AZ ÍGÉRET VÁROSA

Kedves Életfások!

Életfa Programunk 10. évfordulója után Schmidt Ferenc Igazgató Úr, az Életfa Program szellemi atyja újra városunknak, Debrecennek adta a15. évforduló ünnepségének rendezési jogát. Újólag örömmel fogadták térségünk vezetői ezt a felkérést, hiszen városunk gazdag tárháza történelmi múltunknak, kultúránk vezére, lámpása volt évszázadokon át. Ezáltal is gazdagíthatjuk honismereti tudásunkat mely programunk részét képezi.
Városunk két legfontosabb jelképének ismertetésével én írtam a Debrecenbe hívogató cikket 2010-ben Életfa újságunkba.
Az elmúlt 5 évben - hála szorgalmas munkatársainknak - sok új taggal gyarapodtunk, ezért szeretettel ajánlom új munkatársaink, regisztráltjaink figyelmébe az ”Ígéret Városába” hívogató cikkemet

Gáborjáni Szabó Jerne

„AZ ÍGÉRET VÁROSA” VÁRJA ÉLETFA PROGRAMUNK ÜNNEPLŐ KÖZÖNSÉGÉT

/ 10 éves jubileumi évforduló /

Nagy öröm és megtiszteltetés érte városunkat, Életfa Programunk 10. jubileumi ünnepségsorozatának rendezési jogát a „magyar Genf”-nek „kálvinista Rómá”-nak, vagy ahogy a város szerelmese Szabó Magda nevezte „az ország köldöke”, Debrecen kapta. Köszönjük Schmidt Ferenc igazgató úrnak az Életfa Program szellemi atyjának ezt a lehetőséget. Ez a találkozó is gyarapíthatja programunk honismereti szirmát, hiszen városunk gazdag tárháza történelmi múltunknak s kultúránk vezére, lámpása volt évszázadokon át.

Számtalan híres intézményünk és patinás épületünk közül a Debrecen jelképeinek is számító, Péchy Mihály által tervezett két építészeti remekről szeretnék a teljesség igénye nélkül néhány gondolatot megosztani olvasóinkkal. A város szívében van országunk egyik legszebb korai klasszicista építménye, a Debreceni Református Kollégium, mely fokozatosan az „ország iskolája” rangjára emelkedett. Az iskola vonzásköre századokon át több száz kilométerre terjedt.

A kollégiumban meghonosodott nyugati áramlatok, a partikulák révén a Felvidéktől Erdélyig intézmények sokaságára hatottak. Egyházának, iskolájának, nyomdájának biztos hátteret adott a debreceni polgárság. Míg a magyar nyelvű könyvek aránya a XVI-XVII. században 30% körül volt, addig a debreceni termékek között meghaladta a 70%-ot.

A Huszár Gál által 1561-ben alapított nyomda nagy tömegben állított elő tankönyveket és énekeskönyveket. Debrecenben a XX. századig nem léphetett katedrára „domidoctus” vagyis olyan professzor, aki csak hazai földön tanult. Híres tudós tanáregyéniségei között volt a török elől Nagyváradról 1660-ban a diáksággal együtt ide menekülő Martonfalvi Tóth György. Másik neves tanára a bibliafordító Komáromi Csipkés György. A kollégium típusú iskolákban három tagozaton, alsó, középső és felső szinten oktattak. Szigorú tanulmányi versenyben alakult ki a diákok rangsora, amely szabályozta a legjobbak megélhetését is. Biblikus, humanista, görög-latin és nemzeti műveltséget ötvözött a tanrend.

Nem véletlen, hogy itt nevelkedett a magyar irodalom számos jeles képviselője: Szenci Molnár Albert, Csokonai Vitéz Mihály, Fazekas Mihály, Szentjóbi Szabó László, Kölcsey Ferenc, Arany János, Ady Endre, Móricz Zsigmond, Szabó Lőrinc. A természettudományok terén is értékekkel büszkélkedhet Méliusz Juhász Péter Herbáriuma, Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály fűvészkönyve (1807). Szilágyi Tönkő Márton adta ki debreceni diákoknak az első filozófia könyvet. Maróthi György debreceni kiadványa a XVIII. szd. legsikeresebb matematika könyve, Piskárkosi Szilágyi Sámuel professzor építtette az első hazai fizikai előadótermet, a newton-i kísérletek bemutatására.

