ERDÉLY A DELFIN CSAPAT SIKERES ÚTI CÉLJA VOLT!
- Kategória: Honismeret
- Találatok: 5467
Zalakarosi nyeremény utunkon 23 fő képviselte csapatunkat kb. fél évvel ezelőtt! Ez a csapat wellness oly annyira jól sikerült, hogy már ott döntés született: júniusban Erdélybe megyünk.
Akik ott voltunk nagy részünk már a jelentkezett is, és csapatmegbeszélésre a szobánkba gyűltünk össze. Kósáné Marika vállalta a kirándulás megszervezését a szállás, az úti költség kiszámolását és az étkezés megszervezését. A Bujdosó házaspár az utazásunk kényelméről gondoskodott, egy minőségi 50fős buszt rendelt nekünk.
Ahogy teltek a hetek, hónapok, egyre izgatottabbak lettünk és egyre több kérdés, érdeklődő telefon érkezett hozzám.
Eljött a várva várt nap, 2014. június 16.
Reggel a tatai csapat fél 4 kor indult útjára Tóthné Maja vezetésével felvenni a további nagyvárosok utazóit buszunkra: Budapest, Miskolc, Nyíregyháza volt az úti cél a határ eléréséig.
Amikor együtt volt a csapat elindultunk felfedezni Erdély csodálatos tájait, hegyeit, hasadékait és sóbányáit, amit utazásunk során Tóth Béla tett emlékké fotóival.
Több nagyváros érintésével értük el a szállásunkat Torockón, ami egy mesés község és a Székelykő lábánál terül el. Csapatunkat szeretet és hatalmas vendégszeretet várta a helyi fogadóban.
Kolozsvárt történész által tartott idegenvezetéssel ismerhettük meg részleteiben.
A tordai hasadékban mindenki a maga ütemében tette meg a felejthetetlen élményekkel teli kilométereket. Volt, aki fent a hegyen, volt aki a hasadékban követte társait a cél felé.
A sóbányák egy új földalatti világot tártak fel nekünk.
Utunk során Ildikó Nyíregyházáról vezetett minket a történelem ösvényein beszámolóival.
Jó hangulat, összetartozás, finomságok kínálgatásával teli utazás jellemezte 4 napunkat, és a koronát a Medve tó és Petőfi tere tette fel Szovátán az utolsó szálláshelyünk szomszédságában.
Köszönöm mind a 43 fő utazó lojalitását, szeretetét, alázatát, amit ezen a kiránduláson adott társainak!
Napjainkat bearanyozta, hogy Schmidt Ferenc Igazgató Úr és Borsányi Éva szponzorunk is velünk volt.
Köszönöm Kósáné Marikának ezt a mesebeli utazást mindannyiunk nevében!
Szeretettel:
Hegyi Gyöngyi
70/4572712
További képek: