Menu

just logo uj     nahrinlogo   infoblokk kedv final felso ESZA                                                          

A+ A A-

A JANUÁR EGY ASZTROZÓFUS SZEMÉVEL

Az utóbbi napokban tapasztaltható szélsőséges energiák, melyek a számtalan riasztó eseményt is kiváltottak a világban /párizsi merénylet/, arra engednek következtetni, hogy a belső tartartalékainkat kell mozgósítanunk, hogy meg tudjuk őrizni saját egyensúlyunkat.

Mivel eredendően természeti lények vagyunk, elsősorban a természethez fordulhatunk energiáink feltöltése érdekében: séta, túrázás, sport a természetben stb.

Mit tegyünk akkor, ha az urbanizált világban egyre jobban elszakadunk az Anyaföldtől?  Gondoljunk a városi aszfaltra, az erődítményként magasodó beton épületekre, ahol elvétve találunk egybefüggő zöld területet, parkokat, ahol az energiáinkat feltölthetnénk? Helyette az állandósult vitatkozásokkal akarunk energiát nyerni másoktól, pedig a befelé fordulás csodája az elménket a megoldás-megvalósulás  irányában fordítja.

Mert az első megérzések, bevillanó  ötletek-gondolatok, azok melyek  a helyes utat vetítik előre. Ugyanakkor csak visszatekintve jut eszünkbe, hogy az út elején volt olyan gondolatunk, amit felülbíráltunk.  A visszapillantó tükör mindig tisztább, mint a szélvédő.

Ilyenkor jusson eszünkben az a lehetőség, hogy a csillagos ég felé emeljük tekintetünket, mert ott megtalálhatjuk újra azokat a csillagenergiákat, melyek az emberiség kezdete óta nyújtanak támogatást, támpontot az őket ismerőknek.  Manapság sokat hallunk az aktuális sorozatokról, az egyperces celebekről, de arról, hogy egy adott csillagképben haladó a Napnak, Holdnak és a többi bolygónak, milyen hatása van ránk, a mindennapjainkra, a világra (ár-apály jelenség, telihold, fogyó hold) nagyon keveset tudunk. Pedig ez a tudás rejti magában a jó lét, és a jól lét lehetőségét.

Ezt a hiányt kívánjuk kitölteni asztrozófiai1 sorozatunkkal, melyet kiegészítünk az ősi csillagnevek, csillagképnevek felelevenítésével, azok jelentésével, az egymást követő hónapok csillagjegyei mögött rejlő csillagüzenetek megosztásával. 

Fogadjátok tőlem szeretettel!

Rácz Mária Erzsébet

A JANUÁR EGY ASZTROZÓFUS SZEMÉVEL

Az első hónap - Boldogasszony hava és a Bak zodiákus jegye - idején fagyott a föld és a Nap égi útjához a Nyilas csillagkép2, kiáradó energiája adja a hátteret. Fölötte a Kígyó csillagkép3 farkánál nemzi a „Tejút hasadékában” a fényt.

Mellette a Sas csillagkép4 - a magyar mitológiában a Hadak útján repülő Turul - az égbe (tehát felfelé) emelő üzenetet hozva, mutatja a kiemelkedés lehetőségét, az elindulást az Istenek útján5 (Tejút). A szárnyalás lehetőségét hordozza, amennyiben gyökeresen változtatunk a méltatlan helyzeteken, és elsősorban felülkerekedünk önmagunkat korlátozó dolgokon (pl. halogatás, szétszórtság, lustaság, időpazarlás stb).

A Nap ebben az időszakban jár az legmélyebb ponton az égi egyenlítőhöz képest, ilyenkor hangulatunkra a külső fény hiánya nyomja rá bélyegét. Csak a belső fénymagunk biztos tudata segít(het) át ezen az időszakon, amikor az égre tekintve a csillagok fényét magunkba engedve, felélesztjük optimizmusunkat. A megújulás és a megszületett új fényenergiák beragyogják lelkünket, de ehhez meg kell engednünk magunknak az elmélyülést, ahogy Igazgató úrtól is hallottuk: ajándékozzuk meg magunkat, saját fejlődésünkre fordított idővel (arany óra)  A felsőbb énünk üzeneteit csak így, ekkor hallhatjuk meg. 

Újévi fogadalmainknak nagyobb energiát adunk, amikor összecseng a meditációban megélt felismerésekkel, és a magasabb szintről kapott rálátás lehetőségével. Könnyebben tudjuk felvállalni a sorsfeladatainkat.

Kívánok Mindenkinek Fénytől beragyogott elmélyüléseket egész évre!

Szeretettel
Rácz Mária Erzsébet
asztrozófus
36 20/267 1283
Napsugár csapat

Szentendre, 2016. Boldogasszony hava 16.

ajeas 1A csillagkép az Ekliptika Bak 0° 34’- Bak 26° 22’ tart.

Ezen területen átvonuló bolygók fényét „Tejút központjából áradó, lüktetve érkező teremtő energiák ” adják. Nyilas a „magyarság csillagjele”. A Nyilas csillagaival kapcsolatba kerülve az Isteni szeretet válik kézzelfoghatóvá számunkra.

forrás: A cikk megírásához mesterem Paksi Zoltán „Égi utak csillagüzenetei” könyve szolgált alapul.


[1] Az asztrozófia, csillagbölcselet, a bolygók mögötti csillagképek ősi üzeneteivel egészíti ki az arra figyelők ismereteit.
[2] A Nyilas csillagkép a déli horizont fölött 10-25°-os magasságban, a Tejút legfényesebb részén helyezkedik el, galaxisunk középpontjában.A Nyilas csillagkép állata az égi Ló és az égi Szarvas, mitológiánk két szimbolikus állata.
[3] A Kígyó az egyetlen olyan csillagkép, amely két darabból áll, ezek a Serpens Caput (A kígyó feje) és a Serpens Cauda (A kígyó farka).
[4] A Turul ház (Árpád ház) révén a magyarság egyik vezércsillaga
[5] Más nevei:  Tejút,  A Hadak útja, Csillag ösvény, Teljesség útja, Négy égi folyó