Magyar földön Hatvani István professzor tanított először kémiát. A kollégiumnak 15 éves képzési rendje volt. Aki ezt végigtanulta, egyházi vagy világi pályaválasztásától függetlenül azonos műveltséggel rendelkezett.  Az európai kultúra közvetítése tette a nemzeti műveltség fontos műhelyévé. Az iskola nemzeti jelentősége a kollégiumi nevelés hazafias szellemével is összefügg.

A XX. század neves politikai személyiségeit is diákjai között tudhatta, mégis kiérdemelte a „szegények iskolája” elnevezést, mert az ország népe számára a társadalmi felemelkedés járható útját jelentette generációk során át. Falai történetük során fogadtak erdélyi fejedelmeket, Habsburgokat, 1949-ben az Imateremben ülésező országgyűlés taszította le trónjáról a méltatlanná vált uralkodóházat. 1944-ben itt született törvény a földosztásról. Az Egyházkerületi Gyűjtemények a Kollégium Nagykönyvtára a Kollégiumi Levéltár a Kollégiumi és Egyházművészeti Múzeum páratlan kincsei a nagyközönség számára megtekinthetőek.

A Debreceni Nagytemplom mai formájában (a régmúlt századokban többször tűzvész martalékává vált) a hazai klasszicizmus remeke 3000 ülőhellyel rendelkezik. A Nagytemplom is Péchy Mihály műve, Zádor Anna méltóan így emlékezik: „Minden műve valami sajátos egyéni szellemet áraszt, súlyos tömör tömböket kedvel, erőteljes plasztikájú tagoló elemekkel, gazdag, kiérlelt díszítő formákat …. Ebből a kifejezetten monumentális hatású művészetből valami sajátosan magyar jelleg árad és ez avatja a magyar klasszicizmus egyik legfontosabb eseményéve az ő szereplését.”.

Mindenkor nagy események színhelye volt, a magyar nép sorsfordulóit, szárnyalását és hanyatlását egyaránt tükrözi. A korábbi századok eseményeit nem említve 1849. április 14-én a Nagytemplomot körülvevő és zsúfolásig telt tömegben ismertette Kossuth Lajos a magyar nemzet Függetlenségi Nyilatkozatát. Ennek emlékét őrzi Kossuth széke, mely a templomban megtekinthető az úrasztala közelében. 1991-ben ökumenikus istentisztelet keretében II. János Pál pápát is fogadták a templom falai.

A protestáns gályarabok emlékművének megkoszorúzásával a keresztény megbékélés útján történelmi lépést tett. Móricz Zsigmond szerint: „Debrecenből épülhet a jövő. Az itt élő ember mintái példái lehetnek a magyar embernek, a kitartásnak. Én a debreceni ember lelkiségéből tudnám levezetni azokat a nemzeti ideálokat, amelyek a jövő megépítéséhez szükségesek. Ha a debreceni lokálpatriotizmust ki lehetne terjeszteni az egész magyar területre, ha a magyarságban olyan önérzetet, önbizalmat és felelősségvállalást lehetne teremteni, amelyet a debreceni cívis hordoz magában, a maga városának dicsőségéért akkor nem félteném a magyart.” –írta a két világháború között Móricz. Debrecent „szívgyógyító jó öreg városnak” becézte, ahol minden baját elfelejti, ahol „az egészség is ragályos”.

Szabó Lőrinc Az Ígéret városa c. versének néhány sorával is szeretném hívogatni az ország minden részében lakó munkatársainkat a háromnapos ünnepségsorozatra.

2010 VI. 25,26,27/

„Debrecen izgatott!...
Százezer ember!…
Az iskola is szigorúbb lesz!
Mondták, az ünnepelt
Kollégium nagy fiakat nevelt,
és én kicsinek éreztem magam…
S amellett vonzott a városi rang,
egy-szó is,hogy Rákóczi-harang,…
Nagytemplom, Nagyerdő…Hallottam a
nagy tűzvészről, s hogy Bocskay valaha
… S Kossuth….valami  nagy dolgot csinált:
de-tro-ni-zál-ta az élő király!
Hű! Ez a város csudákat ígért!
Féltem és izgultam Debrecenért.”

Szeretettel:
Gáborjáni Szabó Jerne
Életfa Egészségügyi Tanácsadó

• Előző
• Tovább

Tweet