ADVENTI KÉSZÜLŐDÉS A GYEREK KLUBBAN
- Írta: Kecskésné Ildikó
- Kategória: Gyerek
- Találatok: 5566
Mint mindig, most is izgalommal készülődtem a gyerek klubra, ami a 78. Életfa Konferencia alatt volt megtartva. Hetekkel korábban kezdtük el a terveket szövögetni Vargáné Marikával. Fő téma az adventi készülődés volt. Több felöl igyekeztünk közelíteni a témához, hiszen a gyerekek többsége nem sokat tud erről a népszokásról. Készítettünk süteményt, adventi koszorút, karácsonyi manót, úszó gyertyát és karácsonyi képeslapot is. Szabó Tomi segített abban, hogy a kézműveskedés alatt elgémberedett tagjainkat megmozgathassuk. A nap folyamán többször hívta a gyerekeket, hogy vele és csapatával tornázzanak közösen.
Nagyon szép adventi koszorúkat készítettek a gyerekek Marika és Anikó segítségével, amelyeket a miskolci és a budapesti központi klub kapott meg ajándékba. Gálné Anita az úszó gyertya készítésénél segített rengeteget, ill. ott ahol látta, hogy elkél a segítség.
Jó magam a sütemény készítés rejtelmeibe igyekeztem bevezetni az arra vállalkozó gyerekeket. Ezt a tevékenységet teljes titokban terveztük és végeztük. A Konferencia előtti egyik beharangozóba sem írta bele Marika. Minden desszert-golyót mignon papírba tettünk mert megbeszéltük hogy a konferencia végén minden résztvevő felnőttet megkínálunk vele: így kívánva kellemes adventi készülődést és boldog ünnepeket Természetesen a "fő cukrászok" és a gyerekek kóstolhatták meg először ezt a finom, de mégis egészséges süteményt. A tálalásban és szervírozásban is a gyerekek voltak a segítségünkre. Végül is nem várt sikert arattunk ezzel a gesztussal. Mindenkinek nagyon ízlett a meglepetés és rengetegen kérték el a receptjét Köszönöm minden felnőttnek és gyereknek a segítségét. Ismét hatalmas élménnyel lettem gazdagabb. Befejezésül had írjam ide egyik kislány mindent elmondó mondatát: "Olyan rossz az Anyukámnak! Miért? - kérdeztem. Ő egész nap bent van a Konferencián mi meg olyan sok érdekes dolgot csinálunk!"
Ui.: A sárgarépás-desszertgolyó „Gyerek Klub” változatának leírása (hasonlót készítettünk a beregdaróci gyerek táborban is):
- 40 dkg reszelt sárgarépa
- 40 dkg reszelt alma
- 30-35 dkg édes morzsa /attól függ mennyire leveses az alma/
- 5 dkg méz
- 10-12 csepp ciromolaj
- 1 kiskanál fahéj
- 1-2 evőkanál Nahrofit vanília.
Az elkészített golyók felét kókuszreszelékbe forgattuk a másik felét pedig Nahrofit kávéval összekevert darált dióba /10dkg dió-1 evőkanál kávé/.
Remélem, hogy a süti elkészítése és elfogyasztása legalább olyan örömet fog okozni, mint nekünk!!!☺
Szeretettel:
Kecskésné Ildikó