TÁBORVESZÉLY!!!
- Kategória: Gyerek
- Találatok: 5461
Figyelem Életfás Gyerekek!!
Tudjátok milyen nap van ma? Azon kívül, hogy szikrázik a napfény? Igen, ez a III. Életfa Gyerektábor legelső napja!!! Mi már alig várjuk, hogy elindulhassunk...
Az első napok, hetek szervezéssel és tervezéssel teltek, most végre találkozhatunk is, hiszen éppen egy éve ígértük meg egymásnak, hogy jövőre veletek ugyan itt!!!
És a Hétcsillag Üdülő tulajdonosai, munkatársai várnak minket ugyan itt.
Majdnem minden a „régi", mondhatnánk úgy is az első napról. Érkezéskor Szilvi néni és Klárika néni várta a gyerekeket. Öröm volt látni egymást.
Ígéretét egy kislány kivételével - aki nyaralása miatt nem jött el - mindenki betartotta. Itt vannak. És természetesen itt vannak a DALVERSENY NYERTES LÁNYAI IS, KITTI ÉS MANDA, mert „GYEREKNEK LENNI JÓ".
Ebédig elfoglaltuk a szobáinkat, berendezkedtünk. Balogh András és Erzsike nyitotta meg a tábort, elénekeltük az Életfa Himnuszt, míg felhúztuk a zászlóinkat. És természetesen vannak újak is. Így 2012-ben a táborozók létszáma már éppen 20 Életfás Gyerekklubtag.
Majd kihasználva a nagyon szép időt, nem is lehetett volna mást csinálni, mint úszni, pancsolni. Aki elfáradt - volt olyan? - segített egy kicsit kidekorálni a szobákat, táborosítani a környezetet. A nap további része már úgy telt, mintha hosszú-hosszú idő óta ismernénk egymást.
A este további része ismerkedéssel- az újak- megismerésével telt el. Napunk zárásaként, a zászló levonása és a gyerekdal éneklése után egy vidám kis karaoke partival hajtottuk álomra a fejünket.
{joomplucat:15 limit=8|ordering=random}
Vargáné Marika és a tábor szervezői