JELES NAPOK : JÚNIUS 27. ÁRPÁDHÁZI SZENT LÁSZLÓ NAPJA

„Csillagok között fényességes csillag”

Így nevezi I. Lászlót egy középkori himnusz, a magyar mondák és legendák vitézét, az egyik a legnépszerűbb magyar szentet és királyt.

1046. június 27-én született, a középkori lovagi eszményt megtestesítő királyunk, aki 18 éves regnálása alatt kiemelkedőt alkotott a törvényhozás-, az egyházszervezés- és a hadászat terén is. A későbbi nyugati lovagi eszméket megelőző „lovagkirály” volt, aki uralkodása során egyszerre lépett fel a keresztény hit- és a szuverén Magyarország védelmezőjeként. A görögkeleti egyház pozíciói visszaszorítása érdekében megalapította a zágrábi püspökséget, a kalocsai érsekség központját pedig Bácsba helyezte át. Közben számos apátságot alapított, mint a Berettyó melletti Szent Jobb- és a somogyvári Szent Egyed kolostor.

Nagyapját, a pogány Vazult (Vászolyt) István király vakíttatta meg. Apja, I. Béla¹, testvéreivel, Endrével és Leventével együtt István haragja elől elmenekült az országból, mégis László lett az, aki István király életművét folytatta. A Szent Korona és az ország Szent István által Szűz Máriának történt felajánlásának és jelentőségének a köztudatba történt átvitele Szent László érdeme. Ugyanis neki is elemi érdeke fűződött ahhoz, hogy a pápai és császári hűbért vissza tudja utasítani. A pápai udvarral meglévő különös kapcsolata megkövetelt egy sajátos magatartást, egyértelművé tette, hogy az ország akkor már Szűz Mária hűbére.
László tette át a magyar kereszténységbe az ősi hitből hozott Boldogasszony ünnepeket. E ténynek és hitnek a magyar köztudatba történt beívódását bizonyítja, a jelenlegi Himnuszunkat megelőző nemzeti énekünk a Boldogasszony Anyánk szövege². A nép ajkán a "Boldogasszony Lovagja, ill. a Szűz Mária választott vitéze" elnevezés egyaránt él.

Ő volt az első magyar király, aki hódító külpolitikát folytatott, de eközben nem csak hadvezéri érdemeket szerzett, hanem három törvénykönyvet is megalkotott. Ezek egyrészt a keresztény vallás helyzetének megszilárdítására, másrészt a tulajdon védelmére törekedtek. Szokatlanul szigorú törvényei híven mutatják be a 11. század végi magyar társadalom helyzetét, ahol az anyagi szempontok szerinti rétegződés már - már végbement, így a magántulajdon tisztelete fontossá vált. Ezért László korában kiemelkedő szigorral büntették a lopást: a tetten ért tolvajra akasztás várt, kisebb dolgok eltulajdonításáért (pl. egy baromfi) csonkítás, az orr-, a fül- vagy a kéz levágása járt. Még a templomba menekülő bűnöst is büntették, szem kitolás kapott tettéért. A tulajdon elleni bűncselekmények nagyobb súllyal bírt, mint nemi erőszak vagy akár a gyilkosság.

László (1077–95) 49 éves volt, amikor az unokaöccsével, a későbbi „könyves” Kálmán királlyal folyó viszálykodás alatt szélhűdés érte. 1095. július 29-én halt meg. Halálát követően kultusza szinte azonnal virágba szökkent. Sírja csodatévő zarándokhely lett, mondák és legendák fonták be már életében népszerű alakját.
Szentté avatását III. Béla³ kezdeményezte 100 év múlva, így kívánta tudatni a hűbéri alávetésre törekvő német császárral és a pápával egyaránt, hogy Magyarország, már szentjei révén is önálló tagja a keresztény Európának.

III. Celesztin pápa Béla király kérésére küldött két bíborost, hogy László király nagyváradi sírjánál történt csodákat felülvizsgálják. Miután több csodás gyógyulás szemtanúi lehettek, egy égi jel győzte meg az olasz csodaszakértőket. 1192. június 27-én, dél körül a váradi székesegyház fölött fényes csillag gyúlt ki, és lebegett a magasban két órán át. László napját a szokástól eltérően azóta sem halála, az „égi születésnapja” évfordulóján üljük, hanem június 27-én, a csillagjelenés napján. Ereklyéinek hermáit⁴ Győrött és Nagyváradon őrzik.

