MIÉRT VÁLASZD AZ ÉLET(FA)MÓD KLUBOT?
- Találatok: 5784
Ittuk a VitalFitet, ettük, amit az olaszok előírtak, meghatározott módon fogyasztottuk a Nahrin termékeket, közben pedig gyűjtöttük a tapasztalatokat. Ezeket a pozitív-, és negatív tapasztalatokat értékelve, felmerült, hogy változtatnunk szükséges, szeretnénk „magyarosítani” az olasz ajánlást. Ami Magyarországon is beépíthető, szakmailag megalapozott, azt megtartottuk, amiről egybehangzóan úgy véltük, hogy nem tudjuk hasznosítani, beépíteni, azt elvetettük, s így, sok-sok előkészület után, megszületett a magyar Nahrin Testkontroll Program testsúlycsökkentésre vonatkozó ajánlása.
Nem telt el sok idő, s 2013-ban ismét fejlesztettünk. Azt gondoltuk, hogy nem elegendő csak a testtömeg csökkentésre fókuszálnunk, hiszen mi segíteni szeretnénk azoknak az embereknek is, akik nem szeretnének fogyni, s így született meg a jelenleg is működő kibővített Nahrin Testkontroll Program, mely, tartalmaz egy nagyjából 6 hetes tehermentesítő szakaszt, a korábban már említett 5 hetes periódusokban ismétlődő testsúlycsökkentő szakaszt, valamint az egész életre szóló egészséges táplálkozási ajánlást. Az ajánlás nagyszerűsége abban rejlik, hogy ezek nem kőbe vésett szabályok, hisz mindenki saját magára alakíthatja, az egyes szakaszok átjárhatóak, kihagyható az, ami számunkra érdektelen.
Mondhatnád kedves Olvasó: Ez így rendben van, de hogyan alakíthatom át? Honnan tudjam, mit hagyjak el, vagy tegyek hozzá? A válaszom erre: Élet(FA)mód Klub.
Hiszen a következő fejlesztés eredményeképpen megalakult az Élet(FA)mód Klub. A klub segít téged a mindennapokban, persze csak ha akarod, mert ezt is megkérdezzük, támogat, megerősít, épp amire szükséged van. Felteheted a kérdéseidet, testre szabottan kaphatsz ajánlást, és mindezt szakemberek nyújtják Neked.
A klub megalakulásával azonban a fejlesztés nem ért véget, hisz bizonyára tudod, 2014-ben újabb előrelépés történt, megalakultak a Testkontroll csomagok. Az Életfa Program ezekkel a csomagokkal is támogatni szeretne téged.
A négy Testkontroll csomag a következő.
Testkontroll csomag I - Alapozó csomag
1db Probiofit, 1db Narosan áfonya, 1db Q10 kapszula, 1db Nahrofit vanília
Testkontroll csomag II- Alakító csomag
1db Almaíró, 1db Minci A, 1db Minci B, 5db Vitalfit ananász, 5db VitalFit banán, 1db Basico
Testkontroll csomag III - Kalóriaspóroló csomag
1db Fibrosan drops, 1db Minci A, 1db Minci B, 1db Nahrofit kávé, 1db Basico
Testkontroll csomag IV – Profi csomag
1db Almaíró, 1db Basico, 1db Articsóka, 1db Affi'line, 1db Vivi Aloe, 1db Minci A, 1db Minci B, 1db Nahrofit kávé
Hiszem, hogy a klubbal, csomagajánlatokkal sok-sok embert tudsz megérinteni, emelve ezzel a munkád hozzáadott értékét, az Életfa Program minőségi szolgáltatását. Annyira sok ember van, aki segítségre vár. Hát segíts nekik!
Remélem, látod kedves Olvasó, hogy a kibővített Nahrin Testkontroll Program mindenki számára nyújt hasznosítható információkat, s, hogy az Élet(FA)mód Klub egy plusz segítség regisztrált, és nem regisztrált Életfa tagnak egyaránt.
Hogyan tudsz regisztrálni? Nem kell mást tenned, mint, hogy megírod jelentkezési szándékodat az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre.
Örülök neki, és köszönöm annak a 122 embernek, akik bizalmat szavaztak a klubnak, és nagy örömmel tölt el, hogy közöttük vannak már olyan emberek is, akik nem regisztrált Életfa tagok.
Ne feledd: „Legnagyobb feladat Önmagunk legyőzése!”
Szeretettel:
Kanizsárné Vaskó Nikolett
Egészségügyi Team, vezető dietetikus