Menu

just logo uj     nahrinlogo   aphrodite hotelinfoblokk kedv final felso ESZA

A+ A A-

Honismeret, hazaszeretet

Honismeret, hazaszeretet, életfa, program1848. március 15. Kinek-kinek mi jut eszébe? A lángoló hangulatú forradalom - és szabadságharc, vagy esetleg a kötelező részvétel a központilag megszervezett ünnepségeken.

Az egyik gondolat belsőnk legmélyéről jön, a másik inkább távolságtartóbb. Úgy vélem, az elkövetkezendő napok ünnepi rendezvényei kapcsán mindenki meg fogja találni a számára legmegfelelőbb és valós utat, ezért e neves dátum alkalmából a történelmi tényeket nem szeretném idézni.

„Békét kíván mind a nép, s az Istenünk, miért kell a harc? Csak vérünk folyik és egyre fogy nemzetünk... Nem fogja fel a múltat, s nem sejti még a az eljövőt."

Ezen idézet a honosítással kapcsolatban jutott eszembe Szörényi Levente és Bródy János halhatatlan rockoperája, az István, a király kapcsán.

A honosítás kérdése különösen az utóbbi években váltott ki ambivalens érzéseket az emberekben.

Tisztázandó!

A honosítás fogalma, mint tény 1542-ben (még Eger vár ostroma előtt) jelent meg először a magyar jogban, magát az eljárást egy 1550-ben megfogalmazott törvénycikk szabályozta. Ez az opciós jog a magyar nemességre vonatkozott, melyről a Diéta illetve a király döntött. A jobbágyok honosítása - bármely pontjáról is érkeztek a világnak – volt a legegyszerűbb, mivel a földesúr jóváhagyása elegendő volt a letelepedéshez.

Magyarország első állampolgársági törvénye 1880. január 5-én lépett hatályba. A megfogalmazott cikkelyek szerint az állampolgárságra leszármazással, törvényesítéssel, házassággal és honosítással lehetett szert tenni. Hozzá kell tenni, hogy az állampolgárság bizonyos feltételek mellett meg is szűnhetett. Ez volt az ún. „távolléti klauzula". Az 1921-es trianoni döntést tükröző jóvátételi jellegű szabályozás kimondta: azok a személyek, akiknek községi illetősége olyan területen volt, amely korábban az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozott, a magyar állampolgárság kizárásával annak az államnak lesznek a polgárai, amely az adott területen a fő hatalmat gyakorolja.

A második állampolgársági törvényt 1948-ban fogalmazták meg, 1957-ben a harmadikat, 1993-ban a negyediket és tavaly májusban a módosított ötödiket.

És legvégül a számomra legfontosabb: a hazaszeretet kérdése.

Nemrégen egy olyan rendezvényen vettem részt, ahol fiataloknak tették fel a kérdést, mi is a hazaszeretet? Sok értelmes, okos hozzászólást hallottam, és én is megkérdeztem magamat. Nem volt egyszerű rá a válasz. Álljon itt az általam jónak tartott megfogalmazás.

A hazaszeretet a hazához, földjéhez, lakóihoz, nyelvéhez, emlékeihez érzett ragaszkodás, mely hasonlít a szülők iránt érzett szeretethez, és tettekben is megnyilatkozik.

Az egyénekből az együttélés, a rokonság, a közös nyelv, a lassan kifejlődő közös érzés, közös gondolkodás, közös erkölcs, szokás, közös történeti sors, közös szenvedések és örömök népet alkotnak, és oly közösség jön létre, mely nélkül az egyén semmi.

Az egyénnek ösztönszerű viszonzása a jótéteményekért a haza iránti szeretet, amely ha tudatosul az erkölcsi erények legfőbbike.

Csak nagy nemzeti hanyatlás korszakában gyengül ez az érzés, és lábra kap az önzés, az egyén elszigetelődése, elzárkózása a közösségtől, a magánérdek kielégítésének hajhászása, a hazaszeretet szóval vallása és tettel való megtagadása. A hazaszeretet érzésének gyengülésével a nép erkölcsi ereje is gyengül. Összetartozása lazul, képtelenné válik nagy fellendülésekre, nagy tettekre.

A nemzetek akkor bomlanak fel, amikor a hazafiság érzése nem védi meg többé őket a nagy megpróbáltatások idején.

Végül álljon itt nemzetünk nagy költőjének, Vörösmarty Mihály Szózatának utolsó sorai:

Légy híve rendületlenül

Hazádnak, oh magyar:

Ez éltetőd, s ha elbukál,

Hantjával ez takar

A nagy világon e kívül

Nincsen számodra hely;

Áldjon vagy verjen sors keze:

Itt élned, halnod kell.

Ez a honlap sütiket használ. A honlap további használatával hozzájárulsz a sütik használatához.
Ok