Árpád-házi Szent László, a magyarok királya nemcsak testi erejével, szálfa termetével tűnt ki kortársai közül, de tudásával, művészi érzékével és lelki jóságával is. Isten kegyeltjének tartották. Nevéhez csodák fűződnek és mondák végtelen sora.

Az egyik legismertebb:
A magyarok táborában egyszer pestisjárvány tört ki. Szent László király segítségért imádkozott Istenhez. Azt a sugallatot kapta, hogy a kilőtt nyílvesszője megmutatja, melyik növényből készítsen főzetet a betegeknek. Ezt a keresztes tárnicsot (Gentiana cruciata) ma is Szent László füvének nevezik.

A legendák szerint halála után többször is visszatért, nagy szükség esetén, hogy csatákban segítse népét. A magyar katonák egészen a II. Világháborúig mentek csatába: "Szent László segíts!" felkiáltással.

Nagy Magyarország egész területén találunk Szent László forrásokat, amiről azt tartják, hogy Ő fakasztott bárdjával, szomjazó katonáinak. Csaknem 30 falu vallja, hogy a lovagkirály keze, kardja, bárdja, lándzsája vagy épp lova patája nyomán fakadt forrásvíz a településük közelében⁵. Imádságára nyílt meg a tordai hasadék, hogy megmenekítse Szent Lászlót az üldöző kunok elől; lovának nyolcszögű patkónyomát máig őrzi a Patkóskő.

Egyik legjelentősebb királyunk emlékét számos műalkotás, intézmény név, a Kárpát-medencében több mint 150 neki szentelt templom, és jó néhány település név, valamint szinte minden településen a róla elnevezett utca őrzi.

Élete és munkássága előtti tisztelgésül Arany János Szent László c. versének egy versszakával zárom s megemlékezésem.

"...Már a székely alig győzi,
Már veszélyben a nagy zászló,
De fölharsog a kiáltás:
"Uram Isten és Szent László!"
Mint oroszlán, ví' a székely,
Megszorítva, nem megtörve...
Most a bércen láthatatlan
Csattog a nagy ércló körme."

Pilisszentiván, 2016. Szent Iván hava Szent Margit napja

Berecz Ildikó
Az Életfa Program
Honismereti- és Kultúra szirmának vezetője

[1] I. Béla - ragadványnevén Bajnok Béla - (Dévény, 1016 – Dömös, 1063. szeptember 11.) Árpád-házi magyar király 1060 és 1063 között. Felesége a lengyel származású Richeza királyné volt. Gyermekei közül később Géza és László is trónra került. I. Béla király tragikus halála ismert monda: ráomló trónja sújtotta agyon 1063-ban.
[2]A 9. versszak erre utal: "Tudod, hogy Szent István örökségben hagyott, Szent László király is minket reád bízott. Magyarországról...stb"
[3] III. Béla (Esztergom, 1148? – Székesfehérvár, 1196. április 24.) Árpád-házi magyar király, II. Géza király és Eufrozina királyné fia, 1172-től haláláig uralkodott. Az egyik legjelentősebb magyar király, az írásbeliség elterjesztője, a királyság területének gyarapítója. Uralkodása alatt a Magyar Királyság lett a vezető nagyhatalom Közép- és Délkelet-Európában.
[4] Herma: ereklye tartó, melyben szentek csontjait őrzik.
[5]pl. Nyitra, Püspökszentlászló, Torda, Erdőbénye, Kővágótöttös

források:
Dubnici Krónika nyomán : Szent László halála
http://www.wassalbert.eu/wasalbert/muvei/mesek/ujak/szent_laszlo_kiraly.pdf
http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1046_junius_27_szent_laszlo_kiraly_szuletese/
A Szentek Lexikona (Dunakönyv Kiadó Budapest, 1994),
A szentek élete I-II. (Szent István Társulat Budapest, 1989)

• Előző
• Tovább

Tweet