"EZ JÓ MULATSÁG, FÉRFI MUNKA VOLT!" A VÍZ, ZENE, VIRÁG FESZTIVÁL MARGÓJÁRA
- Írta: Kecskésné Ildikó
- Kategória: Gyerek
- Találatok: 4729
Izgatottan vártam a 26. tatai Víz, Zene, Virág Fesztivált, hiszen Igazgató Úrnak köszönhetően először volt módja itt bemutatkozni az Életfa Programnak.
Én már hetekkel előtte elkezdtem készülni, hogy az egyes napokon milyen tevékenységet válasszak, ami a legtöbb érdeklődőnek tetszik, sikerélményt ad és "tábori körülmények" között is kivitelezhető?
Ötleteimet Vargáné Marikával egyeztettem és a város boltjait bejárva beszereztem a szükséges hozzávalókat. A fesztivál előtti napokban pedig elkészítettem az ötletadó, bemutató darabokat is. A "külhoniak" miatt írom ide: nagyon szép helyszínen, a tatai Öreg-tó partjának egy árnyas részén volt felállítva a 2 nagy méretű rendezvénysátor, a 7 színpad egyike mellett.
Pénteken az Életfa Program ügyes kezű dolgozói már mindent előkészítettek, mire délután kiérkeztünk és mindenki elfoglalhatta a helyét.
Munkanap lévén tudtuk, hogy nem ez lesz a leglátogatottabb nap, de azért este annak örülhettünk, hogy sokan keresték fel sátrainkat és amíg a gyermek a Gyerek Klubban dolgozott, hozzátartozója nyugodtan ismerkedhetett a termékekkel és akár rendelését is leadhatta. Az csak hab volt a tortán, hogy végül több felnőtt is bekapcsolódott a kézműves asztalnál folyó munkába is. Jól esett nekik ismét gyerekké válni egy rövid időre.
Szombat volt minden szempontból a csúcs! Rengetegen látogatták meg az Életfa Program sátrát és amíg a gyermek kreatívkodott, addig szülője hasznos ismeretekkel gazdagodhatott a termékekkel kapcsolatban választ kapva a benne felmerülő kérdésekre.
A fesztivál ideje alatt sok-sok kincses doboz, manó fej és karkötő készült nagy örömöt szerezve készítőiknek. Az ide látogató felnőttek csodálkozva vették tudomásul, hogy a foglalkozásokon való részvétel ingyenes volt.
Köszönöm szépen Igazgató Úrnak, hogy biztosította ennek az anyagi hátterét! Vasárnap késő délután "fújt takarodót" Igazgató Úr. Közösen rámoltunk el mindent és adtuk vissza a terepet a természetnek. Búcsúzáskor arról beszélgettünk, hogy érdemes volt ezen az eseményen is megméretni magunkat és elmondhatjuk magunkról a már említett mondatot: "Ez jó mulatság, férfi munka volt!"
Köszönöm a lehetőséget, hogy én is részt vehettem ebben a kihívásban és a magam posztján kipróbálhattam magam!
Kecskés Elekné Ildikó
a tatai Delfin csapat Gyerek Klub vezető