkálkodtak buzgón nyelvtanunk mai rendszerének megalkotásán. Ez ma már hihetetlen, de tény. Megérdemlik, hogy név szerint megemlékezzünk róluk.

A ma Hunfalvy Pálként tisztelt nagy tudományszervező Paul Hunsdorferként látta meg a napvilágot, egy szepességi (Észak-Magyarország) német családban. A Magyar Tudományos Akadémia 1841-ben felvette tagjai közé, és ekkor magyarosította nevét. 1851-ben már az Akadémia fő-könyvtárosa volt. Innen, a háttérből irányította a korabeli magyar tudományos elitet több mint negyven éven át, gyaníthatóan osztrák érdekek szolgálatában, sőt, sokak szerint az osztrák titkosszolgálat katonájaként. Nos, az Akadémia szellemi vezéreként ő alkotta meg a finn-magyar rokonság dogmáját, mégpedig hatalmi szóval, amivel szembeszállni felért egy szakmai öngyilkossággal. Megmagyarázhatatlan, hogy a mai napig Hunfalvy megállapításai számítanak tudományos álláspontnak a magyar nyelvvel kapcsolatban! Holott az egész egy asszimilációs kísérlet volt az éppen ébredező tudomány eszközeinek segítségével. És ezt ma már látni (miként születése pillanatában is látni lehetett)!

A másik kiemelkedő hőse ennek a történetnek Budenz József (Josef Budenz), aki nemcsak német származású volt, hanem ott is született, Németországban. Egyetemi tanulmányai során kíváncsiságból kezdett érdeklődni a magyar nyelv iránt. Hunfalvy hívta meg Magyarországra1858-ban, és ekkor, 22 évesen tanult meg magyarul. Hunfalvy közbenjárására 1861-ben a Magyar Tudományos Akadémia segéd könyvtárosa lett, és egyúttal az Akadémia levelező tagja is. Hunfalvy megbízására ő vezette le nyelvünket a finnből, ő „bizonyította be” rokonságunkat a finnugor nyelvekkel.

Mindennek 150 éve is már, mennyi víz lefolyt a Dunán, hány háború, világégés pusztított a földön azóta! De a mi szépséges, rejtelmes nyelvünk hivatalos megítélése azóta is sziklaszilárd. Kíváncsian várom, mikor jön el az idő, hogy ezek a hivatalos álláspontok is nyelvemlékek lesznek csupán!

Szeretettel:

Acél Anna
Napsugár Csapat
Pilisszentiván
2016 augusztus 15. 

• Előző
• Tovább

Tweet